Újra egy kellemes délután a böszme völgyzáró gátnál, a zöldes vizű duzzasztott tónál (ami a különösen forró nyár és az elmúlt két év csapadékszegény tél után nem tűnik túl “ducinak”) és úgy amúgy a környéken.
Most végre a mélység és távolság valódi érzékeltetésére alkalmas objektíven keresztül szemlélve és kiváló fényképezőgéppel rögzítve.
Ezeken a képeken végre tetten érhető a hatalmas műtárgy valódi monumentalitása. Az én öreg fotoapparátom ugyanis kicsit szűklátókörű ahhoz, hogy hitelesen mutassa a 132 méteres betontestet amivel ez a monstrum Soria csodás völgye fölé magasodik.
(Érdemes a képekre kattintva elveszni a részletekben, ugyanis elég tűrhető a felbontás…)
A nap legnagyobb felfedezése, hogy a jelenleg elég alacsony vízszinttű tavacskában (most csak 82 m mély) élnek a kedves kis Poecilia reticulata-k, minden kezdő akvarista első halacskái, azaz a szivárványos guppik. Eleddig azt hittem, hogy ezek a kis lények csak Dél-Amerikában működnek természetes vízben, de úgy néz ki, ez a környezet is kedvező számukra, hiszen százszámra fickándoztak a partközeli sekélyesben. Amikor némi süteménymorzsával megpróbáltuk közelebb csalogatni őket, akkor derült csak ki, hogy a helyi plázák akváriumaiba lábat lógázó túristáknak eladott fish pedicure-höz használt halacskákat (Garra rufa) megszégyenítő igyekezettel rontanak rá az elhalt bőrsejtekre, és az emberi végtagok vízbeáztatása sokkal jobban érdekli őket mint holmi sütidarabok.
fish pedicure
“vérguppik”
A hegyi kirándulás után legurultunk Hajniért Pasito blanco-ba és még egyszer megbámultuk a hatalmas pillangórájákat akik végezve a fajfenntartási procedúrával, éppen elhagyták az öblöt. 10-20 egyed még lubickolt ugyan a partmenti zavarosban, de ahol százszámra feküdtek a marina hullámtörő kövei mentén, ott már csak a testük által a homokban hagyott szabályos rájalenyomatokkal lehetett találkozni. Szerencsére a kis csapatnak sikerült elcsípnie az attrakció utolsó felvonását.
A pillangó ráják(Gymnura altavela) nagyon szép és érdekes “teremtmények”!
Ez főleg akkor szembetűnő, ha százszámra képviseltetik magukat egyetlen öbölben.
Lépten-nyomon, illetve leginkább úszva, de folyton beléjük botlasz a sekély vízben… néha tényleg lépten és botlasz, hiszen az óceán térdig érő részén is csak úgy illannak el a lábad alól, ráadásul az 1-1.5 méteres példányok.
Így augusztus táján szaporodási célból lepik meg ezt az egyetlen egy kis partszakaszt, valószínűleg ezért olyan idegesek ha az elmélyült homokban rejtőzködésüket megzavarva, simogatással bosszantják őket. Mesterei az álcázásnak, szürkésbarna márványoserezetű alapszínükön lévő apró sötét pettyeik szinte észrevehetetlenné teszik az aljzatban heverve, rejtőszínük hatékonyságát avval tetézik, hogy finoman beássák magukat, a bőrük árnyalatára kísértetiesen hasonlító, halott tengeri állatok mészvázának fehér morzsalékával és sötét vulkanikus törmelékkel vegyes, színes szürke homokba, kizárólag a lüktetve “pislogó” kopoltyúnyílásaik árulják el őket.
Mindössze ennyi látszik belőlük
gyönyörűek és villámgyorsak akár egy űrhajó…
Ahogy a talajról elrugaszkodó ” lepkék” sebesen tovalibbennek, fura formájuk és a hátukról lesodródó homok örvénylése azt az érzetet kelti mintha egy találatot kapott B-2-es bombázó után gomolygó füst pamacsait látnád…
Remélem élvezhetőek a felvételek ,ugyanis ez az első próbaútja a kis gopro-nak az Atlanti-Óceánban
Mivel elég közel fekszenek egymáshoz, sokszor csak egy példány körvonalait látod, csak ha közel úszol derül ki hogy 3-4 fekszik egymásra lógatott szárnyakkal. Egy óvatlan mozdulatra egymást is felzavarják, kisebb vízalatti homokvihart generálva köréd. ilyenkor apróbb forgalmi dugó is kialakulhat, mindenfelől ráják csapkodnak. Ma az egyik, egy az egyben lefejelte a maszkomat, miközben egy lassan tovavitorlázó társát követtem és ő éppen pont szembeúszott velem. Azért egy ilyen karambol persze nem túl veszélyes, hiszen még az ebédlőasztal méretű példányok testének jelentős hányada is csak maximum 2-3 cm vastag lebernyeg, ami borzasztó izmos ugyan, de puha és furcsán sikamlós-selymes tapintású. Kecsesek és kicsit félelmetesek, bár ez utóbbi tulajdonságukat inkább a méretük és a tökéletességük ébreszti az emberben…
Lenyűgöző ennyi csodálatos lényt, egy helyen, ilyen koncentrációban látni.
TÚLOLDAL 