másnap címkéhez tartozó bejegyzések

szombattle

Ha kutya másnapos vagy akkor két eshetőség van.
A. – Háborog a gyomrod és egy falat is sok, annyit sem vagy képes letuszkolni a torkodon.
B. – Egy ültő helyedben meg tudsz enni egy komplett ökröt, és ezt képes vagy akár többször megismételni a nap folyamán, ha esetleg valami ropogtatnivalóra szottyan kedved.
Nos ezúttal a B. verzió állott elő, úgyhogy már rögtön, mikor a tetoválószalon kanapéjáról álmosan feltápászkodva realizáltam, hogy ebédidő van, hangosan korogni kezdett a gyomrom és éreztem, hogy ez az érzés gyanúsan prolongálva lesz az egész hétvégére, mert ebben a korban a másnaposság már sajnos nem csupán egynapos program.
Az emésztőrendszer rianásszerű hanghatásai, szinte minden esetben élesen körberajzolják a vágyott táplálék ideáját az agyban, és ilyenkor azonnal tudod mivel is kéne elcsapnod az éhségedet.
Az üres has irányából támadó ingerek valamelyest mégiscsak interferálnak a realitással így a megjelenő táplálékigény tárgya, jobbára az egyszerű és laktató elemózsiák sorából szokott kikerülni.
A mai napon, egy nagy tányér túróscsusza képe vetült a koponyám vetítővásznára, hűvös tejfellel nyakonöntve, (avval a fajtával amiben szépen megál a kanál) és a tetején zsírosan csillog a ráhalmozott, még sistergő pörc.
Szinte kicsordult a nyálam a gondolatra, ahogy képzeletben egy jó nagy villányi csuszát gyömöszölök az arcom mögé és a príma tejtermékek aromája, a sült szalonna füstös zamatával együtt eláztatja az ízlelőbimbóimat.
Sajnos a földrajzi elhelyezkedéssel változó gasztronómiai szokások nagyban képesek limitálni a megfelelő összetevők hozzáférhetőségét. A helyi kínálatnak köszönhetően, néha az ilyen bézik eleségek előállítása elé is közel leküzdhetetlen akadályok gördülnek.
A friss agyvelőre áhítozó élőhalottak vad éhségével vonszoltam magam az élelmiszeráruház polcai között és szomorúan konstatáltam, hogy szinte minden téren komprommisszumokat kell kössek. A megkívánt négyösszetevős kaja, mind a négy alapanyaga hozzáférhetetlen errefelé. A csuszatészta elvileg kiváltható lenne a lassagnához árult tésztalapokkal, de az valamiért csak csillagászati áron hozzáférhető, és egy kicsit hülyén venné ki magát, ha pár darab lapos tészta miatt többe lenne ez az egyszerű kaja, mintha egy jófajta étteremben állnék neki sztékezni.
Ha az olasz mintájú foodnáciságot mellőzve a pastaformának nem tulajdonítunk túl nagy jelentősséget akkor esetleg friss papardellével helyettesíthetnénk, de az meg egyáltalán nincs, így kénytelen kelletlen engedményeket kellett tenni mind külalakjában mind összetételében, így a formailag csak nyomokban passzoló, fodrosszélű laposféregtésztára esett a választás, ami ugyan nem tojásos, de cserébe durum, úgyhogy teljesen más íze lesz mint kéne.
A következő gond a túró és a tejfel, ami talán a tésztánál is jelentősebb probléma. vannak persze valamiféle, ezekre a holmikra távolról emlékeztető termékek, mint a queso cottage, vagy az errefelé frisskrémnek hívott izé, de ezek csupán távoli és eléggé elfuserált rokonai az eredeti magyar megfelelőknek.
A “túrónak” becézett hungarocell bogyókat, tízdekás tégelyben árulják és az íze nyomokban sem hasonlít arra, amit az emlékeimben őrzök. Itt természetesen a a lágy aludtejrögök ízemlékére gondolok nem a polisztirolgyöngyökére.. (Bár azt is volt szerencsém ízlelgetni eleget, de soha nem tartozott a kedvenceim közé.) A tejfölreplikák mint a fraiche crème vagy a crema agria is minden csak nem tejföl, ugyanis (a spanyol elnevezéssel ellentétben) nyomokban sem tartalmaz savanyúságot és egészen híg mint a sirályszar, ráadásul a hőmérséklet növekedésével a viszkozitása is fokozódik, vagyis a meleg tésztára kanalazva főzőtejszínné olvad.
A füstölést, mint eljárást nem igazán ismerik errefelé, a zsírszalonnát meg mégannyira sem, a kettő együttese pedig egyszerűen elképzelhetetlen ezen a vidéken, úgyhogy maradt a húsos bacon.
Töprengtem még egy kicsit, hogy ilyen súlyos áron is érdemes-e követni a macskajajongás myomán felrémlő kulináris vízióimat, de a mardosó éhség és a tétovázással vagy akár a menü átalakításával járó időveszteség, ami mind közelebb és közelebb tol az éhhalál beteljesedéséhez, gyorsan meggyőzött arról, hogy jó az ahogy van, maximum majd kicsit jobban kell használnom a legendás képzelőerőmet miközben tejszínlucsos mafaldát majszolok.
Sebtiben beeveztem a hajóra és azon nyomban nekiálltam összetákolni a túróscsusza megcsúfolását, de szerencsére mire megfőtt a tészta, addigra már szinte eszemet vette az éhség és a többé kevésbé az emlékeimmel közös halmazba szuszakolható látvány megidézte a kívánt ízhatást, amit majdnem sikerült elhinni…
Sajnos a falatozás közepette begyűrűzött az elmúlt nap felelőtlen, lumpen magatartásának másik következménye is.
A tegnapi italozás mellé ugyanis a kedves tetoválókliens, akivel együtt bandáztnk kicsit, behívott minket egy csík kólába.
Ettől a nem tervezett élénkítő hatástól sikerült is hajnalhasadtáig ide-oda sétafikálni, a szélben, ami egy szál trikóban még ilyenkor is beadja a meghűlés lehetőségét.
Sajnos a szinte borítékolható megtaknyosodás újra fúzionált a kalimapor kiváltotta allergén reakciókkal. Vagyis dől a lé a fejemből és spontán tüsszögőrohamaim vannak. Tavaly télen már volt egy hasonló élményem, remélem ez most gyorsabb lefolyású lesz mint a múltkori.
A váladékozás miatti folytonos orrtörlés és a viharos erejű tüsszentések sikeresen vezetnek konstans és bő hozamú orrvérzéshez.
Albatros nagyjából fél óra alatt hasonlatossá vállt egy alföldi hadikórházban tartott részeg disznóvágás helyszínéhez, ahol a még nyomokban fellelhető sültszalonnaszag lágyan keveredik a vérmocskos átázott “kötszerek” halmainak látványával. A hangulatot erősíti egy artisztkus mellékhatás is, vagyis, ha a reflexeim lankadnak kicsit és későn nyúlok a zsebkendőért, akkor kisvártatva olyan ábrák jelennek meg a hajó belső burkolatán, amik leginkább a tüdőbajos Jackson Pollock, a Vérestakonytüsszentő HapciBenő és Tomas Brown Hewitt közös kiállításán látható alkotásokra emlékeztetnek.

Más sem hiányzott a másnapossághoz mint, hogy tüsszögve színes testnedvrobbanások nyomait súrolgassam, a körülöttem berregő jetskik és a motorhajókról bömbölő harsány regeton ütemére. Mert, hogy ugye szombat van és ha hévége, akkor a csacsók is hangosak…

Címke , , , , ,

MMxx

A másnaposság gőzkalapácsa markáns ütésekkel traktálja, az agytörzsem védtelen felületét, de bármely furcsán hangozzék is, ez bizony egy örömteli dolognak tekinthető, hisz az érzés jelenléte arra enged következtetni, hogy valahogyan mégiscsak túléltem ezt a szilvesztert.
Kitartó, már-már makacsnak mondható életbenmaradásom révén, jutalom jegyet nyertem egy újabb sziderikus körútra, egy szebb napokat is látott, de azért még mindig egészen impozáns égitest fedélzetén.
Ez utóbbi csillagkerülő túra volt eddig a legpocsékabb, a negyven közül, amelyeken eddig alkalmam volt résztvenni, de mivel a föld kicsivel több, mint tizennégy órája rója, a bolygás soronkövetkező periódusának első szakaszát, így – a keringési sebessége alapján – nagyjából (bő) másfélmillió kilométerrel magunk mögött hagytuk már az elátkozott 2019. számú évet.
Mondhatjuk rá, hogy messze van…
Így délután kettőkor beleébredni az áporodottszagú valóságba, rádöbbenni arra, hogy a nap első szakaszát ülve alvással töltötted a szófa peremén, majd isiászos élőhalottakat megszégyenítő mozgáskordinàciójával vízszintesbe vonaglani, hogy tovább folytathasd az évzáró nehézsörözés megpróbáltatásainak kiheverését, nem feltétlenül tűnik a legjobb ómennek, kiváltképp, ha azt a népi hiedelmet vesszük alapul, miszerint az egész éved olyan lesz, mint annak az első napja.
Szerencsére nem hiszek az efféle ostoba babonaságokban, de ha a teljes kétezerhuszat macskajajjal ötvözött fetrengős zombiságban kellene töltenem, már az is nagyságrendekkel vidámabb elfoglaltságnak érezném, mint a tavalyi év érzelmi rothadásának kilátástalanságát.
Túl sok okom ugyan nincs rá, mégis bízom benne, hogy a MMXX. egy sokkal sokkal barátsàgosabb időintervallum lesz.
Ezt a pozitív hozzáállást kell sujkoljam magamnak, és akkor talán fejben is végleg búcsút inthetek a tizes éveknek, belegyalogolva a reményekkel teli duplahuszas esztendőbe.

Címke , ,

ég a házad ideki

Így, az amúgy is nagyon “hűvös” ősz kellős közepén, megérkezett az év eddigi legdurvább kalimája, ami pompásan egyesíti magában, egy termonukleáris hőerőmű reaktortartályának belső hőmérsékletével is vidáman versenyeztethető időjárási viszonyokat, egy vadászrepülő turbinája által gerjesztett légáramlat üdítő frissességét és egy gyorsan közlekedő homokvihar meghitt hangulatát.

Szabályosan spriccel belőlem az izzadtság, ami a testemre tapadó porral együtt, kis saras patakokat képezve csordogál a terasz majdhogynem izzó járólapjaira.

Ideális körülmények egy közepes erősségű másnaposság kipihegéséhez.

Afrika én így szeretlek!

Árnyékban

árnyék

Napon

napon

Címke , , ,

flashback

Az idő kíméletlenül halad előre, ezt nem csupán a magam mögött hagyott évfordulók menetrendszerű szaporodásán veszem észre, hanem az olyan furcsaságokon, hogy már a kanáriai életünk első szakaszából is köszönnek vissza olyan flashback-ek, amik mintha valahonnan a régmúlt homályából bukkannának elő. Történetesen egy olyan dologról beszélek, ami a mai, kicsit másnapos ébredésem pillanatait fordította értetlen, kísérteties, deja vu paranoiává. Az itt San Juan- névre keresztelt Szent Iván éji napfordulóünnep után, kicsit besörözve támolyogtunk el a cimboránk albérletébe, ami speciel tökéletesen megegyezik avval az ingatlannal, ahol a playa del Ingles-re költözésünk alkalmával, a “nagyvárosi” pályafutásunkat kezdtük. Persze tisztában voltam vele, hol fogunk aludni (még a szoba és annak berendezése is ugyanaz) de amikor reggel kinyitottam a csipáimat és a körülmények arról próbáltak meggyőzni, hogy két és fél évvel ezelőtt van, (ami ugyebár nem nagyon lehet), akkor majdnem rövidzárlatot kapott az agyam. Hirtelen tényleg nem tudtam mit kezdeni a szituációval, de ahogy az elmúlt este emlékei lassan előbújtak a kótyagos tudatból és értelmezni tudtam a történteket, a sokkhatás is elég hamar elmúlt. Mosolyogva konstatáltam, hogy bátran elindulhatok a mellékhelyiségbe, biztosan nem fogom a minimum háromnegyed órán keresztül tartó reggeli zuhanyzását bonyolító Radoslaw Kubanskit az ajtó mögött találni, hogy vörös fejjel járhassak kényszeredett sztepptáncot, viaskodva a külvilág és a húgyhólyagom között fennálló veszélyesen nagy nyomáskülönbséggel.

Persze már abban az időben sem volt túl rossz nekünk, de azért van ami jó, hogy elmúlt…

Címke , , , ,