medúza címkéhez tartozó bejegyzések

Csípős csütörtök

Sajnos nem tudtam Petiéknél tölteni az estét, így más megoldás után kellett nézzek. A függőágyas próbálkozás igazi burleszkfilmbe illő kurarc volt. Ugyan nem lett belőle baleset, de a küzdelem, némi pianínókísérettel biztos sok némafilmrajongó arcára csalhatott volna mosolyt.
A sziklafalról visszavert rövid counterswell a beam felől támadta a hajótestet, a szelíd billegést azonban, a hamock lendületes ingamozgássá erősítette, amit a bele-bele kapó keleti szél némiképp megbolondított a műszaki hibás metronómok vad dinamikájával.
Rövid időn belül be kellett lássam, hogy viszonylag nehéz a békés szendergés kivitelezése, ha néha a nyakadból kell összeszedned a lábaidat, majd pár másodpercenként szinte a vízszintesig lendül veled a fekhelyed és eszelős kapaszkodást kell foganatosítanod, ha nem akarsz a halakkal aludni.
Bepróbáltam, hogy hátha a belső kabinban nem olyan fojtogató a festékszag, de a fél óra vegyszergőz inhalálás után, a hasogató fejfájás kíséretében habosat okádás rádöbbentett, hogy ez sem a legmegfelelőbb megoldás a pihenésre. Jobbhíján bekucorodtam a konyha, cockpitbe halmozott összetevői közé, és reggelig szívtam a kalimaport az asztal alatt, egy hajómotor és egy szétszerelt hűtőgép közé ékelődve, de nem mondanám, hogy ez volt életem legnyugodtabb éjszakája.
A hajnal első sugaraival együtt összeszedtem magam és gyorsan felmázoltam a második festékréteget, hogy minél előbb túllegyek ezen a tortúrán, majd a kávé híján rámtelepedett zombiságot némi vízalámerüléssel próbáltam elűzni.

Az áramlatok tengernyi medúzát sodortak a partközelbe. Még szerencse, hogy a víz téli hűvöse okán rendszeresített shorty-t, ma nem voltam lusta magamra erőltetni, ugyanis a zseléinváziót csak az óceánbavetődés után realizáltam, és az öltözet nélkül, a lábikrámat ért csípés, az egész hátamat csúnyán végigkorbácsolta volna.
A csalánsejtek agresszív kis neurotoxinjai még ilyen kis felületű találkozás esetén is bőven kenterbeverik a koffein élénkítő hatását, így még a merőben pocsék éjszakát követően is sikerült gyorsan észheztérni.
A szokásos világítómedúzák és portugál gályák helyett, ezúttal a Chrysaora nemzetséghez tartozó csalánozók lepték el a környező vizeket. Egy példányt ki is mertem a vödörrel, hogy nyugodtan tanulmányozhassam, de még az alaposabb megfigyelés sem vitt közelebb a pontos azonosításhoz. Pár alfajt, ami a Csendes és az Indiai óceán vidékén honos, viszonylag egyszerű volt kizárni a lehetőségek közül, de a kupola peremén sorakozó tapogatók közt elhelyezkedő U alakú lebernyegek, egyik szóbajöhető változatnak sem sajátjai, szóval lehet, hogy egy új fajt fedeztem fel…


A medúzák légiói náluknál jóval barátságosabb vendégeket is becsalogattak az öbölbe. Hamarosan, egy három főből álló álcserepesteknős “család” tobzódott a hajó tőszomszédságában és annyira lekötötte őket a kevenc csemegéjükből álló, svédasztalos reggeli, hogy rám sem hederítettek a nagy falatozàs közepette. (Nem igazán értem mit esznek ezeken az izéken annyira, hisz elenyésző szárazanyagtartalmukból kifolyólag nem túlságosan táplálóak és talán annyira finomak sem lehetnek. Mivel testük több mint 95%-a víz, fogyasztásuk aligha nevezhető evésnek, inkább olyan, mintha a tekik csípős vizet innának. Az egyetlen jó válasznak az igérkezik, hogy ez valami gourmet perverzió náluk, mint némely emberi táplálkozáskultúrában, a kapszaicin túlvezérelt fogyasztása. Mondjuk az ízlés ugye nem vitatéma, ráadásul valakinek őket is pusztítania kell, különben egy merő mérges gél lenne az egész óceán)
A kikötőben ugyan lakik pár rezidens páncéloshátú, de közeli megpillantásuk ritkaságszámba megy. Jobbára csak véletlenül lehet észrevenni őket, amikor egy pillanatra a felszínre bukkanak, és egy mély levegővétel után el is tűnnek az ember szeme elől. Mivel megszokták a környék intenzív vízi forgalmát, a hajócsavarok darálóját elkerülendő nem sokáig maradnak a sekélyesben, a keskeny csatornában ki-be járkáló halászbárkák motorjainak dübörgése, általában gyorsan a mélybe űzik őket.
Szóval igazi kuriózumnak számít három kifejlett példányt egyszerre látni, ahogy vidáman egymás mellett kanalazzák az atlanti levest és önfeledten vadásznak a gyanútlan kocsonyákra. Bár talán kicsit erős túlzás ezt a komótos majszolgatást így nevezni, hisz vadászat helyett inkább valami lusta, szibarita lakomára emlékeztet, ahogy ínyenc módra válogatnak a rengetegben. Hiába is ragadozók, az áttetsző szintenemislények fogyasztása közelebb áll a növényevők legelészéséhez, a felfalatás drámaisága is elvész valahogy, hisz nincs tusakodás, fröcsögő vér, halálhörgés, meg kiforduló belek, csak mint pajkos gyerekek a cukorkaboltban, (laza gumicukor,esetleg “robbanós”) szemezgetnek az előttük lebegő kínálatból.
Ugyan a hüllők arcszerkezete nem enged túl nagy teret a mimika általi érzéskifejezésnek, mégis mintha rájuk lenn rajzolva az a nyugodt, könyörtelen elégedettség, hogy: Na ti kis büdös zselék, lassúak is vagytok, a mérgetek is hatástalan velünk szemben, úgyhogy most mindannyian meg lesztek zabálva, és az égegyadta világon semmit nem tehettek ellene, mert pont addig eszünk benneteket, amíg itt vagyunk…

Címke

medúzaharapást szőrével

Trükkös kis vegyszereket pumpált belém a nyavalyás kis plazmalény. Az elején csípett és égetett, aztán csak szimplán fájt, majd amikor a püffedtség lelappadt, az enyhe bőrpíron kívül nagyjából tünetmentessé vált egy-két napra, és most, több mint egy héttel az incidens után kezdett el éktelenül viszketni. Pedig tetem rá ecetes borogatást, jeget és aloé verás pakolást, meg mindenfélét, amit az ilyen esetekre javasol a vonatkozó tudomány. Remélem több meglepetéssel nem fog szolgálni a dolog, úgymint mondjuk: bénulás, büdös kelések megjelenése vagy üszkösödés, veseleállás, gennyes hólyagképződés, esetleg kis medúzalárvák kibújása az érintett területről…

Ha mondjuk homeopátiás eljárással szeretném orvosolni a problémát, akkor máris megspóroltam magamnak egy csomó hígítási folyamatot, hiszen maga az élőlény is jóformán csak víz… szóval ha sikerülne befognom egy példányt abból kihasíthatnék egy icipici darabot és már csak a világ összes vizére lenne szükségem, hogy maradéktalanul feloldhassam benne a medúzaszeletet, a kezelés valódi előnye, hogy mire a folyamat végére érnék, már biztosan nem lenne semmi bajom…

medúza

Címke , , ,

Csípős dolgok

Az elmúlt napokban, két meglehetősen erős fiziológiai reakciót kiváltó kémiai anyaggal való találkozásra nyílt lehetőségem.

Az egyiket, a barátom szépen rendben tartott konyhakertjében növögető, méregerős kis paprikák tartalmazzák, amelyekből sikerült is szereznem egy jó csokorra valót. Direkt különböző érési stádiumban lévő chili-ket válogattam össze a roskadozó bokorról, egyrészt azért mert marha jól néznek ki a színátmenetek, másrészt, hogy össze lehessen hasonlítani az egyes állapotok mennyire bővelkednek a jellegzetes égető érzést kiváltó kapszaicin-ben.

papri

Nos bátran állíthatjuk, hogy a termésekben található hatóanyag koncentrációjának szignifikáns mérésére az emberi szervezet ízérzékelő apparátusa a legkevésbé sem alkalmas. Ez nemes egyszerűséggel azt jelenti, hogy jobbára képtelenség különbséget tenni a “KIBASZOTTERŐS”  a “KURVÁRACSÍP” és a “LEÉGETIAPOFÁM” jelzős szerkezettel illethető szenzuális tapasztalatok között.

A másik, heves allergén választ eredményező vegyülettel pedig, egy agresszív kis zselé jóvoltából sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnöm.

A legutóbbi merülés alkalmával ugyanis, az erős vízmozgás egy egész csapat, barnás rózsaszínben pompázó lüktető kis csalánozót, nevezetesen  Pelagia noctiluca-t  sodort felénk. Mivel én épp a rám bízott búvárok azon problémájával voltam elfoglalva, hogy az áramlat ellenében végzett erőteljes tempózásuk, elegendőnek bizonyul-e  az elsodródásuk megakadályozására kiengedett pótkötél megragadására, ezért nem vettem észre a neoprénből kilógó kézfejem felé lebegő kis sunyi teremtményt. Az nem is lett volna túl nagy baj, ha az úszóharangja találkozik a csupasz bőrfelülettel, hiszen az nagyjából ártalmatlan. A színpompás kis takony azonban, akár egy méter hosszan is húzhatja maga után nyolc, vékony, szinte teljesen átlátszó damilszerű fogókarját, amin viszont szép számban sorakoznak, a finom kis toxinokkal telített ostorszerű csalánsejtek. Na ezek a csápok tekeredtek rá a szabadon maradt kézfejemre. Az efféle találkozás azonnali hatása leginkább ahhoz hasonlítható, mintha a fent emlegetett kis paprikákat egyenként betolnád a gondosan beirdalt bőrfelületed alá, mellé gyömöszölnél még egy marék feldühített lódarazsat és az egészet rögzítenéd, egy kifordított tűpárnának a sérült szövetek közé kalapálásával. Egyszóval meglehetősen kellemetlen érzés. Ezen tapasztalatok fényében a medúzasimogatás elég ostoba hobbinak minősíthető, így ezt a furcsa szabadidős tevékenységet, egyetlen olyan fajtársamnak sem tudom jó szívvel ajánlani, aki nem igazán fogékony az intenzív fizikai fájdalom nyújtotta kéjes élvezetre.

Óvatos( Nempiszkálod!) megfigyelésük azonban felettébb érdekes lehet, hiszen testüknek azon  3%-a, ami éppen nem víz, igencsak impozáns látvány.

Itt egy kép az egyébként nagyon takarosan kinéző tettesről, aki nem csak csípni tud de állítólag (legalábbis a neve alapján) még világít is a sötétben.

Pelagia noctiluca

Címke , , , , , ,