nehéz címkéhez tartozó bejegyzések

boat bót

Kicsit ritkultak itt a posztok, de persze ennek is, mint mindennek megvan a maga oka. A számítógéptelenség ugyan átmenetileg megoldódott, (kaptam kölcsön egy jó kis Mac-et)  jelen pillanatban inkább az időhiány, illetve rendelkezésre álló szabadidő alkalmával kihasználható agykapacitás mérsékelt mivolta tehető felelőssé a bejegyzéstelenségért.
Ugyanis végre hajóproject van!
Amíg a vízen úszó otthon vásárlásának lehetősége még csak a vágyálmok ködös birodalmában lebegett, egyáltalán nem gondoltam, hogy valaha is nehéz döntésként fogok tekinteni a hajóvásárlásra.
Persze ez nem is lenne olyan nagy dilemma ha a hajó típusának kiválasztása kizárólag az ízlésünkön múlna.

Jelenleg ugyanis adott egy pénzösszeg aminek biztonsági okokból csak kevesebb mint a kétharmada költhető hajóvásárlásra, ebben az árkategóriában azonban leginkább olyan cuccokat lehet kapni, amik a tulajdonviszony rendezése után még jelentős pénzbeli és főleg idő és munka ráfordítást igényelnek. Ez utóbbi előrelátható mennyisége rendkívül fontos szempont, ugyanis sokkal inkább vitorlázni szeretnék, mint egy szárazdokkban vesztegelve, súlyos euró ezreket költeni, egy cucc lassú gatyába rázogatására.

Most épp három hajó van versenyben:

Egy angol építésű Sarum 28-as alumínium slup, ami remek állapotban van ugyan, és  mind a hajótest mind a rigg megbízható, ellenben a belső elrendezése amolyan angolosan ésszerűtlen, kicsike és rendkívül puritán. A felszereltsége is igen alacsony, (van rajta egy mélységmérő oszt annyi) ráadásul ez a legdrágább az összes közül.

A másik egy 40 lábas nehéz romboló, egy komoly acéltestű Cutter, gazdag felszereltséggel, de bizonyos pontokon siralmas állapotban. Ez utóbbi nem jelentene nekem akkora gondot, hiszen a vassal meglehetősen jó viszonyt ápolok és a fémmunkák cseppet sem hoznak zavarba, azonban a motorja teljesen tropa. A motorokhoz pedig egyáltalán nem értek és általában ez az egyik legbonyolultabb és legköltségesebb egység egy vitorláson. Ezen kívül a méretéből adódó kikötői felár sem elhanyagolható szempont.

A Harmadik egy Catalac 9M típusú kis katamarán, ami felszereltség terén nem valami fényes, cserébe aránylag jó állapotú, vagyis csak kozmetikai beavatkozásra és kisebb fejlesztésre szorul. A kéttestűségéből adódóan egy csomó hely van rajta és az ára sem rossz, cserébe viszont ez egy offshore cruiser, vagyis nem feltétlenül a mélytengeri, világ körüli hajózásra van optimalizálva.

Nem szeretném elsietni ezt a dolgot, de évekig sem akarok kutakodni.
Minél több hajót nézek meg annál inkább belebonyolódom a részletekbe és egyre nehezebb a döntés.

Szóval bújom az internetet és járom a kikötőt, hogy  az öreg tengeri medvék segítségével a lehető legtöbb információt szerezzem be a megfelelő választáshoz.
Persze ez sem annyira egyszerű, hiszen minden kapitánynak szubjektív, sokszor a másik tapasztalt hajós véleményének teljesen ellentmondó álláspontja van, te meg döntsd el melyiknek lehet igaza. Ez az alumíniumra esküszik, a másikat meg csak attól mentse meg a Poseidon. Az egyik azt állítja a többtestű hajóval lehetetlen navigálni a másik éppen azt javasolja tanuláshoz. Leesik persze néhanapján pár hasznos információ, amiben hangos egyetértés van, de inkább csak mélyítik a kétségeimet…

Holnap kimegyünk a vízre a katamaránnal, megvizsgálni hogyan működik a rigg a szélben. (Remélem lesz szél.) Azután már valószínű én is tisztábban látok majd.

Címke , , ,

flight

Szertek utazni az igaz, de nem repülővel. Kétségtelen, hogy igen gyors módja ez a közlekedésnek, de ez az egyetlenegy előnye, egyébként meg tök személytelen, és folyton csak a para van vele. Persze nem magával a repüléssel, azt kifejezettem szeretem, bámulni a felhők tetejét, nevetni az unottképűbábozós stewardesseken, kárörömmel vigyorogni a fehérarcú, izzadságcseppekkel terhes homlokú katasztrófavárókon, meg ilyenek. Amit utálok az inkább a feszültség, elérem nemérem, nemolyanmintabuszhogymajdjönakövetkező, bezáracsekin, denemez, hanemamásik, kéremfáradjonátamásikpulthoz, megértésüketköszönjük, nehezebbakurvapoggyász, kipakolok, akkoristúlsúlyos, mindentmagamraaggatok, akkormegcsak13kiló, márnemrakomvissza, örülökhogylegalábberrenemfizetekplusszba, kétpulcsiegykabátaderekamraésanyakambakötve, erretessékpaszportboardingpassplíz, megrohadokamelegtől, erreatálcárategyerákérem, mindkétkezemtelevan, övnélkülleesikagatyám, kinevetpedigmegszokhattavolna, becsipogakurvakapumilehetaz, perszerajtamaradtazegyikkarabíneremazövbújtatón, mosolyognincsensemmiproblémadeazértmárkészültrámvetnimagát, sokanvannak, nagyatülekedés, nagyonsietabaromkiveriakezembőlazegésztálcát, nadrágszíjéscipőnélkülszedegetemaszétgurultmindenszart, neharagudjonbegurultkéteurómagépalá, nembajottegyemegafene, lógrajtamaruhademarhamelegvan, keresztülakikerülhetetlendutyifreeshoppon, parfümmelkínál, neharagudjdeúgynézekénkibazmegmintakiparfümötakar, egyébkéntrámférneolyanbüdösvagyokatúlöltözöttcipekedéstől, mégfélóraakapunyitásigdeasokökörmárottállasorban, elromlottazüdítőautómata, vehetemavizetaranyáronköszi, végrekinyitjákakaput, nemtudjaleolvasniagépabeszállókártyát, hívjaafőnökét, megintvárok, nagynehezendemegoldjákaproblémát, perszeénvagyokazutolsó, kapunát, lépcsőnle, ottvárabusz, kurvajótröhögök, ottálasokfaszkalaplegbelül, érdemesvoltelsőneklenniasorbanúgyisénszállokleelsőkéntabuszról, megtalálomajókis ablakmellettihelyet, jönamajomaszondjaazazőhelye, átülökegysorralhátrébb, onnaniselültetnek, dejómérnemszóltokelőrebazmeg, dagadthollandtrollmellettvancsakhely, hogyafaszbaengedikfelazilyetfelárnélkül, nekembezzegszámítottazegykilóahátizsákban, átlógazsírjaazénszékemrebasszus, akiekkoraazutazzonteherhajóninkább, nemférelalábam, deakezemsemapasastól, mégazablakonsemlátokki, akkorlegalábbpróbálokaludni, denemtudokmertahangosbemonóbóljönavegyélmegmindenszartnagyonakciós, babafelébredamögöttemlévősorban, torkaszakadtábólüvöltnemishagyjaabbaegyóránkeresztül, szétrobbanafejem, nemérzemalábam, akkorlegalábbeztleírom, annyirakicsiahelyhogymégalaptopsemférel, félkézzelpróbálokpötyögni,  adagadtdiszajamegrendelmindentazétlapról, tömiapofájáténmegkurvaéhesvagyok, babaordít, kezdekközelkerülniazőrülethez, lédizendzsentülmencsatoljákbe, kissebblégörvénybekerülünk, rázagépmintavidámparkban, arémüldözőkrovátkákatkaparnakaszékkarfájába, röhögökasápadtfejükön, nagyobbkilengés, hályashollandrámöntiakávéját, sorry-sorry, nemteszsemmitúgyisszárazvoltam, becsipogaszámítógépemhogylefogmerülni, remélemacsomagomatlegalábbnemküldikelazantarktiszra…

Címke , , , , , , , ,