Amikor egy úszó dologra gondol az ember, viszonylag ritkán jut eszébe a tűz, mint olyan.
A forró elem antagonistájaként a hajók körül számolatlanul tobzódó dihidrogénoxid valahogy még az asszociációt is kioltja.
Nos én sem nagyon gondoltam vele és kishíján rá is ment Albatros…
Szokás szerint feltettem a kávét ébredés után és kimentem a cockpitbe tornázni, de a rendszerint, kisvártatva megérkező kellemes kávéillat helyett, ezúttal sűrű fekete füst hömpölygött ki a kabinból.
Elsőre lefagytam, mint nyuszi a reflektorfényben, egyrészt az egész valahogy sehogyansem illeszkedett az általános reggeli történések sorába, másrészt még nem teljesen ébredtem fel, a fejem még kótyagos volt a csipával együtt épp, hogy eltüntetett rémálmok emlékétől, így pár másodpercig ledermesztett a döbbenet. Szerencsére a vegetetív reflexeim lényegesen hatékonyabban működnek, mint a koffeinbevitelt megelőző tudatos cselekedeteim, úgyhogy szinte automatikusan kaptam fel a vödröt, hogy bevizezzem magam és rögtön egy mozdualattal biztosítottam ki a pilótaülés alatt lévő tűzoltókészüléket, bevetődve a fekete ködbe.
Szerencsére a gyors intézkedés megtette a hatását és csak a konyhai burkolat vált a lángok martalékává, a tűz nem tudott továbbterjedni és meggyújtani a hajó műgyanta héjszerkezetét, így csak tolerálható mértékű kár keletkezett.
Az események utólagos rekonstrukciója alapján, a baleset kiváltó oka egy rossz helyre csúszott fakanál nyele volt, amelyről nem vettem észre, hogy beesett a serpenyő mögé és így kellőképpen közel kerülhetett, a gázrózsából a kotyogó alja felé nyújtózkodó kék lángnyelvekhez.
Persze a romeltakarítás és az oltópor, mindenhová beférkőzött apró szemcséinek elpucolása nagyjából kijelölte az aznapi teendőim sorát, és a figyelmetlenségemért járó büntetésül, pár napra nyerskosztra és kávémegvonásra ítéltem magam, ugyanis amíg a szép új festés meg nem szárad, addig nem tudom visszaszerelni a főzőlapot, így még ha akarnám sem tudnám igénybevenni a meleg ételek és a fortyogó kávé luxusát.
A megolvadt szigetelés rondán becsurgott a sajnos már egyáltalán nem működő hűtőgép mögé, amit eddig még soha nem mozdítottam el a helyéről, így nem ért különösebb meglepetés, amikor megpillantottam az elmúlt negyvenöt évben felhalmozódott zsíroskoszmocsokkonglomerátumot, ami a berendezést szószerint a burkolathoz tapasztotta. Sajnos ezen a rusnya gezemicén kívül, négy darab tizes krómacél csavar is gondoskodott róla, hogy a berendezés a helyén maradjon, amiből kettőnek a csavarfeje szép karikára volt darálva, ezért a könnyed kihajtás helyett, inkább három órán keresztül fűrészeltem, a sütő otthonául szolgáló odúba befekve, vakon, egy tízenöt centiméteres szellőzőlyukon keresztül, sajnos a művelet közben a kezemet is húspéppé forgácsolták az útban lévő hűtőrács éles drótszálai.
Az elszenesedett burkolat és a megperzselődött kolorit, azonnali felújítás után kiáltott, és mivel nem vagyok túlságosan eleresztve anyagilag, kézenfekvőnek tűnt, már meglévő anyagokból dolgozni.
Hogy mielőbb a végére járjak a konyha restaurációjának, sebtiben feltúrtam a hajó készleteit. (A sebtiben alatt persze, egy bő másfélórás mindent is szétpakolás értendő)
Mivel a mélyen a hajó bendőjében rejtező tartalék alapanyagok közt, csak pár, a célnak megfelelő matériát leltem, és a bödönök felnyitása során kiderült, hogy a megtalált festékek zöme már volt szíves végérvényesen belekeményedni a dobozába, így inkább a viszkozitás, mint a stílusbeli illeszkedés volt a döntő szempont a szín kiválasztásában.
A két, még kenhető állagú festék közül, az irizáló sötétzöld kalapácslakkot kicsit agresszívnek találtam a mindennapos konyhai tevékenység hátterének, (Ez a hőállósága okán, amúgyis jobban mutat a motorblokkokon, mint a mosogatón.) tehát, inkább a fennmaradó, magasfényű, egérszürke árnyalatra esett a választás. Ennek köszönhetően a konyha új arculata leginkább az Apolló programban résztvevő űreszközök esztétikájára fog emlékeztetni. A hetvenes évek elején megálmodott design, amúgy is magán viseli a korszak kicsit “atompunk” vonalvezetését így nem lesz tőle túlságosan idegen ez a csillogó űrhajószín.
Addig viszont, ha nem akarok megfulladni vagy tartós agykárosodást szenvedni az egészestés szipuzástól vagy fent kell aludjak Peti tanyáján, vagy fel kell szereljem az árbocra a függőágyamat.
Próbálom a dolog jó oldalát nézni, vagyis, hogy nem égett le a hajóm teljesen és a kis incidens legalább rávett egy némi felújításra…
TÚLOLDAL 