Sajnálatos módon tinédzser korom óta koffeinaddikt vagyok, illetve nem, helyesbítenék,a jó minőségű, finom kávéval szemben alakult ki a függőség. Az igényeimből már kanárián is sokat le kellett adjak, hiszen a régióban termelt,
ezért a helyiek számára természetes kávé ízvilága, a kicsit csokoládés beütés és a kevésbé erős pörkölés miatt
leginkább gyermekkorom macikávéjára emlékeztetett. Viszont ha ott már végképp nem bírtam magammal és az ízlelőbimbóim lázadozni kezdtek az elvonási tünetek miatt, akkor csak felkerestem egy éttermet, ahol ugyan kicsit magasabb díjszabásért, de hozzájuthattam a megbízható olasz kávémárkákból, annak rendje s módja szerint profi presszógéppel főzött finom nedűhöz. A napi betevő koffeinadagomat pedig a kicsit hosszabbra engedett, de még mindig karakteresen erős pörkölésű kávéból, kotyogóssal főzött itallal sikerült bevinni a szervezetembe. Igazából elképzelni sem tudom, hogy mi a fenét eszenek/isznak, azon a furcsa, rosszízű, sötét, híg löttyön az amerikai típusú kávét fogyasztó emberek.
Erről egy régi, de mélyre bevésődött emlékkép ugrik be amikor anno szicília szigetén tettünk látogatást, és az ott töltött viszonylag hosszú idő altt, végig sikerült kóstolni az olasz kávémenyország összes csodáját. A visszautunk azonban egészen sürgősre sikerült, mivel Zalánnak valamilyen oknál fogva 24-órán belül haza kellett érnie. Mivel ő volt az egyetlen jogosítvánnyal rendelkező a társaságból, ezért ez szinte megállás nélküli vezetést jelentett számára. Hogy az elalvásból fakadó balasetek esélyét mérsékeljük, rám hárult a feladat, hogy megpróbáljam folyamatosan ébren tartani. Ebben nagy segítségünkre voltak az útmellett sorakozó autogrillek pompás, erős, fekete ristretto-i, a kínálkozó lehetőséget minden adandó alkalommal ki is használtuk, az összes pihenőnél bedobtunk egyet és ez a remek ízélményen túl, a kívánt élénkítőhatást is biztosította, ám az utolsó olasz autopályalehajtót benéztük és a következő lehetőség már csak ausztriában kínálkozott. Az azt megelőző hetek természetességével, gyanútlanul kértünk kávét az első “rózenkancerfhrshtükguesthausban” és csak amikor a két gőzölgő barna vizet elénkrakták ébredtünk rá, hogy mekkora hibát követtünk el annál az ominózus pályakijáratnál. A kávénak csúfolt bizarr folyadékokat ott is hagytuk érintetlenül és inkább valami szintetikus tuttifruttiízű koffeinforrást választottunk helyette, hogy ne kelljen elrontanunk a mesés olasz kávék emlékét…
Valamiért azok az országok akik kimondottan híresek a kávétermelésükről szintre semmiféle kapcsolatban nincsenek a valódi kávékultúrával, gondolom csak értetlenül pislognak, hogy a hülye európaiak miért fizetnek ennyit ezekért a fura haszontalan magvakért. Nos hát sajnos így van ez itt Nikaraguában is, termelik azt a sok finom kávét, de fogalmuk sincs mit a csudát kellene vele ezen kívül csinálni, éppen ezért nem is nagyon fogyasztják. Ha a kontinensen esetleg volna is valami halovány nyoma a kávéfogyasztás ismeretének, itt a zsepkendőnyi kis kukoricaszigeten semmi nem érzékelhető belőle.
Eleddig sajnos semmit sem találtam, ami arra utalna, hogy a földdarab rendelkezik bármiféle lehetőséggel akár a kanáriai minőséget megközelítő kávéital felkínálására, pedig végigkérdeztem az összes helyi arcot, aki gyannúsnak mutatkozott e téren.
A szegényes kínálatú vegyesboltokban,(amit itt valamiért pulpériának hívnak) fellelhető valamiféle instant, kávéhelyettesítő granulátum, amire talán napok múlva már rá fogok fanyalodni. Egyetlen véletlen elszólás miatt azonban még kivárok, az elejtett mondat felcsillantotta a remény halovány sugarát, miszerint, állítólag, van valahol a a szigeten egy kis bár, amit olaszok üzemeltetnek, bennük van az utolsó bizodalmam, ha náluk sem lehet kávét inni, akkor valószínűleg tényleg sehol.
TÚLOLDAL 