Nos az új, ideiglenes élő és munkahelyünk megközelítőleg 25-ször kisebb mint az előző, valós méreteit nagyjából úgy kell elképzelni, mintha a Margitszigetet és a hajógyárit keresztben egymáshoz rögzítenénk és oldalához hozzácsapnánk még kétszer a Lupát, a földdarabot nem lehet teljesen körbebiciklizni mert a déli régió egy részén teljesen áthatolhatatlan a dzsungel, ezért ott nem is nagyon van út, meg úgy amúgy a zöldön kívül semmise. A jelenleg birtokunkban lévő két rozoga kerékpárral, kényelmes tempóban is nagyjából egy óra alatt körüljárható az egész.
Formáját tekintve, leginkább egy vertikálisan kicsit összenyomott emberi, bal lapockának frontoldalára hasonlít amelynek a felkarcsont fejét befogadó ízületi vápája keleti irányba mutat.
A nyugati oldal egy halászkikötővel és egy üzemanyag betöltő dokkal rendelkezik, az utóbbihoz futnak be a kontinensről érkező kompok és a szigetet gázolajjal ellátó tankhajók, ez utóbbiakra igen nagy szükség van, mivel a szigetet egy nagyobbacska dízelüzemű generátortelep látja el az éltető villamossággal.(Az öreg, hangos aggregátorok megbízhatósága azért persze hagy némi kívánnivalót maga után, ezért, napi egy-két rövid, véletlenszerű áramszünettel meglepi a felhasználókat, az élelmesebbek ezért felszerelik magukat szünetmentes tápokkal és a feszültségingadozás kivédésére alkalmas berendezésekkel.)
A túlsó azaz a keleti part, sokkal erősebben kitett a hullámverésnek, ezért még az apró halászbárkák is a kontinens felőli oldalt preferálják, viszont a korallszirteken megtörő, bodros tarajú hullámok, a fehér homokkal és a szellős kókuszligetekkel, igazán képeslapos hangulatúvá teszik, a nem túl kreatívan, de azért találóan Long Bay-re keresztelt valóban hosszú öblöl környékét.
Az egész partvonal nyolc részre van felosztva, úgy mint: North End, Sally Peachy, South End, Long Bay, Bluff Point, South West Bay, Waula Point és Pasenic, ezeken kívül Utcatáblák vagy egyéb elnevezések egyáltalán nincsenek. Cserébe viszont a szárazföld nem mindenhol “száraz”, számos kis különálló mocsár szabdalja, amiknek mind saját beceneve van, ezekre a nicaraguai környezetvédelemért felelős szervezet, mutatós, barna fatáblákal hívja fel a figyelmet, és a transzparensek kihelyezésével együtt, gondosan, természetvédelmi területté is nyilvánítva azokat. (Persze valószínűleg nem nagyon akad ember, aki szívesen merészkedne ezekbe a sötét vizű, sűrű ingoványokba, hogy gonosz, sátáni kacaj kíséretében nekiálljon vadul környezetszennyezni, mindenesetre persze, első a biztonság.)
Az egész tulajdonképpen egy nagyra nőtt falura hasonlít, jóformán mindenki ismer mindenkit, ezért a közbiztonsággal nincsenek nagyon problémák, ez alól talán csak a kikötő közvetlen környezete képez kivételt, itt ugyanis mindenféle arcok megfordulnak, akik esetleg úgy gondolhatják, hogy a szigetre érkező gyanútlan turisták kirablásával szert tehetnek egy kis fizetéskiegészítésre.
A helyben lakók zöme a Central American fishing Corporationnak dolgozik, vagy csak úgy szabadúszó lobster halász.
(A tenger ugyanis errefelé, telis-tele van a nagyra növő, jó pénzért értékesíthető és ízletes panulirus argus-okkal avagy a karibi tüskés homárokkal) Akik nem ezt csinálják, azok földet művelnek, vagy valamiféle, kis, a saját házuk oldalában kialakított boltocskájuk, műhelyük vagy kifőzdéjük van, a tehetősebbek pedig az idegenforgalmi bizniszt erősítve kis bungalókat vagy általuk hotelnek nevezett apró szobákból álló blokkházakat birtokolnak. Mindennek ellenére, valamiért mégis úgy néz ki, mintha az emberek csak úgy dologtalanul lézengenének az utcákon, vagy a szegényes házikóik előtt üldögélve tennék a semmit.
Egy két puccosabb kőház kivételével, zömében bádoglemezekből és deszkákból toldozott-foldozott düledező viskókban élnek, de még a legnyomorultabbnak kinéző vityillók tetején is ott virítanak a helyi műsorszolgáltató piros logós parabolaantennái. Normális, maradandó építőanyagokból kizárólag istennek készítenek hajlékot, Ő mondjuk komoly tényezőnek számít a helyi ingatlanpiacon, hiszen majdnem minden pálmafára jut egy kis kápolna vagy templom, márpedig pálmából sincs túl nagy hiány. Rengeteg a kókusz és a banán, ezek csak úgy nőnek az út szélén, és ha az emberfiának kedve szottyan egy kis kókuszlére csak suhint egyet a machetével és máris kortyolhatja a frissítő nedűt. Az idősebb/érettebb darabok akár egy egyszerű földhözcsapással feltöhetők és kimajszolható belőlük a szép fehér, lágy kókuszhús.
TÚLOLDAL 