TÚLOLDAL

Már szinte a szokásommá vált, a reggeli kávémat úgy lefőzni, hogy egy bögre helyett, két kis csészébe folyatom le a nedűt…
Butaság, persze, de míg a masina előtt állva, az éjszaka kialvatlan kótyagosságával, mélán bámulom a gőz alól a csészék medrébe pottyanó barna cseppeket, egy rövid villanásra, akár még el is hitethetem a még tompa agyammal, hogy nem csak az én reggelemet dobja majd fel az aromás ital, hanem vihetek az ágyba belőle, valaki másnak is…
Ilyen messzire nem nyomom persze a gondolatmenetet, hisz egyenlőre még nem vagyok teljesen elmeháborodott, de ahogyan az egymáshoz közel tolt két csésze csilingelve összeverődik a készülék kompresszorának remegésétől, és a felcsapó pára megtelik a főzet illatanyagaival, egy pillanatra mégis be tud találni azon régi reggelek emléke, mikor még nem csak a kávéfőző szuszogott az arcomba.
Aztán persze lesz gazdája a “másik” kávénak is, természetesen én magam, akinek ezt az egész szituációt avval próbálom mentegetni, hogy valójában nem egy megkompótosodott agyú roncs vagyok szomorú kényszerképzetekkel, hanem a frissen darált kávébabok kedvemre kevergetett őrleményének eredményét, tejjel és tej nélkül is meg kell kóstoljam, amihez ugye, külön pohár dukál…