szobrászat címkéhez tartozó bejegyzések

Izzó acél, húsbavágó döntéssel

A karanténban töltött ünnepek sivársága után úgy éreztem, valahogyan meg kell ajándékoznom magam.
Legalább a kimaradt karácsony, privát kis megnemlepetésével.
A bennem eltemetett, de magát egyre inkább a felszínre kaparó fémszobrász, már amúgy is nagyon régóta vágyott egy profi, TIG hegesztő inverterre…
Ehhez a melóhoz, amin épp dolgozunk, amúgy is elengedhetetlen volt egy jó precíziós fémvarrómasina, úgyhogy adta magát a dolog.
Beleöltem az összes megtakarított pénzem, jó cucc! ( Ennyiért mondjuk illik is annak lennie.)
Kétszáz Amper, egyenáram, váltóáram, védőgáz, plazmavágás, mindez a német ipar produktumaitól elvárható minőségben, vagyis minden, amire egy magamfajta szobrászembernek, ebben a léptékben, ilyen téren szüksége lehet.
Valamint úgy tűnik, ez a beruházás egy kicsit túl is mutat egy szimpla szerszámvásárláson, hiszen amolyan lezárása is valaminek.
Valaminek, ami egy egész éven keresztül nem hagyott nyugton, álmatlan éjszakák tétova halmain keresztül gyötört, fojtogatott, és az ébrenléti agykapacitásom jelentős részét bitorolva, a vokálba zavart önmagán kívül szinte mindent, vagyis a nehéz döntéshelyzetnek, hogy mit is kezdjek a hanyatló életkém maradékával.
Furcsának hangozhat, hogy miképp kapcsolódik a fémek összeolvasztására való alkalmassá válás tárgyi kritériuma, a komolyabb éltúti elágazásoknál való irányválasztásához, de ez számomra amolyan szimbólum (Az átlag szimbólumoktól, mondjuk ritkán tudod Héphaisztosznak érezni magad, és jobbára alkalmatlanok a periódusos rendszerben, a Bór-Asztácium tengelytől balra elhelyezkedő elemek egybemelegítésére, ezért persze ez egy náluknál lényegesen praktikusabbnak mondható darab…) mégpedig a MARADÁSÉ, a szikár, tárgymentes, csak a legszükségesebbet birtokló, bármikorelindulhatok készültségnek a vállamról való lehelyezéséé.
Persze nem kötelező érvényű, de mégis egy állásfoglalás amellett, hogy ezúttal nem menekülök el, hanem beleállok, itt, ezen a szar helyen, újra, a lassacskán feledésbe merülő és reálisan nézve totál kilátástalan, így nem sok reménnyel kecsegtető alkotói szerepembe.
Elképesztően csábít a világ, a mozgás, a szüntelen újdonságtapasztalás színes ígérete, az ismeretlen tájak, kultúrák kihívása, a nem kötődés vándorcigány szabadsága, mégis megpróbálnom, itt, helyben, mégegyszer, ha minden ellene szól akkor is!
Ennyivel tartozom magamnak és az eddigi életem kétharmadának, ami jobbára ennek fényében telt.
Annak ellenére is, hogy a körülmények terén lényegesen rosszabb feltételekkel indulok, mint amikor még kvázifiatalemberként, a művészetből való egzisztálás honi lehetetlensége dühből csapatta rá az ajtót erre a késztetésre.
Az egykori óriás műterem helyett, most egy apró sarok, a valaha volt széles infrastruktúra helyett pedig csak a puszta agyam. (Illetve, immáron egy helyre kis hegesztőapparát.)
A süldőkor lendülete helyett lomha bizonytalanság, a hit helyén csalódott kiábrándulás, a sikerek helyén porlepte csend, az alkotás nélkül telt évtized okán, az érvényesülés terén behozhatatlan lemaradás, a hajdan volt emocionális hátország támogatása helyén, pedig az ismeretlenbe lőtt űrszondák kristálymagánya, de mégis így döntöttem.
Ki kell derüljön, tényleg jó vagyok-e arra, amire olyan nagy vehemenciával herdáltam el a fiatalságomat.
Lehet, hogy rusnyán elátkozom még a percet mikor megérett az agyamban az elhatározás, de úgy néz ki, ennek most így kell történnie…

(Ha meg, tervemet ismét kudarc koronázná, vagy nem bírnám tovább, esetleg meggondolnám magam, akkor egyenlőre még megvannak a végtagjaim az innenelkotródáshoz, és a masina is ér annyit, hogy fussa belőle repülőjegyre…)

Címke , , , , , , , , ,

föveny

A hosszúnak ugyan nem nevezhető szobrászpályafutásom alatt meglehetősen sok anyag megfordult a kezeim között. Kísérletező mentalitásom miatt ezek messze meghaladták a hagyományosnak mondott szobrászmatériák halmazán belül lévők számát. De talán a homok az egyik legfurább az összes közül, (amellyel a gyermekkori homokvárépítési élményeket, valamint a homokformázásos öntést leszámítva most dolgozom először). Egyesek hozzáadott kemikáliák vagy hő hatására váltak használhatóvá, másoknak csak a nyers erő, precíz összpontosítása kellett a formaváltozáshoz, de a megmunkálandó anyagok a környezeti hatások változására nem reagáltak ennyire szélsőségesen (talán a jégfaragásból megmaradt tapasztalatok ellenkeznek csak evvel a kijelentéssel). A szemcseméret egységessége, a hozzáadott víz menyisége, a tömörítés, a környező hőmérséklet, páratartalom, a felszíni rétegekben kikristályosodó nátrium klorid, mind drasztikusan és folyamatosan befolyásolják a szilárdságot és tartást. A fent említett paraméterek változása különféle “halmazállapotot” eredményez. A különböző állapotok megmunkálási stratégiája is lényegesen eltér egymástól. Ideális előkezelés után, megfelelő időzítéssel egész jól vágható, faragható, sok víz hozzáadásával csepegtetve, kenve felhordható, önthető és mérsékelten mintázható, (de az ilyen beavatkozás zsaluzás nélkül porózussá, ezáltal könnyen száradóvá és pergőssé teszi) szárazon szórható, fújható, simítható stb. Állandó karbantartásra és nedvességmonitorozásra szorul, így a kialakított formák egyértelműen nem az “örökkévalóságnak” szólnak. Mindennek ellenére komoly kihívásokat rejtő, érdekes szubsztancia, főleg ezen a szigeten, ahol rengeteg féle összetétel, szín, szemcseméret fordul elő, az egyszerű kvarcmorzsától, a vulkanikus poron át, a magas mésztartalmú törmeléken keresztül a magnetithomokig, és ezek különböző arányú keverékéig.

Címke , , ,

arena

Furcsamód nem gondoltam, hogy azok a képességek, amik a lassan feledésbe merülő hivatásom kudarcokkal teli gyakorlása közepette rám ragadoztak egykor, valahogy még segítségemre lehetnek abban a sokak által preferált misszióban, amiben a színes papírok és fényes érmék egymásra halmozása a cél.

Álmomban sem jutott volna eszembe, hogy az egyszeri turista képes a fáradságos munkával keresett nyugati valutájából akármilyen kicsi részt is a playa-n homokozó emberekre pazarolni. Minden bizonnyal ez a kétely tartott vissza attól az elhatározástól, hogy a rég használt rozsdás kézügyességemről letörölgessem az évek porát és kicseréljem azt, az óceán partját borító kvarcmorzsalékra.

Pár napja építgetünk egy kis karácsonyi témájú homokplasztikát, amin történetesen egy dagadt szakállas pofa szörfözik, és ebbe meglepően sokan belelátják a messze északon élő Jolopukki kanári ikertestvérét.

Úgy tűnik a parasztvakító, butuska alamizsnaszobrászat lényegesen jövedelmezőbb műfaj, mint az otthoni, szemrebbenés nélkül nemfizető gazembereknek juttatott művészeti érték és szaktudás.

Bár amíg decemberben egy fürdőgatyában izzadok a parton, valamint a fövenyt a sétánytól elválasztó falra kitett szivarosdobozban csilingelnek a skandináv népek eurói, addig nem fogom magam olyasmikkel nyomasztani, mint az éppen európát leköröző, mindenkinél jobban teljesítő kárpátmedencében elhagyott, “csillogó szobrászkarrier”.

Feliz navidad!

Címke , , , , ,