Újabb esti műszak,nagyjából pirkadatig. A kertben ez az egyetlen időintervallum, amikor háborítatlanul tudok dolgozni, mivel a hostel kvázi telt házzal fut, így folytonos a jövés-menés, nyüzsgés. Éjjel nyugi van. Persze így is betaláltak, akik a mulatságból visszatérve, erősen ittas állapotban próbáltak meggyőzni valami általuk nagyon fontosnak érzett dologról, mitsem törődve azzal, hogy hajnal három óra van és szemmel láthatóan van mit csinálnom.
Szóval elkészültem a búváreszközök tárolására kinevezett valaha szaunaként funkcionáló (Érted, szauna mexikóban, mintha nem lenne elég gatyarohasztó meleg, úgy-amúgy fűtés nélkül is!) sufni oldalával.
Ezt megpróbáltam témájában kicsit tengeralattira venni, de azért megmaradni az indiános totem jellegnél…
A másik cucc pedig a konyha előtti falat ékesíti. Ezen a aztékok Quetzalcóatl nevű, szimpatikus istensége, a megnyerő külsejű tollaskígyó csillapítja az éhségét egy szerencsétlenül járt harcossal. Enni mindenkinek kell ugyebár, ez a kis rajzocska burkoltan azért tudomásunkra juttatja, hogy vannak helyek a földön, ahol bizony nem mi vagyunk a táplálékpiramis csúcsán…
TÚLOLDAL 