pókok címkéhez tartozó bejegyzések

hálózsák

A Kanáriára még annak idején, a kokcsinellából remélt profit okán betelepített fügekeketusz, nem csak a skarlátszín pigmentért felelős bíborpajzstetveknek ad otthont, de a prickly pear spider, vagy tent web spider becenevű Cyrtophora citricola kolóniái is remekül érzik magukat a húsos, tüskés nyéltagok között.
Ezek a furcsa nyolclábúak ugyan a keresztespókok családjába tartoznak, azonban a família többi képviselőjével szemben nem szőnek körhálót,
helyette sátor alakú, középen kúpos csapdát állítanak, és fölé, rendezetlen, GYODA jellegű kuszaságot biggyesztenek, mint félázsiai védelmezők az imaginárius menekültek útjába.
A fesztiválhelyszín szerű pókpaloták különlegessége, hogy a konstrukciót alkotó szálak szabályos négyzet alakot formálva metszik egymást, és nem ragadósak, csupán a szerkezet összetettségének köszönhetően ejtik fogjul a gyanútlan rovarokat.
A pókparával élők eleven rémálmaiként, sokszor több száz egyed is élhet együtt a bonyolult, emeletes selyemvárakban.
A fekete rücsös potrohukon, fehér geometrikus törzsi mintát viselő nőstények, sokkal nagyobbak a hímeknél, és hódolva a szexuális kannibalizmus szép szokásának, a párzás után/közben rendre felfalják apró hódolóikat.
Miközben próbáltam egy jó közelit lőni a közösség legnagyobb matrónájáról egy szerencsétlenül járt, kanári fekete méh (Apis mellifera iberiensis) gabajodott a kelepcébe, így a fotók mellett lehetőségem adódott a vadászat mozgóképes rögzítésére is.
Az áldozatnak nem sok esélye volt a menekülésre, már a háló filigrán szövedékén végigterjedő első rezgések is azonnal felkeltették a ragadozók figyelmét és egyszerre többen igyekeztek a piknik helyszínére.
A prédaejtés másodpercek alatt lezajlott és a szegény zümi, hamarosan vastag, selyemfátyol alatt vergődve, várta, hogy a belé fecskendezett emésztőnedvek lassan feloldják a szöveteit, amit aztán, mint egy vattacukorba rejtett, cseppfolyós rovarbéléssel töltött, kitin kindertojást, a nyertes komótosan becipelje a hálója közepébe, hogy kiszívogassa a friss zsigersmoothie-t a fehér csomagolásból.
Figyelem, a következő felvételek alkalmasak lehetnek a nyugalom megzavarására, megtekintése arachnofóboknak különösen kontraindikált!

Címke , , , ,

napkelte

Az eddig egészen sok esővel operáló száraz évszak mostanában kezd hűnek mutatkozni az elnevezéséhez, ennek köszönhetően, vagyis a klímát úgy-ahogy helyrebillentő felhőszakadások hiányában a hőség – nyíllalátlőttfejűkígyósherefagyasztópor ide vagy oda – kezd az Europid rassz képviselői számára egészen elviselhetetlen mértéket ölteni. Ezen körülménnyel járó viszontagságok tolerálása, csak abban az esetben lehetséges, ha egész álló nap, a trópusi ciklon fokozaton üzemelő, nagy-teljesítményű ventilátor alatt fekszel, gondosan ügyelve arra, hogy a világban való részvétel látszatát, kizárólag az életben maradáshoz végképp elengedhetetlen mozdulatokra redukáld.
A másik lehetséges megoldás, ha az emberfia változtat némiképp a bioritmusán, vagyis korábban kel mint a nap, és még a perzselő kánikulát megelőző hajnali órákban bonyolítja az olyan jellegű ügyeit, amelyeket a többi emberek általában, napközben végeznek.
Ilyenkor egyébként sokkal érdekesebb lesétálni a partra, hiszen ebben az idősávban még mindenki az igazak álmát alussza és a természetes fauna anélkül élheti ki a fajonként jellemző szükségleteit, hogy térdzoknis crockspapucsos/szandálos, érett paprikaszínűre égett turisták háborgatnák ennek nyugodt kivitelezésében.
Ilyenkor frissek az illatok és eső nélkül is nedves, harmatos minden még egy darabig, míg az égboltra felkúszó csillagunk heve fel nem szárít mindent egy szempillantás alatt.
DSCN9139
Rengeteg madár vinnyog, csipog, csörömpöl, kerreg, énekel, és egy csomó olyan élőlénnyel lehet találkozni, akik a meleg elől ugyancsak elrejtőznek napközben.
Itt van pár csinos fotó a pitymallati tengerpart szépségeiről és az ezidőtájt lencsevégre kapható lények sokaságáról.
DSCN9187

Maláj énekesseregély (Aplonis panayensis)
Ők borzasztó mókás kis gárda, piros szemükkel és a kicsit idétlen darabos mozgásukkal úgy festenek mintha állandóan be lennének tépve, arról nem is beszélve, hogy a többi normális madártársukkal ellentétben nem a fákon hanem a cunamiriadó szirénatornyain szeretnek inkább bandázni, néha a hangosbeszélők belsejébe rejtőzve. A felnőtt példányok gyönyörű olajzölden irizáló, kékesfekete tollkabátot viselnek, míg a fiatalok begye és hasa sötéten pettyezett, cirmos szürkésfehér.

DSCN9338

The crew

DSCN9344

Bebogyóznak

DSCN9351

Megafonlakó

sárgatorkú bajszika (Psilopogon haemacephalus)
Róla sajnos nem igazán sikerült közeli képet lőnöm, mert valamiért a part legmagasabb fájának tetejét szemelte ki a szemlélődésre és állvány nélkül ez a zoomtartomány már nem kecsegtet túlságosan éles felvételekkel. mindenesetre az így is látszik milyen színpompás madárka ő.DSCN9299DSCN9297DSCN9067

DSCN9072

Itt épp hátat fordított, viszont kinagyítva szembenézhetünk a zöld bogárreggelivel, valamint az is kiderül hogy mitől hívják ezt a kis pipit bajszikának…


haranggém (Egretta ardesiaca)

Igazából csak tök olyan, mint egy haranggém, azonban, annak más színű a szeme, a lába meg főleg, ugyanis neki csüdig fekete és nem végig sárga, ráadásul mindennek tetejébe még Afrikában is él. Szóval nem igazán tudom pontosan mi is lehet ez, a másik tippem a mangrovegém lenne, hisz az is szürke és ott a lábszín és szemszín is stimmel, de az meg ugye sokkalta kisebb ennél. Ha esetleg valaki, aki lényegesen ornitológusabb, mint én, tud olyan megfejtést, ami jobban illik erre a madárra, akkor véletlenül se tartsa magában, lekötelezne…DSCN9242DSCN9249DSCN9254DSCN9261
 

A reggel másik “vérben forgó szemű” kreatúrája az apály miatt felszínre került zátony kövei között randalírozó Ferocious reef crab avagy a (Eriphia ferox). Nem nagyon találtam magyar elnevezését de, bizonyára az angolok is a vörös tekintet miatt hívják kegyetlen zátonyráknak.

 

A fényképezőgépemről egyenest az alkaromra katapultáló kicsi Salticid phintella
DSCN9380B
Aki az ugrópókok több mint hatszáz nemzetségéből a legnagyobb fajszámmal rendelkezőnek a képviselője, vagyis, egy az 5379-ből.
A második képen talán jobban látható hogy miért is látnak ezek a kicsi pókocskák 360°-ban.
pókica
A négy pár szemük közül kettő a fejtor hátsó részén helyezkedik el így nem csak az előttük lévő térre tudnak fókuszálni, de érzékelik azt is, ami a potrohuk mögött zajlik.

A partmenti szérűn nemrég befejezett szállodakomplexum tetején elhelyezett, vadiúj, csillogó krómacél ventilációs kémények tetején, mókás kis jelenetre figyeltem fel. A felvétel egy rakás szar, mert nem csak a fény volt kevés, de a statív hiányában fullra kitolt zoom himbálózása és a belógó faágak miatt folyton ledobott fókusz okán is megette a fene, de a bolond kis pásztormejnók  (Acridotheres tristis) ringlispilezése olyan jókedvre derített, hogy így is kiteszem ide, hátha másoknak is örömet szerez…

Címke , , , ,

zuhatag zuhéval

Miután kiszuszogtam a liveaboard katonás koránkeléseit és az elmúlt napokba zsúfolt 15 merülést, frissen, kipihenten megettem a kései ebédet és a legmelegebb órák elmúltával nyeregbe pattantam, hogy felkutassam az összes létező búvárbázist a környéken, ahol esetleg még nem hagytam az önéletrajzomból. Egész késő este lett, mire végeztem, de mivel a kis mocival annyira gyorsan lehet mindent végigjárni, olyan eldugott, kis helyeket is sikerült felfedezni, ami még, az alapos internetes böngészés alapján összeállított listámról is hiányzott. A kinyomtatott 50 darabból mindössze kettő maradt, és egy helyen jelezték, hogy biztosan nincs szükségük új munkaerőre, ennek tanulsága szerint negyvenkilenc helyet jártam végig.
Ha ennyiből sem kellek senkinek, akkor biztosan nem velem van a baj.
Mivel a kétkerekű bérlés huszonnégy órára szól, még másnapra is maradt egy csomó lemotorozható idő, ráadásul még egy egy fél tank benya lötyögött a tartályban, avval meg ilyen fogyasztás mellett nagyjából a világból ki lehet motorozni. Így a munkakeresést bevégezve, nekiindultam további érdekes helyek meglátogatásának.
Leginkább a “Ton Prai” vízesés piszkálta fel a fantáziámat, ugyanis erről azt az infót találtam, hogy egy kicsit félreesőbb helyen, a dübörgő turizmustól messze helyezkedik el. Ráadásul nem lehet csak úgy hipp-hopp gépjárművel a közelébe menni, a parkolótól húszlépésnyire csodálni a természeti spektákulumot, hanem fárasztó sétafikálást kell foganatosítani, a félelmetes dzsungelben kígyózó, hosszú, árnyas ösvényen. Ezek a körülmények reményeim szerint elég erős szűrőként funkcionálnak, amin, a fokozott keleti kényelem élvezetére berendezkedett utazók zöme fennakad, így nyugodt magányomban élvezhetem a zuhatag nyújtotta örömöket.
A térképen nem tűnt olyan hosszúnak az út, mint amilyen valójában volt, pedig igyekeztem húzni a gázt, amennyire az ellenkező oldali közlekedés szokatlansága és a kevésbé toleránsan közlekedő kamionokkal terhelt út forgalmi biztonsága megengedte.
A nemzeti park bejáratánál leparkoltam, és végre gyalogosan indultam neki a dzsungelnek.
Ahogy lehetőségem volt, letértem a hivatalos ösvényről, készen arra, hogy a burjánzó flóra és hemzsegő fauna minden érdekesnek tűnő képviselőjét jól szemügyre vegyem, és ha lehetőség kínálkozik akkor képüket, a fák között átszűrődő fény gyenge sugaraival érzékelőlapkára tűzzem.
Valószínűleg a terepszínű ruhás nemzetiparkőröknek, vadőröknek, erdőkerülőknek vagy mittudomén, hogy hívják őket errefeléknek fenntartott, szerviz csapásra tévedhettem, ahol láthatóan hetek-hónapok óta nem járt emberi lény.
Úgy gondoltam ennek köszönhetően biztos találkozhatok olyan érdekes teremtményekkel, akik kerülik a forgalmasabb helyeket, de sajnos ezúttal elkerültük egymást. A hosszú barangolás alatt sajnos egyetlen olyan faj képviselője sem akadt az utamba, akinek megpillantására igazán áhítoztam, semmi óriáskígyó, leguán, majomfajzat, kobra vagy varánusz, de még a rettegett óriás százlábúval sem hozott össze a szerencse. Egy nagyobb méretű, eozin máz csillogású gyíkkal összefutottam ugyan, de ő annyira félénknek bizonyult, hogy mire előrántottam a gépet, rég eltűnt a sűrű aljnövényzet labirintusában. Sikerült helyettük lencsevégre kapni pár szép pillangót,

DSCN7085DSCN7087DSCN7089DSCN7157 szitakötőt és a színpompás, de azért elég félelmetes kinézetű, férfitenyér nagyságú, giant golden orb weaver spidert (Nephilia pilipes) is.

DSCN7039DSCN7116

DSCN7071DSCN7113DSCN7081DSCN7074DSCN7080
A kiadós erdei bebóklászás után persze rögtön a vízesés felé vettem az irányt, hogy mielőbb megfüröszthessem a több soron tusolásszerűre izzadt habtestemet. Az ösvény varázslatosan szép helyen kanyargott, követve a zubogó patak medrét, Az óriás fák gyökerei szinte szőnyegszerűen borították az egész árteret, egymás hegyén hátán tekergőzve, mint megannyi mesebeli kígyó.

DSCN7193DSCN7215DSCN7213A fák tövében éles trapézszerű támasztékokká terebélyesedtek, hogy az égbe nyúló törzsek, tőlük némi statikai segítséget kapjanak. A zuhatag alján, a mederben fekvő méretes sziklák, csendes felszínű kis tóvá duzzasztották a sebesen rohanó patakot, amiben pompás halacskák úszkáltak körbe-körbe, a széles vízfelület miatt, a fák koronájában keletkezett folytonossági hiányon betörő napfény a tófenékre vetítette kecses sziluettjüket.

DSCN7226A negyven métert is meghaladó magasságú bazaltszikláról alázúduló víz hangos csobogása, elnyomta az erdő, egyébként nem is olyan csendes neszeit, és a köröskörül mindenhonnan alácsüngő liánok közt, lágyan gomolygó vízpermet apró cseppjei, szivárvánnyá zúzták a harsogó zöld növénygyűrűn beeső, éles fénysugarakat.  Az egész jelenet annyira idillinek bizonyult, hogy szinte már vártam, mikor fog feltűnni, egy komplett unikornisrevü, hogy tutti-frutti illatú szivárványt fingva rázendítsenek valami vidám sanzonra az élet megismételhetetlen gyönyörűségeiről. Azonban ez az aktus szerencsére elmaradt, sőt még a fényképezőgéparcú, japán deszantosturista alakulat is máshol került bevetésre, pedig ők szinte bármely szabadon választott hely törékeny békéjét képesek pillanatok alatt vakuvillogás viharától terhes nyüzsgő hangyabollyá változtatni.

DCIM100GOPRO
Egyszóval háborítatlanul, fürödhettem tovább a kellemesen párás trópusi élmény lebilincselő hangulatában, és persze a hűsítő vízesés zuhany friss csobogásában.
Miután a szervezetemet sikeresen visszahűtöttem az optimális üzemi hőmérsékletre, és a túl nagy nyugi is kezdett elhatalmasodni az agyamon, sürgősen kellett találjak valami adrenalinforrást, ha nem akartam elszenderedni és megvárni, hogy a moszkitórajok álmomban az utolsó csepp éltető testnedvet is kiszívják belőlem. Szóval elkezdtem, a sziklamászást tiltó, és a túlélőket borsos bírsággal fenyegető feliratok ellenére, felhágni a zuhatag tetejére. a csúszós köveken és az erős vízmosásban nem olyan egyszerű feljutni egy ilyen képződmény tetejére de az onnan a szemem elé táruló látvány mindenképp megéri a kockázatot.

DCIM100GOPRODCIM100GOPRODCIM100GOPRO
Már az erdőben barangoltam visszafelé, amikor a nap visszavonult a baljós méretűvé dagadt sötét felhők takarásába, és mire kiértem a nemzeti park kapujához, már lehetett sejteni, hogy esni fog. A kanyargós kis mellékúton berregve, még látszott némi remény, de, ahogy a main road-ra felhajtottam már nyilvánvaló volt, hogy nem úszom meg szárazon. Sajnálatos módon a zuhé pont egy olyan helyen csapott rám, ahol, amíg a szem ellát, csak útépítési munkálatok, a feltúrt vörös földből képződött mély sárdagonya, és az azt követő sűrű dzsungel szegélyezte az aszfaltot, így semmi esélyem nem volt bárminemű fedél alá való behúzódásra. Még az út szélére sem tudtam leállni, ugyanis, egyszerűen nem volt útszéle. Helyette, csupán egy kb. 80 centis-méteres szakadék, amibe belehajtva, kétségkívül látványos belépőt produkálhattam volna, a saját magammal és a kismotorral folytatott iszapbirkózó mérkőzésre, azonban ez vajmi keveset segített volna az elkerülhetetlennek tűnő tésztásraázás tényszerűségén, valamint a dágványba, elszórtan odaparkolt, nehéz földmunkagépek véletlen lefejelése, még bukósisakban is meglehetősen káros élettani hatású.
Szóval az ehhez hasonlatos lehetőségekkel való kísérletezés helyett, a legjobb megoldásnak az tűnt, ha inkább csak húzom a gázt, mint a szélütött, evvel a módszerrel talán előbb kerülök közelebb, valami menedékhez,  amúgy is iparkodnom kellett, ha időre akartam visszaszállítani a járgányt.
Nem vagyok annyira tapasztalt segédmotorozó, (ha csak, a múlt sűrű ködébe vesző középiskolás idők alatt átélt Babettás és Romettes kalandokat nem számoljuk.
Ráadásul azok a masinák már jó huszonöt évvel ezelőtt sem számítottak a gépjárműipar fejlődéstörténetének éllovasai közé. Bár a Babetta, kategóriájában jól eltalált moped volt de azért nehezen lehetne összehasonlítani, ezekkel a dizájnos és viszonylag erős automatákkal, amik errefelé pörögnek.) így a viharban motorozás élménye viszonylag újdonságként hatott.
Az eső nem sokáig szarakodott a laza szemerkéléssel, rövid bevezető után durván szakadni kezdett.
Ez ötven kilométer per óránál olyan hatást gyakorol a szervezetre, mintha egy vásári céllövéldében te lennél az a sokpálcás nyermény, amit – mivel megszerezni esélytelen – inkább mindenki csak széjjellőni akar.
Hatvannál, mindez, már haladó fokozatú Szentsebestyén szimulátorrá változik, és fölötte minden bizonnyal, csak a gatling gépágyúval való zuhanyzáshoz mérhető az érzés.
Ez utóbbit azonban nem nagyon akartam kipróbálni, mivel egyrészt nagyon fáj, másrészt pedig a kis robogó hátsó virsligumijából már így is sikerült egyszer füstlit csinálni, amikor, egy komplett négyfős család az irányjelző legcsekélyebb mértékű használata, vagy bárminemű egyéb figyelmeztetés nélkül fékezett előttem hatvanról szinte nullára, hogy beforduljon a környéket behálózó jelöletlen földutak egyikére. Akkor éppen, hogy csak megúsztam a ronda sérülésekkel kecsegtető, kisodródva aszfalton pörgés közben húskoptatást.
Ugyan nem vagyok gyakorlott motorozó, azonban tapasztalataim szerint, a lezúduló kiadós mennyiségű csapadék okán, az útpálya fokozódó eltavasodása nem támogatja túlságosan a féktávolság csökkenését (max a gumifüst lesz kevesebb) cserébe viszont, a szembesávbaátcsúszvaszörnyethalás esélyét nagyságrendekkel növeli.
Így a kanyargósabb szakaszon inkább maradtam a komótos 40-es tempónál, ami még mindig az nagyipari öntözőberendezések közvetlen közelében való tartózkodás, érdekes, de azért inkább fájdalmas élményét juttatta eszembe.
Az első falunál, már szinte mindegy volt, hogy megállok-e, hiszen ennél vizesebb búvárkodás közben sem lehettem volna. Mindenesetre a magasabb közlekedésbiztonsági faktor elérése és az esőcseppek nyújtotta konstans akkupunktúra terápia mielőbbi beszüntetése végett, mégis inkább leparkoltam a vasat, és egy benzinkút melletti szupermarket kínálatából kiválasztott karamellás tökmagos rizspufi társaságában, a földön üldögélve vártam, hogy alábbhagyjon az égiháború.

20180104_165720

A pink versenyló és az életmentő rizspufi

Egy röpke háromnegyed óra alatt kitombolta magát a vihar, és újult erővel feszülhettem neki az útnak. Most már csapattam neki rendesen, mert a kis kényszerpihenő erősen beletaszított a pofátlan elkésésbe.
Mióta a Bangkoki reptér kellemesen temperált épületének elhagyását követően, hirtelen magamon éreztem, a tropikus monszun éghajlat párás leheletét, egyvalamire egész biztosan nem számítottam, történetesen arra, hogy az itt tartózkodásom ideje alatt, a fázásnak, akár csak a gondolata is megkörnyékezzen. Hát mitnemodjak, sikerült neki.
A csuromvizes ruhadarabok és a menetszél kombó ugyanis csodákra képes.
Olyannyira, hogy a kékre gémberedett ujjaimat alig tudtam lefeszegetni a gázról, és első alkalommal örültem neki, hogy van a szállásunkon meleg víz.

Címke , , , , , ,