TÚLOLDAL

Eljött az a pillanat is, hogy Hajni éppen nem egy búvárhajón ringatózik az Andamán tenger türkiz hullámain, és végre van egy szusszanásnyi ideje, hogy közös karácsonyi programot csinálhassunk.
Juhúúúúú!!!
Nemcsak az ország elég nagy, de az érdekes dolgok, lokális viszonylatban is jelentős távolságra helyezkednek el egymástól. Ezek áthidalására, a számomra – mint megszállott ciklistának –  a leginkább kézenfekvőnek tűnő megoldást szinte bárhol, a kerékpár jelentené, azonban itt sajnos, ezt sürgősen el kell felejteni, ha az ember nem akar záros határidőn belül, útszélére száradt, gutaütéses hullává avanzsálni, egy kis túlfűtött szauna hangulatú, napsütéses pedálozás után.
A kétkerekű közlekedésnek ugyanakkor, van az éghajlattal és a helyi szokásokkal kompatibilis változata, mégpedig, a robogózás, ami ugyan nem annyira környezetbarát, mint a biciklizés, cserébe sokkal gyorsabb és a fokozottabb tempónak köszönhetően a menetszél erősebb hűsítő hatása, a fullasztó klíma ellenére is kellemes utazást tesz lehetővé.
(A hozzáférhető robogó, itt egyáltalán nem az 50 köbcentis seggenbürrögőt jelenti, hanem meglepő módon, az egészen új, újszerű, vagy remekül karbantartott, minimum százhuszonötös vagy annál is nagyobb lökettérfogatú kis rakétákat, amik akár százhatvan kilométeres elméleti végsebességgel kecsegtethetnek.
Ezeket lépten nyomon bérbe is adják az embernek, mindenféle komolyabb irat vagy akár jogosítvány igénylése nélkül. Uszkve kétszázötven baht – hat-hét eurónak megfelelő összeg- fejében, már viheted is egy egész napra bármelyiket.)
A robogón nem is annyira a súlyos dehidratáció vagy a melegben való erőlködéstől megpattanó agyi erek jelentik a legszembetűnőbb veszélyforrást, sokkal inkább a megszokkottal pont átellenes oldalon való közlekedés, és a kresz szabályainak látszólagos hiánya, vagy legalábbis, azoknak, “az erősebb kutya baszik” praktikus törvényszerűségére való leredukálódódása.
Idővel – persze ha túléli – ezekhez is hamar hozzászokik az ember és máris nekiláthat a vidék alaposabb felderítésének.
Majdnem mindent imádok, ami a vízzel kapcsolatos, a vízesések mégis kiemelt, többpálcás helyet foglalnak el a vízbázisú érdeklődési köröm céllövöldéjében, egyszerűen mindig is lenyűgözött a magasból aláhulló folyadék látványa, hangja, ereje. (Megkockáztatom, hogy ez tudat alatt, eredőjét képezheti azon perverziómnak, hogy szeretek magas helyekről lepisálni)
Még a jelenlegi, elvileg száraznak mondott évszakban is sztenderdnek számító jelentős csapadékmenyiség, és a minket körülvevő domborzati viszonyok buja nászából kialakuló zuhatagok, igen jelentős számban képviseltetik magukat a környéken.
Így motorostúránk céljául ezeknek az illusztrisabb, de mégsem feltétlenül a nemzeti parkok területén található (tehát fizetős) darabjainak meglátogatását jelöltük ki.

Atom Antal és Atom Antalné

Elsőre elberregtünk a “Sai Rung” vízeséshez, legalábbis elberregtünk volna, de valahol benéztük az amúgysem igazán túltáblázott kanyarok egyikét, és nemsokára egy mérsékelten virslikerékbarát, kavicsos lejtő alján találtuk magunkat, egy bambuszerdő kellős közepén.

bambusztbambuló

offroad monster

Mivel a mocin nem nagyon volt biztosítás, gazdagok meg nemigazán vagyunk, így kifejezetten ellenjavalltnak tűnt megreszkírozni a komolyabb karosszéria károsodás ígéretével járó offroad kalandokba bonyolódást. Arról nem is beszélve, hogy ha a moci törik, akkor az nagy valószínűséggel a mi szervezetünk szerkezeti integritását is negatívan befolyásolja, ami egyrészről fájdalmas, másrészről, ha bemegyek a dokihoz szétroncsolt végtagokkal, és egy kis Honda click törött díszléce mered ki a bordáim közül kikandikáló vériszamos tüdőmből, akkor azt kurva nehéz búvárbalesetnek beállítani, márpedig a biztosításunk csak a vízalatti, vagy ahhoz közvetlenül kapcsolódó gondok finanszírozását fedezi.
Vagyis, innen inkább gyalog folytattuk a kirándulás további részét, és némi erdőséta után kilyukadtunk egy nagyobbméretű irtásra telepített terebélyes gumifa ligetnél.

(Hevea brasiliensis)

Ebből egyébként viszonylag sok található abban a zónában, amit eddig sikerült bejárni. Mondjuk, amióta a természetes gumiszármazékokat felváltotta a nálánál sokkal olcsóbban előállítható szintetikus polimer változat, a helyiek láthatóan nem igazán törik magukat, hogy a fák megcsapolásával, a nyúlós fehér nedűhöz jussanak.
Pár helyen azért még tettenérhető a kaucsukművelés.
A sűrű tejszerű nedveket, a fák kérgének kis területen való lehántásával és a megtisztított szijács beirdalásával csalogatják elő, a vágat végébe egy kis bambuszdarabot vernek, amin szép komótosan végigcsorog a felsértett háncs mögül kiserkenő természetes latex és a kis csőr alá kötözött kókusz (ittott már ebből is műanyagot használnak) tálkában lassan megszilárdul.

gumibogyószörp

Ez a nyerslatex nagyon viccesen rugalmas, remekül pattan, de közben valahogy törékeny is, érintése átható, többsoron is lemoshatatlannak tűnő, szörnyű, egzotikus bűzt hagy maga után. Remek játék.
A gumiültetvény mellett kanyargó, kis, köves úton, meg is találtam az előbb emlegetett termék egyik lehetséges felhasználási formáját, vagyis egy valaki által elhagyott apró bambuszcsúzlit, amivel sikerült pompásan elökörködni, amíg némi baktatás után, meg is érkeztünk az első élményfürdőhöz.
A turisták számára is viszonylag könnyen megközelíthető alsó tavacska lenyűgözően szép volt és a hosszas gyaloglás utáni fürdőzés, lubickolás is frissítően hatott, így én nem bírtam ki, hogy el ne induljak a vízesés magasabb szintjei felé.

Az ösvény, vagy legalábbis annak tűnő kiszáradt vízmosás, Hajni számára nem sokáig volt kellemes túraútvonal, (Pókiszony) szóval ő inkább visszafordult, de én hosszú várakozás után végre, kicsit egy valódi dzsungelben érezhettem magam, és ez elég motivációval szolgált, hogy olyan magasra másszak amennyire a körülmények engedik.
Körülmények alatt, a sűrű, néhol szúrós aljnövényzetet, a csúszós talajt és az utóbbinak ezen rossz tulajdonságával nehezen szembeszegülő “túraflipflopom” viszonylagos tájidegenségét értem.
A nehézségek ellenére egész addig sikerült jutni, ahonnan a szikla meredeksége elérte, a speciális felszerelés nélkül leküzdhetetlen fokozatot, ráadásul szépen rá is lehetett látni a vízesés alján lévő kis tavacskára. Ezt a képet Hajni készítette lentről.

A képen egy majmot rejtettünk el, találd meg a majmot!

ZEN

A kellemes fürdőzés után kirobogtunk a whitesand beach-re ahol a Thaiokat valószínűleg hidegen hagyó, de a túristák kedvéért felállított fenyőfa, mikulás, rénszarvasok és hóember adta meg a kellőképpen szürreális hátteret a pálmaligetben jegeskávézáshoz.

karácsonyi hangulat

szürreál

A partonhenyélés közepette figyeltem fel a hirtelen mozdulatokra, az erdő közelében már többször is láttam őket, azonban most első alakalommal sikerült lencsevégre kapni a helyi fákon randalírozó kis mókusfajzatokat. Ezt mondjuk nagyban megkönnyítette, hogy a helyi vendéglátósok nem feledkeztek meg a rágcsáló haverok megvendégeléséről sem, vagyis félbevágott kókuszokat kötöztek az egyik közeli fácskára, amire persze előszeretettel jártak rá az apró szőrmókok, Az édes adomány ropogtatásának mámorában, egészen megfeledkezve azon mentalitásukról, hogy nem igazán szeretnek nyíltan, a nagyközönség színe előtt mutatkozni.

Felirat megadása

Még a felöltöztetett plasztikfenyő és hóemberrel súlyozott, aranyszarvasos mikulás installáció sem volt elegendő motiváció az agyamat elöntő karácsonyhangulat elharapózásához. (Mondjuk nem is nagyon tudom, mire lenne szükség ahhoz, hogy ez bekövetkezzen. Régi pogány napfordulóünnepbe oltott mesefiguravilágrajövetelnek egyébként is viszonylag ritkán szoktam örülni. Azt hiszem utoljára talán harminckét évvel ezelőtt éltem meg ilyesmit, igazi hóeséssel meg csillagszóróval, pedig már akkor is sejtettem, hogy valami turpisság lehet a hirtelen előkerülő ajándék és a maszületett megváltó rejtélyes kapcsolata körül. Azóta pedig leginkább csak az jut eszembe a karácsonyról, hogy egyszer majdnem agyonbaszott a zárlatos izzósor a meghitt családi fenyőünnepen, valamint az embertelen mennyiségű töltöttkáposztásbejglishalászlémérgezés.) A kiruccanás során felgyülemlett éhséget, – kis falunkba visszaérve – a mindenfelé tenyésző utcai élelemárusoktól számolatlanul vásárolt thai finomságokkal ütöttük el.

Ha más nem is, ez a momentum kicsit emlékeztetett a garatigzabálós, kajakómába forduló szentesték bágyadt püffedségére.