Na csak eljött ez a nap is. Nem mintha meglepetésként ért volna, de mondjuk 15-évvel ez előtt nem gondoltam, hogy ezt is megérem, illetve egyáltalán nem tudtam elképzelni milyen is lehet harmincötévesnek lenni.
Na hát pont ilyen: A reggeli verőfényes napsütésben legurultunk az óceánparti munkahelyünkre. Kihajóztunk egészen a kikötőöböl túlpartjáig, vízbe mártottunk két majdnembátor próbabúvárt, akik sebtiben meg is vásárolták az alacsony minőségű felvételeket, amiket a felszín alatt lőttem róluk, aztán visszatérve a mólóhoz leereszkedtem a hajó szűk, sötét, olajos gyomrába és lespakliztam, majd kilapátoltam egy szekérderéknyi motortérbe cementálódott fekete, grízes sósmocskot.
Itt 840 ló között bujkálok éppen.
Délután felautóztunk a völgybe amit elleptek a magyarok és kedves kis nomád szülinapi tort ültünk, helyben termesztett fűvel, Erdélyből importált pálinkával, ugyanonnan származó szalonna tűzön pirításával,kertben nőtt zöldségekből rittyentett salátával és kedves emberekkel, akiktől kaptam egy bő talicskára való finom bort, mondván ezen kívül úgyis mindenem megvan…
Sátorban hédereztünk és egész másnap lustán heverve (egy százéves avokádófa árnyékában), hallgattuk a környék madarait és a hirtelen odavetődött egyszemélyes hegyicsácsó rádiót, rögtönzött kutyaidomító show-val fűszerezve.
Szóval, ha ilyen az öregedés, akkor ide még vagy százat.