szabadság címkéhez tartozó bejegyzések

Freedom

Eddig azért nem akartam erről írni, mert annyira fűtött tőle a harciideg, hogy amit ennek nyomán ideokádtam volna, azt nem csak a nyomdafesték nem tűri, de a pixelek is elhalványulnának szégyenükben ha ilyesminek a megjelenítésével bíznám meg őket…
Vagyis a kovidhiszti és az idei bölcs rendelkezések, amik figyelmen kívül hagyják a víruson való átesettségem nyomán a véremben habzó antitestmenyiséget, ami bizton állítom, hogy magasabb, mint akármelyik vakcinával, akárhányszor oltott embertársamé, de a másodlagos állampolgár státuszom ettől fikarcnyit sem változott, mivel a védettségi, február közepétől oltásivá alakult. Amivel egyrészt kijelentik, hogy valójában sosem a védettség volt a cél, másrészt lőttek annak a pár hétnek, amikor a közösségi terek és programok együtt élvezete következtében újra embernek érezhetném magam, nem valami fertelmes páriának, aki nem mehet a kiváltságosok számára fenttartott rendezvények és objektumok közelébe…

Majd ezt az egész kurva hacacárét, amivel már évek óta sokkolják az emberek agyát, hirtelen, egyik pillanatról a másikra, hiphopp elfelejtik, mert most éppen felmerült egy másik probléma (Ami ugyan tényleg nem kicsi, és a kovidnál sokkalta húsbavágóbbnak is tűnik.) és a jónép agya egyszerre kettő, – politikai célokra kivállóan felhasználható – történetet már nem tudna érdemben kezelni, így szemétkosárba kell dobják a kevésbé aktuálisat…
Most hétfőtől ismét szabad a pálya, se maszk se oltás sesemmi, passz végevan!
Szó sincs róla, hogy sajnálnám a jelenlegi intézkedéseket, sőt, madarat lehetne velem fogatni, hogy érdeklődés hiányában elmúltak a társadalmi béklyóim, csak valahogy evvel teljesen nyilvánvalóvá tették, hogy az egész eddigi tortúra, amivel három éve tematizálják a közbeszédet, százezreket tettek földönfutóvá, életek kemény munkáját dózerolták vissza a megsemtörténtbe, és elmék sokaságát hajszolták kétségbeesésbe vagy egyenesen az őrület szélére, az tulajdonképpen csak egy újabb rosszízű hatalomstratégiai tréfa volt az emberek megvezetésére, gazdasági érdekszférák drasztikus átszervezésére, és egyik napról a másikra kicserélhető valami egészen mással, ha úri kedvük esetleg úgy tartaná…
Mondjuk ezen való bosszankodás helyett, inkább sürgősen elkezdek koncerteket és egyéb kulturális, közösségi összejöveteleket látogatni, – amit az elmúlt három évben emiatt az egészségügyinek álcázott politikai blöff miatt kurvára kiszorítottak az életemből – mielőtt bölcs vezetőink még meggondolnák magukat evvel a nyavalyás járványosdival.

Címke , , ,

Az idő ura

Egy hirtelen ötlettől vezérelve egyszercsak felmondtam a munkahelyemen. (Na jó, a hirtelen ötlet valójában egy igen hosszas belső erjedésnek a végterméke.) Novemberben még azt hittem, hogy egy kreatív stúdióhoz szegődök dolgozni, de időközben kiderült, hogy ez inkább egy lélektelen gyár, ahol az alkalmazott szobrászművészek tehetségét és szakmai tudását aljasul kihasználva, futószalagon állítják elő a túlárazott semmi művészetét.
Másrészt arra is rá kellett döbbenjek, hogy a ki nem elégített bérigényemnek megfelelő összeget, ami a felvételemkor túlságosan “nyugateurópainak” lett titulálva, azt az én munkám elismerése helyett, szemrebbenés nélkül kifizetik egy random szakmunkásért, ha esetleg úgy hozza a szükség.
Ugyan a kapitalista berendezkedésű társadalmakban bevett módszer a munkaerő megbecsülését pénzbeli juttatásban kifejezni, de számos egyéb módja is van az emberszámba vevés kinyilvánításának, ennek ékes példája mondjuk, ha nem dolgoztatod a proletárt télvíz idején szigeteletlen csarnokokban, ahol előbb szerelik fel a melósfigyelő kamerarendszert, mint a fűtést, vagy ha az elvégzett munkáját nem bontatod vissza vele háromszor-négyszer, csak mert olyan dolgok amiknek a tervezési szakaszban kellett volna kikristályosodniuk, csak a késztermék befejezése előtt pár nappal jutnak eszedbe.
Másrészt a telefaszméter kijelzőjének mutatója is a piros tartományba lendült, a prioritások kiadós összekeverése okán, mert amíg az olyan dolgok pökhendi nemtörődömséggel bármikor átmennek a szűrőn, mint például, hogy egy százmilliós plasztika statikai tartását biztosító váz, már a tervezőasztalon is kilóg a szoborból, de jólesz az úgy, a srácok majd úgyis megoldják valahogy, vagy a nyolc tonnás függesztett instaláció rögzítésére hegesztett keret véletlenül hat(!) méterrel kisebb lesz a szükségesnél ( Eltöprengtem azon, hogy míg a fémipar mikronnyi, a faipar milliméteres tűrésekkel dolgozik, akkor vajon melyik lehet az emberi tevékenységeknek az a területe, ahol a hatszáz centis difi az bőven belefér, és arra jutottam, hogy esetleg a mezőgazdaság, de ha egy parcella enyivel hosszabb vagy rövidebb, még ott is tonnában mérhető termelési különbségek lehetnek, ezért talán a terraformálás az, ami elviselhet ilyen mértékű tévedéseket. Megfelelő menyiségű jóindulattal mondjuk azt is lehet nagyléptékű szobrászatnak nevezni. Landart wazze.)
De nekem egy ispánná emelt, nagyranőtt lakatos, trágár üvöltözését kell hallgatnom, ha öt perccel később érek vissza az ebédszünetből.

És ez csak a szakmai része az elvi és morális dolgokat még nem is érintettem…
Mindegy, ebből ennyi egyébként is éppen több volt a soknál, arra kiválló volt azonban, hogy újfent megtapasztaljam a magyar “művészeti elit” élet kontraszelektált támogatásának a hihetetlen abszurditását. Valószínűleg a fejlett igazságérzetem nem is hagyta volna, hogy túl sokáig húzzam ezen a helyen.
Mindenesetre a legjobb döntésem volt ez, mióta ideevett a fene.
Alig tudom szavakba önteni mennyire jól érzem magam, hogy nem kell többet csepelen szopódnom, a nyálelválasztás intenzív megindulása nélkül tudok tükörbenézni és újra a saját időm ura vagyok.

Címke , , ,

Megigéremhogyazutolsókovidondühöngőposzt!

Végetért az idei, “Vágj ki egy fát Jézusért” népünnepély, mindenki derekasan kivásárolta és garatigzabálta magát, úgyhogy jöhetnek újra a vidám hétköznapok.
Annyira ugyan nem vagyok megveszekedett sztahanovista, hogy a két ünnep közt is hajnalok hajnalán nyomjam a túlórát, úgyhogy csak hétre veretek ki csepelre. Ilyenkor már azért vannak hajnali fények, amiben megcsodálhatom az utat szegélyező hirdetőoszlopok során végigismételt nemzetiszín kijárási tilalom dömpinget.
Remek!
Gondolom ez is olcsó volt…
(Egy ilyen vidám kis propagandakampányból, mondjuk biztos kijönne egy helyre kis hajléktalanszálló, de ugye az efféle szubhumán páriák nem férnek bele nagyon, a jólmegszokott kékalapra hazugságnyomtatás, keretei közé, ami ezúttal nem átallja azt állítani, hogy: “Minden élet számít!”
Leszámítva persze a társasági, a kulturális, éjszakai, és egyéb életeket, nomeg persze azokét, akik az előbbiekből élnek, illetve ugyebár csak éltek, hiszen ezekhez a megvédendő életekhez biztonsági okokból már jár a múlt idő jele. (A többi nemszámító éléshordozóról [drogosok, buzik, cigányok, szegények, liberálisok, egyetemisták, füstszűrőscigarettátszívósapkások, ésatöbbi.] már nem is beszélve, azok úgyis csak azért fontosak, hogy az éppen még a “valamelyestszámítók” klubbjába tartozók előtt legyen szemléltetőeszköz, amolyan elrettentő példa, láthassák, hogyan lehet járni, ha nem fizeted a tagsági díjat.)
Mennyé haza otthonlenni, aztán ott is maradni nyolcórától, mert miután végeztél a melóddal, akkor talán még esetleg kezdhetnél az életeddel valami hasznosat, de NEEEM, a nagytestvér ugyanis jobban tudja, hogy neked mit kell csinálnod, hisz felnőttként csak addig kezelnek, amíg kötelességeket kell teljesíts, a jogok, azok meg olyanok, mintha valamiféle úri kegy lenne, amit nagy jóságukban gyakorolnak feléd, de alkalomadtán vissza lehet venni, ha úgy látják jónak.
Most pedig éppenséggel úgy látják, és hát fenenagy bölcsességükben ki merne kételkedni…
Ésszerű, hiszen a kórság állítólag denevérekről terjedt át az emberre, arról a fránya bőregérről meg a hülye is tudja, hogy napnyugta után aktív, így hát evidens, hogy a tőle származó kórokozó is éjszakai műszakban fertőz igazán, olyannyira, hogy mehetsz a faszalá, ha hat óra negyvennyolckor érsz csak el a boltig, akkor ugyanis már elédáll a biztonságiőr, mert a mittudoménhányasszámú kormányrendelet értelmében héttől már kaját sem vehetsz magadnak.
Ennyit arról, hogy vigyázzunk egymásra.

Címke , , , , ,

day off

Úgy tűnik technikai okokból végre lesz szabadnapunk, persze nem azért mert a főnök kedveskedni akar, vagy megkapnánk egyben a két hónap megszakítás nélküli robot alatt felgyűlt szabadságot, amit eddig nem, csupán beszart a hajtóművünk és ezért nem nagyon tudunk kimenni a vízre. Az okos főnökúr a folyamatos unszolás ellenére sem nézette meg a hajómotor állapotát, így persze bekövetkezett aminek be kell, vagyis teljesen ledarálódott az egész fogastengely, amit ugyebár nem olcsó kicserélni egy közel 17 ezer dolláros hajómotorban, főleg itt egy ilyen isten bánatos háta mögötti a civilizációtól oly távol eső, apró szigeten. Hátha ez után egy kicsivel többet hallgat majd ránk, bár el tudom képzelni, hogy olyan ostoba szegény, hogy ebből sem fog tanulni. Persze a végleges tönkremenés is a merülés előtt de már a kifutás után következett be, szerencsére ezúttal nem jutottunk túl messzire, mert akkor nehezebben jött volna vissza a hajóka a partra. Megint jutott egy kis magyarázkodás, hogy elnézést, hogy várakoztattuk, beöltöztettük majd vízen zötyögtettük a kedves vendéget, aztán a döglött hajóval partra sodródhatott velünk, reméljük legközelebb is a mi kifogástalan szolgáltatásunkat fogja igénybe venni…

Reményeim szerint azért egy két nap alatt sikerül életet lehelni a motorba, mert ugyan jó dolog a holiday, de ha egyáltalán nem tudunk pénzt keresni az kellemetlenebb mint a szabadságtalanság

Szóval holnap kirándulunk, és kajakozunk, meg minden olyasféle kellemes időtöltéssel szórakoztatjuk magunkat ami az elmúlt hónapokban kimaradt.

Addig is mellékelek pár újabb vízalatti fotográfiát, meg néhány víz felettit, egy szerencsétlenül járt atlanti hegyesorrú cápa azaz Rhizoprionodon terraenovae teteméről, amit partra sodortak a hullámok. Nagy valószínűséggel a halászok verhették agyon mert valamiért nem szívlelik a cápákat errefelé. Elsőre a mérete alapján azt gondoltam, hogy ez egy baba, de közelebbről megnézve és azonosítva rájöttem, hogy egy kifejlett példányról van szó, csak hát ezek ilyen apró cápaságok, amúgy sem nőnek nagyon egy méteresnél nagyobbra.

DSCN1280

DSCN1282

DSCN1283

Ubi (Holothuria grisea)

ubi

Az egyik kis kedvencem: yellowtail snapper (Ocyurus chrysurus)

yellowtail

Queen conch (Lobatus gigas)

DSCN0019

Zöld mező (Syringodium filiforme) (Penicillus pyriformis)

DSCN0028

Homár úr (Panulirus guttatus) 

homárúr

Dajkacápa (Ginglymostoma cirratum) portré

DSCN0781

Harangszivacs (Ircinia campana) egy aprócska Hypoplectrus puella-val (az ő magyar elnevezéséről dunsztom sincs, ha van neki olyan egyáltalán. Az biztos, hogy a serranidae azaz a fűrészfogú sügérek családjának tagja)

DSCN0806

Pillar coral (Dendrogyra cylindrus)

DSCN0817

Nagy csillagkorall (Montanstraea cavernosa) és tényleg ilyen színe van, nem photoshop…

DSCN0844

Barlangos

barlangos2

És végül egy párnacsillag (Oreaster reticulatus) amint éppen süllyed lefelé a kékes homályba.

DSCN0495

Címke , , , , , , , , , , , , ,