Két napja szakad az eső kisebb nagyobb megszakításokkal, és dühöng az északi-északkeleti szél, ez utóbbinak a sebességét nem tudtam megmérni, de a környék legmegbízhatóbbnak tűnő meteorológiai előrejelző oldalán azt állítják, hogy átlag 60-67 km/h fuvallatot kapunk az arcunkba 83-96 km/h széllökésekkel megspékelve. Ezek a körülmények a tengert egy azúrkék reflexekben bővelkedő opálos átlátszatlan tömeggé változtatták, aminek homogénségét, csupán az erős légmozgás által generált fehér tarajú, haragos hullámok törik meg kicsikét. Az egyöntetű, szürke égbolt koszos párnaként pöffeszkedik a sötétlő, kékes horizont fölött és olyan mintha ez az egész soha nem akarna elmúlni.
Evvel nem is lenne önmagában túl sok baj, hiszen az üvöltő szél ellenére aránylag meleg van. A probléma valódi forrása az, hogy mindez tökéletesen lehetetlenné teszi a kihajózást és így a búvárkodni sem nagyon lehet. Hiszen ha mégis ki tudna futni a hajó, akkor is csak olyan lenne a látótávolság a víz alatt mintha mondjuk egy vödör sárban próbálna az ember merülgetni.
Ehhez még hozzáadódik, hogy nemcsak az idő szar, de búvárok sincsenek, akiket a szar időre hivatkozva egyébként kénytelenek lennénk elküldeni.
Az egész ügy kellemetlen voltát tetézi, hogy mindeközben zajlik a búvárbázis épületének konstrukciója, ami ugyan idővel biztosan javára válik a helynek, viszont a flexbőgés, a kopácsolás, és az ívhegesztésből eredő feszültségingadozás miatt zizegve hunyorgó fények együttese olyan az agyamnak, mint fülnek a palatáblán koptatott köröm hangja.
Szóval pihenni nem nagyon lehet mert zaj van, kimenni persze ki lehet, de akkor ronggyá ázik az ember, és ráadásul ezt nem is nagyon csinálhatjuk együtt, mivel valakinek mégiscsak kell ülni itt az asztal mögött, hogy el tudja küldeni a nemlétező kedves vendégeket. Ez a másik amiből rohadtul elegem van, ugyanis azt egyáltalán nem jelezték ideérkezésünk előtt, hogy a búvárbázis tulajdonképpen még nem igazán működik, csak vettek egy csomó felszerelést és kiírták az ajtó mellé, hogy Corn Island Dive Center. Ez ugyebár édeskevés ha egy prosperáló biznisz tulajdonosa akar lenni az ember. Az mondjuk már az elején furcsa volt, hogy a tulajok egyike sem ért a búvárkodáshoz, de úgy néz ki a marketinghez se nagyon. Szóval ha mondjuk valóban búvártúrákat kellene vezetnem ahelyett, hogy szinte felesleges recepciósként üldögélek egy rácsos ablak mellett, várva a nemlétező bátor jelentkezőket, akkor nem lenne egy rossz szavam sem, de így ugyebár csak ülök mint egy kitömött állat, nincs búvár, nincsen jutalék vagyis az unalom mellé egy buznyákot sem keresünk. Az egészben a legjobb, hogy a fontoskodó főnökünk elutazott vakációzni és nem jár a nyakunkra a hülyeségeivel.
Én már csináltam nekik flyert ingyen, elvittük az árlistákat és a szóróanyagokat pár hotelbe és vendéglátóhelyre, (ez ugye mind-mind nem volt benne munkaköri leírásunkban.) de ettől persze nem változott meg semmi sem. Amikor viszont a tulaj fontoskodó, nagyhangú felesége kitalálja, hogy ahelyett, hogy unalmunkban csak olvasgatunk a neten és nem csinálunk semmit, inkább használjuk értelmesebb dologra a világhálót és hasonlítgassunk össze búvárbázisokat a mienkkel, akkor végképp felmegy bennem a pumpa. Nem akartam az amúgy sem túl fényes lehetőségeinket súlyosbítani azzal, hogy a sajátosan metsző stílusomban kifejtem neki, hogy erre semmi szükség, mert veled ellentétben én már láttam működő búvárbázist kívülről és belülről egyaránt és a web felhasználása nélkül is kijelenthetem, hogy a legszembetűnőbb különbség azok és e között, a szervezettség és a búvárkodni vágyó emberek jelenléte.
A következő bejegyzés nem lesz ennyire negatív hangvételű, megígérem! Elvégre nem egy novoszibirszki vasútépítésen vagyok munkaszolgálatos, hogy egyfeszt sírjon a szám, csak kicsit másra számítottam és nem tűnik úgy, hogy mindez a közeljövőben gyökeresen megváltozik…