takony címkéhez tartozó bejegyzések

Bodybleeding

Tudjátok miként lehet a tüsszentés vegetatív ingerét elfojtani.
Hosszas gyakorlás és kísérletezés eredményeként elárulhatom nektek.
Sehogy!
Próbálkozhatsz különféle légzéstechnikákkal, (Persze kizárólag szájon át, hisz az orrüregek takony, vér, ezek együttese, valamint a visszaszorításukra rendszeresített tamponálás miatt blokkolva vannak.) lehetsz akár az akaraterő, az öszpontosítás és a tested uralásának nagymestre, nem fog sikerülni.

Amit esetleg elérhetsz az ellenszegüléssel, az mindössze egy kis tüdőtágulás vagy az összes, egyetlen pillanatban pattanásigfeszülő izmaid kvázigörcsberándulása.
A legtöbb, amit tehetsz, hogy a hirtelen kiáramló levegő dandárját megkísérled szájon át artikulálni, hogy valamelyest kíméld a sorozatos terheléstől beheggedni képtelen orrbeli hajszálerekre nehezedő nyomást.
Valamint edzhetsz a villámkezűségre, amivel a kifogyott zsebkendőcsomag helyébe lépő vécépapírtekercsről tudsz a másodperc tört része alatt legombolyítani és az arcod elé kapni egy adagot.
Amit sajnos már a testnedvzuhatag első adagja szétáztat, a roham rákövetkező hapcisorozata pedig darabjaira is szaggat és apró cafatait ügyesen a burkolatra, padlóra, vagy az ágyneműre ragasztja.
Tegnap, amikor még csak az egyik orrnyílásom vérellátáshálózata küzdött folytonossági hiányokkal, kicsit hatékonyabban tudtam elkerülni a mészárosművésztelep hangulatot, de az éjszaka folyamán hevesebbé váló tüsszögés, a másik orrlukamban is megrongálta a kapillárisokat, így, a már kétcsövűvé vált színes váladékvetővel szuperhatékonyan lehet horrorfreakshow-vá varázsolni a lakókörnyezetet.
Mosakodás közben egészen együtt tudok érezni a viking harcosokkal, az arc és testszőrzet közé alvadt vérrögök ugyanis meglehetősen makacs szennyeződésnek bizonyulnak, eltávolításuk sokszor időigényes.
Szerencsére a lázam időközben alábbhagyott és már nem is érzem magam annyira szélsőségesen szarul, szóval egész jól elszórakozom a szituáció abszurditásán.
Egész meggyőzően tudnám szemléltetni a helyzetemmel a tüsszentéskor elszabaduló folyadékrészecskék sebességét és a távolságot, amit képesek a levegő szárnyán megtenni. Meglepően messzire tud ám reppenni a pirosfika. Miután feltakarítottam az egyes “vérképeket” és ránézésre tisztának tűnik a helyszín, néha még akkor is találok távolba projectált nyomokat a cockpitben, a konyhában és a hajó olyan területein, ahol igazán nem számítana rá az ember.
Akár vászonra is prüszkölhetném az influenzalista hemoglobin festményeket, akkor legalább a takarítást megúszhatnám.
Rámára feszíthetném például az elején még szép fehér, mostanra barnapettyes ágyneműhuzatot, abból már úgysem fogom tudni kimosni azt a sok vért…

Legutóbb, amikor ez az ármány rámtört, három nap alatt sikerült kiheverni, szóval remélem, hogy holnapra elmúlik és végre kimerészkedhetek a boltba, mert kezdenek kimerülni a víz és tápanyagkészleteim a hajón…
Amíg viszont fennáll a veszélye, hogy a rohamok visszatérnek vonakodom emberek közé menni, leteszteltem ugyanis a papír műtősmaszk hatékonyságát. Direktben előrefelé, ugyan hatékonyan fogta vissza a matéria terjedését, a nagy nyomás viszont az orrom mellett a szemembe fröcskölte és oldalirányban is terített kicsit.

Sosenehapcizzvéreset ha maszk van rajtad…

A maszk anyaga nagyon gyorsan feszívta, de a szövet szálai közt sebesen szétfutó, majd az alján eresszerűen lecsöpögő vér, még vírushiszti nélkül is elég nagy riadalmat kelthet a szemlélőkben, úgyhogy egyenlőre hanyagolnám.

Címke , , , , ,

kolera

A front elvonulása lehetőséget biztosított rá, hogy visszatérjek a jól megszokott helyemre. Teljes szélcsendben indultam, de persze a parkoláshoz megkaptam a tizenhét csomós keletit, amivel az egyszem, rövidcsizmás motorom hátramenete csak mérsékelten tudott mit kezdeni. Az ilyesmit én csak horgonyszélnek hívom, ami pontosan a vasmacska kidobása pillanatában támad fel és a process végével azon nyomban el is csendesedik. Kis komplikációk árán ugyan, de sikeresen belőttem a 290°-os nyugat-északnyugati pozíciót, és biztos ami biztos kitettem egy második orrhorgonyt is, ha valamiért visszatérne az Atlantico tarajoskodása.
Ugyan az északi falon még javában csattognak a vihar által hátrahagyott hullámok, de sokkal szívesebben nézem a gumicsizmás halászokat, mint a félrészegen, talpigguccsiban, a VIP lounge napágyain, sebzett elefántfókák módjára fetrengő, wannabe gazdagokat, akiknek az évenkénti timeshare üdülés lédig luxusa megadja azt a felsőbbrendűség érzést, hogy fitymálva méregethessék a magamfajta szefós tengeripunkokat.
Úgy néz ki az 19-es év megpróbál mindent megragadni, hogy felejthetetlen nyomokat hagyjon a memóriám cafatos szélű emlékkönyvében.
Bekövetkezett az is, így az ünnepek előttre, amit aztán nem, hogy a saját, de még más hátának a közepére sem kívántam volna.
A privát kis emocionális armageddonom, után maradt sivatagban tomboló nukleáris tél, percegő sugárzásmérőinek zaját megirigyete, a bedőlésnek eddig egész kitartóan ellenszegülő porhüvely is.
Immáron harmadik napja alig tudok felkelni az ágyból, és a hagyományos népi gyógymódok sorra kudarcot vallani látszanak az eleinte közönséges meghűlésnek tűnő rusnya ármánnyal szemben.

Nem vagyok egy beteges típus és ha nagy ritkán mégis bekapok valamit, azt általában kihordom lábon, másfél két nap alatt kipurgálom a szervezetből, szinte észrevétlenül.
Utoljára ehhez foghatóan agresszív szett, még Zanzibáron kötött bele az egészségembe, de arról nagyjából tudható volt, hogy aki huzamosabb ideig akar Afrikában tartózkodni és nem készült fel előre jópár hónapnyi steril űrhajóskajával, annak bizony át kell esnie a bélflóra helyi viszonyokhoz való keserves adaptációján.
Na erre a mostani cuccra viszont egyáltalán nem számítottam.
Egyetlen éjszaka alatt másfél tekercs, maxiduci papírtörlőt pumpáltam színültig, véres takonnyal, és hiába fekszem duplatakaróba dunsztova a napon, négy liter teával, fokhagymás-gyömbéres mézzel és a körülményekhez képest jelentős mennyiségű gyümölcsöt és vitamint fogyasztva, mindez eddig nem nagyon javított az állapotomon.
Az, hogy nem kapok levegőt az egy dolog, de ha megpróbálom elhagyni a vízszintes pozíciót, akkor olyan tüsszögőroham tör rám, ami eddig példa nélkül való a kórtörténetemben.
Ha nem vagyok elég gyors a papírtörlőletekerésben, akkor bizony már csak a mennyezet faborításáról törölgethetem a vöröseszöld színben játszó, a hajó imbolygásától enyhén remegő váladéksztalaktitokat.
A tüsszentéssorozatok, nem csak a nedvszívó papírkészségek hatékony feltöltögetését, az alien filmek díszletelemeit idéző belsőépítészeti kiegészítők spontán manifesztációját, vagy a számítógépem kijelzőjének hirtelen szivárványhólyagokra robbanását segítik elő, de sajnos rendre emlékeztetnek a mellkasom merevítőrendszerének szerkezeti integritásában beállt problémára is.
Ezt ahhoz hasonlatos érzés kíséri, mintha egy egyensúlyát vesztett hegymászó – hogy még zuhantában is képes legyen megartani a teljes tesstömegét – reflexből markolatig baszná a jégcsákányt az oldaladba.
A csonthártyakarcoló élménytől a retinámra projektált színejátszó fénypontok tánca, a nagy nyomással a könnycsatornákba préselt nedvesség látáshomályosító hatásával karöltve, egészen pszichedelikusnak mondható, vizuális élményel ajándékoz meg, minden egyes alkalommal, mégsem hiszem, hogy a továbbiakban szívesen fizetnék elő erre a szolgáltatásra.
A pilanatnyi izomösszehúzódástól, néha recsegve felszabaduló bélgázok is képviseltetik magukat, és az amúgy sem igazán mélyen ülő szemeim, az inger hatására muppetshow karakterek látószerveit megszégyenítő méretet öltenek. Mindezek, egy bábfilmben vagy egy altesti poénokat előnyben részesítő családi vígjátékban akár még mulatságosnak is hathatnának, az efféle humorra fogékonyak körében, de nekem sajnos a legkevésbé sem támad nevethetnékem tőlük.
A betegség igencsak hajlamossá tesz, a gyorsan elharapódzó igénytelenségre is, a kajüt leginkább egy TBC-s hajléktalanoknak felállított, természetgyógyász fronkórházra emlékeztet. Szétdobált gyümölcshéjak és bizarr színű, gyűrött törlőkendők özönével fedett ágy, teafilterekkel púpos bögrékkel, távolkeleti feliratú kencékkel és mézes üvegekkel körülbástyázva, valamint a 27 fokban is pulcsiban és takarók alatt érlelt test nem túl bizalomgerjesztő bukéja által áthatva. A konyhát, mintha csak egy viking berzerkerek számára rendezett, ültetett állófogadás közben váratlanul bekövetkező zombiapokalipszis döntötte volna romba, a fedélzetet pedig vastagon borítják a szétdobált kötelek, szerszámok, és a segítség nélküli sebtiben horgonyvetés rozsdapászmái és algafoltjai.
Még egy napnyi lehetőséget adok a természetes panaceáknak, hogy bizonyíthassák hatékonyságukat, azonban ha továbbra sem segítenek, akkor kénytelen leszek bevenni magam a kanári délvidék egészségügyi rendszerének útvesztőjébe, amire egyébként még a fingvataknyotspriccelőtüdőlövésesfetrengésnél is kevesebb motivációval rendelkezem.
Szóval, hajrá immunrendszer! (Ön az utolsó reményünk.)

Címke , , ,

Taknyoncsúszás a “paradicsomban”

Annál hülyébb dolgot, mint megfázni Gran Canarián alig tudok elképzelni, de azért valahogy mégiscsak sikerült összehozni.
Derekasan rám ijesztett a meteorológia, és a motor mielőbbi elkészültére való koncentrálás közben, nem igazán figyeltem oda arra az apróságra, hogy ha vizesen melózol az árnyékban és fúj rád a hűvös szél, akkor még ezen az éghajlaton is be lehet szerezni egy jó kis náthát.
Még időben átpöfögtem Anfira, hogy a méretes nyugati hullàmverést elkerüljem, azonban mára szépen kiütközött rajtam a kórság, tiszta takony vagyok, meg kicsit lázas is. Az esti intenzív légmozgás, ide-oda terelgette a hajót, meg hát a hullámcsobogásból is jutott derekasan, szóval egyben, max tízperceket sikerült aludni, az ebből kifolyólag rámtelepedett zombiság is hozzájárul a mérsékelt a topponlevéshez.
A váladékkal teli fej, és a menetrendszerű, ötpercenkénti beteges prüszköléstől a megroppant bordakosárba nyilalló fájdalom, nem javít valami sokat az amúgy sem túl rózsás közérzetemen…
Tegnap meghozta a posta a rendeléseimet. (Érdekes módon a kínai testvéreknek sikerült tizenhárom nap alatt idejuttatni az ajándékokat még úgy is, hogy több mint a fél világon keresztül kellett utaztatniuk, és mindezt ingyen. Teneriféről immáron negyvenöt napja várok egy apró csomagot, – ami ha időben ideérkezik, akkor nem kell szétszerelni a motorokat, hogy a kettőből egyet csináljak, és valószínűleg egy kicsivel kevesebb neuronom füstöl el az idegtől – amiért a termék árának háromszorosát fizettem ki postaköltség gyanánt. Összehasonlítás képpen Kína legközelebbi pontja légvonalban 8625 kilométerre van innen, míg Tenerifénél ez a távolság nem teljes 86 kilométert tesz ki, amit ennyi idő alatt, akár égő ronggyal a számban, oda-vissza átúszok kétszer.)
Ezek viszonylag profán kis ajándékok, három leginkább Albatrosnak, egy pedig nekem.


Azt hiszem ez lesz az úgynevezett “karácsonyom”.
Érkezett egy propeller, ami végre a megfelelő pitch-el rendelkezik és pont ugyanolyan, mint ami a testvérén pörög, vagyis ha meglesz hegesztve a másik motortartóm, akkor mindkét hajtómű azonos tolóerővel fogja lökdösi majd a hajót, így az egyik túlműködése okán nem kell majd a torzuló menetirányt a kormánnyal állandóan korrigálnom.
Valamint két vadonatúj kézi bilge pump, ami a tönkrement régiek helyére vettem, így egy esetleges vízbetörés esetén nem kell majd bután végignéznem ahogy elsüllyed a hajó.
A délelőttöt ezeknek a remek újdonságoknak a beszerelésére áldoztam.
Egyébként már egészen elfelejtettem, hogy ez a szállodáktól ölelt Anfi nevű öböl mennyire távol áll a kis halászfaluk viszonylagos nyugalmától.
Persze impozánsnak mondott hely, lehet ilyen, a nyolcvanas évek lakótelepi garzonjainak falait ékesítő óriásposzterszerű képeket készíteni, fehérhomokkal, pálmafával meg szivecske alakú mesterséges szigettel, de ennek persze ára van…


A dübörgő jetskis hülyék, a kajakokról és vizibiciklikről ordibáló vagy a banánon sikongató turisták, és a “mindegyikről másféle regeton” szól partyhajók állandó jelenléte színezi a délutánt, ahogy nagy bögre forró teával, nyakig takaróba csavarva próbálom a takonyblokkolt koponyaüregeimet a nap felé tartani.
Persze ez a ricsaj még mindig nagyságrendekkel jobb annál a stressznél, amit Arguiban kellett volna kiállnom ha ottragadok…
Hamarosan használatba veszem a negyedik ajándékot is, amivel a viszonylag alacsony komfortfokozatom fokozása végett leptem meg magam, vagyis a napfény energiáját hasznosító zuhanyzsákot, amivel a régóta áhított melegvizes tisztálkodás újra lehetővé válik.
Igazi luxuskategóriás felüdülés lesz, utoljára meleg édesvízet akkor volt módom használni, mikor Endrééknek segítettem a lépcsővárban, az pedig akárhogy is számolom, legalább három hónapja volt.

Címke , , ,

forró takony és a kabócák

Az elmúlt napokban ordenáré meleg volt és az eddig úgy-ahogy fújdogáló szél is abbahagyta a fent nevezett tevékenységét, a szállásunk klímája ezért jóformán egy ipari légkeveréses sütő belső viszonyaihoz vált hasonlóvá, csakhogy szél híján légkeverés nélkül.

A szobánkban van ugyan légkondi, de én is gyűlölöm a Hajni meg talán mégjobban, szóval használaton kívülre helyeztük. Az egyik éjszaka azonban már nem bírtam magammal és miután a párnám mindkét oldalát csicsogósra áztatta a fejemből szivárgó veríték rászántam magam a berendezés beindítására.
Vesztemre, mivel egész éjszakára úgy maradt és mivel meztelenül alszom a masinából tutuló 16 fokos légvonat szépen rámdermesztette az izzadtságot és sikeresen lebetegedtem a legnagyobb kánikula kellős közepén.

Mivel tök ritkán érnek utol a kórságok, minden adódó alkalommal meglepődöm rajta, hogy milyen kapitális mennyiségű takony tárolására alkalmas az ember feje. Sajnos a kibaszott nátha a legkevésbé sem kompatibilis a búvárkodással, ugyanis a felhalmozódott váladék jelentősen megnehezíti, vagy teljességgel lehetetlenné teszi a víz alatti nyomáskiegyenlítést.

Ezért, hogy a fülem ne menjen idő előtt tropára, avval szórakoztatom magam a merülések előtt, hogy annyi finom sós tengervizet próbálok az orromon keresztül felszippantani, amennyit csak el bír viselni a szervezetem, na ez a módszer nem csupán a„ zórodatistisztíccsa” de szerfelett hatásos módja az önsanyargatásnak is.

Az orron keresztül való sósvíz áramoltatásban lassacskán megközelítem az egyszeri katonai búvárokat, ahol az ilyesmi rutingyakorlatnak számít, mivel a felszálló bubik leleplezhetnék a mélyben rejtőző egységeket, így nincsen lehetőség a felelőtlen bugyborékolással maszkürítgetésre, hanem szépen meg kell inni azt a maszknyi vizet orron át…

Nagy segítségemre van ezen kívül a méregerős halászemberbarátja cukorka, ami nem hogy a fejedben megbújó taknyot oldja kiválóan, de az agyhártyádat is lemarja.

A  nagy melegnek, a szokatlan lustaságon és a kurvasokatizzadáson kívül még egy biztos jele van errefelé, ez pedig a hihetetlenül intenzív kabócazaj.
Én személy szerint nem igazán nevezném ezt muzsikának, az elején szabályosan idegesített is, de aztán rájöttem, hogy a monoton hanghatás egész kellemesen álmosítóvá teszi ezeket a forró délutánokat.

Sokáig próbáltam megfejteni mire is emlékeztet ez a semmivel össze nem téveszthető zsinyegés, aztán arra jutottam, hogy leginkább arra hasonlít, mintha egy különösen heves, szapora tempójú  felnőttfilm forgatása közben, a nyikorgó ágyrugók közé tett mikrofon által rögzített hangot legalább tízszeresére felgyorsítanák.

Címke , , ,