Igyekszem nem lemaradni az apró szépségekről, hisz a figyelés, mindig is része volt az életemnek és ezeket az elmélyült a világ csodái iránt fogékony pillanatokat ugyancsak remekül tudom használni a fejem felszín felett tartásához.
Tiszta öröm sugárzik ezekből az alkalmakból, akármennyire borús legyen is az alaphangulatom, a lelkesedés villanófénye rendet vág az elmémre fonódott sötét kúszónövények indáinak erdején, és hosszú percekre ki tud ragadni az állandósulni látszó badtrip karmai közül.
A mai találás egészen izgalamas volt, hisz a trombitahalak (Aulostomus strigosus)nagy kedvenceim.
Elnyújtott testükkel és hosszú ló fejükkel (a lófejűség nem véletlen, hiszen közeli rokonai az ugyancsak furcsa szerzetnek minősülő csikóhalaknak) Leginkább elvarázsolt tengeri kentaurokra emlékeztetnek, akiket ez esetben, nem az ember és egy paripa, hanem a ló és egy PVC nyomócső kombinációjából állítottak össze és megspékelték pár átlátszó kínai legyezővel.
Nem csak a megjelenésük, de a viselkedésük is elég extrém, úgy tűnnek mintha kicsit be lennének gyógyszerezve és totál elveszítették volna az orientációjukat. Ezt az érzetet erősíti a képességük, hogy tudnak hátrafelé úszni, és egyáltalán nem zavarja őket, ha pozíciójuk nem horizontális, néha csak függőlegesen vagy ferdén lógnak a nagy kékben, mintha valaki láthatatlan szögekkel rögzítette volna őket. (Már persze ha a vízbe szegetverésnek volna valami értelme, lényeg a lényeg, hogy nem úgy viselkednek, ahogy azt a többi féle halaktól megszokhattuk.) Nyurga, hengeres testük merev konstrukció, így helyváltoztatásra, transzparens úszóikat és a farkuk előtti pár centi mobilis részt tudják használni, ezért tűnik úgy, mintha élőlények helyett, valami kezdő által irányított RC tengeralattjárók lennének.
Az álkapcsuk is érdekes konstrukció, bizarr ajkaikat majdhogynem a testük keresztmetszetének szélességére képesek tátani, ráadásul mindezt a másodperc tört része alatt, így a hirtelen mozdulat által generált vákuum, porszívóként rántja be szájüregükbe a zátonyok között úszkáló prédahalakat.
https://m.youtube.com/watch?v=t3E6wWxx9okxx
Sokféle vízben, sok helyen, láttam már őket, kicsit-nagyot, ilyen-olyan színűt, (ez persze nem túl meglepő ugyanis kis mértékben képesek változtatni a színüket) de ennyire pöttöm kis jószágokat mint most, még sohasem, furcsa is, hogy így a felszínen megpillanthattam ezeket a nagyjából “lárvastádiumú” apróságokat. ilyen méretben nyilván azért láthatóak ritkán, mert általában jobbnak látják elrejtőzni a sziklák hasadékaiban vagy a tengerifű között, ahol nagyobb védelmet élvezhetnek a ragadozók támadásaival szemben, meg hát ugye a kicsi dolgokat nehezebb is észrevenni, ha sok nagy van körülöttük.
Nemtudom a hevenyészett fotó képes e visszaadni a pöttöm halacskák valódi méretét, de nagyjából gyufaszál nagyságúak lehettek, ami összevetve egy kifejlett példány, akár egy métert is meghaladó hosszával, hihetetlenül mikrónak számít.
TÚLOLDAL 