Már egy hete megvettem a ledfényeket amit a cockpitbe szántam, de a mai nappal a felszerelésükhöz szükséges csatlakozókat is beszereztem. Minden együtt volt hát az instaláláshoz. A kis fényforrások egy ötméteres gumiszalagban foglalnak helyet, amit tíz centinként el lehet vágni és a kis toldókkal és elosztókkal mindenféle irányba elvezetni.
A kis ledek elektromos ellátását négy kis rézpöcs biztosítja, egyiken jön a fázis a nulla pedig háromfelé oszlik, hogy az egész kis nyavalya a szivárvány minden színében pompázhasson.
Hagyományos RGB cucc, szóval ha mind a három maradék bizbaszra betáplálod a nullát akkor vakító fehér fény izzik fel a kaucsukborítás alatt. A konyhába ez pont megfelelő, úgyhogy direkt, vezérlés nélkül rákötöttem a 12V-ra, egy régi navbus csatlakozó szétberhelésével konstruáltam valami cuccot ami eltalálja a nullával mindhárom színt, és tá-dáá, remekül világít.
A pilótafülke és a “terasz” világítását hagytam későbbre ,mivel ahhoz ugye minden gyári, nem kell semmi sufnituning maszekolással megtámogatni a rendszert, szóval egyszerűbbnek látszott.
Csak összedugdosod és kész!
Gondoltam.
Hát a kiskutya bojtos faszát egyszerű. (lásd a dolgok egyszerűségére vonatkozó axiómát)
mindent felfúrtam csatlakoztattam, a kötési pontokat három különböző időjárásálló módszerrel leszigeteltem és a helyéreragasztottam.
A bekapcsolást követően az első szakasz fehéren a második zölden a harmadik pirosan a negyedik pedig sehogyansem világított.
szedhettem szét az egész miskulanciát amit kb. négyésfél óra alatt tökéletesre szigeteltem.
Kiderült ugyanis, hogy a dicsőséges kínai ipar apró fogaskerekei közé némi homok ékelődött és a keresztelosztók kiosztását gyárilag felcserélték, így minden pont fordítva működött mint ahogyan rá volt írva. A helyzetet némiképp árnyalja, hogy az egész konstrukciót úgy tervezték, hogy nagyjából egyszer lehessen biztonsággal összeszerelni, és akkor vagy úgyhagyod, vagy ha mégegyszer szeretnéd megváltoztatni a felállást, akkor bizony szopni fogsz! Az első akkurátus munkát mégegyszer megismételve valamint a szétbarmolódott csatlakozókat apró forrasztásokkal és ormótlan szigszallagozással megtámogatva végre felkerülhetett a helyére, az ezúttal már működő ledsor.
Hajni legnagyobb örömére a rendszer egy kis távirányító segítségével pikpakk diszkóhajóvá tudja transzformálni az ALBATROS-t hiszen a spektrum összes színét felvonultatni képes fényforrás nem csak színes fény kibocsájtására alkalmas de ezeket magától tudja egymásba átúsztatni vagy éppenséggel stroboszkópszerűen villogtatni.
Ez a tulajdonság kibaszott idegesítő, de karácsonyra pont ideális lesz.
Én valószínűleg csak a fehér fényt fogom használni, meg esetleg a pirosat ha éjszaka mást is akarok látni a fényeken kívül, de Hajni biztosan próbára teszi majd vele az idegeimet egy párszor.
TÚLOLDAL
kalandok a völgyön túl
LED címkéhez tartozó bejegyzések
fényepilepszia
Bekerültek a kapcsolódobozba a megszakítók új visszajelzőfényei. A régimódi és amúgyis kiégett kis izzókat, szép zöld ledekre cseréltük. Sajnos az elektrotechnikai bolt segítőkész okostojásai elfelejtették említeni, hogy ezeket a diódákat egyszerű kontrollfények helyett inkább fénykardként javallott használni. Az eddig bekötött 6 led is közel nappali fénybe vonja a térképszobát, annak ellenére, hogy a komolyabb látáskárosodás elkerülése érdekében leragasztottuk egy réteg szigszalaggal, ráadásul ez még csak a fele, ugyanis rövidesen mind a 12 világítani fog.
Szerencsére persze panelt nem árúsítottak a ledekhez úgyhogy kurva bonyolult volt az egészet egyenként leforrasztani és csak a folyamat befejezése után, a tesztelésnél derült ki, hogy várt barátságos pislogás helyett egy rakás retinaolvasztó reflektor fénykévjével kell szembenéznünk…
most majd jöhet megint a sufnituning gányolás, hogy utólag, mesterségesen leredukáljuk valamiképp a vakító fényerőt.
verdák
A szigeten nincs túl sok gépjármű, mint ahogy nagy távolságok sincsenek, a személyautók nagy része taxi, azok is leginkább KIA vagy Chevrolet apróságok, kupék, úgynevezett városi autók város nélkül, persze itt inkább a gazdaságosság mint a parkolás megkönnyítése a cél, valamint gondolom az hogy ezekből egybe felfér vagy 20 darab a kompra. Akad persze közöttük egy két sedan, de olyat csak a tehetősebbek használnak taxizásra. A gazdagok fényes terepjárókat vezetnek, ki tudja miért, hiszen az ő házaik a dzsungeltől távol, mindig a kövesút mellett foglalnak helyet, úgy néz ki az ilyesmi itt is státusszimbólum. Vannak munkagépek és teherautók sőt még egy busz is, amivel a gyerekeket hordják iskolába és a tanítás után kb. menetrend szerinti járatként megy körbe körbe a szigeten. A legnépszerűbbek mégis a motorkerékpárok és robogók, bringából is akad pár, de szinte mindegyik annyira leharcolt járgány mint a mieink, amiket kölcsön kaptunk.
(Az enyémen szinte mindent kicseréltem már, hogy úgy ahogy használni lehessen. A szlovén srác aki előttem használta, kicserélte benne a középcsapágyat, én a fékeket, a hátsón a külsőt és a belsőt, valamint a láncot mert elszakadt, a váltó csak dísznek van rajta, meg az első szorzóról amúgy is hiányzik a láncvető a hátsót pedig hiába tekergetem, a bovden nem mozdít rajta fikarcnyit sem. Igazából amúgy sincs túlontúl nagy szükség az áttételek változtatgatására ugyanis a sziget legmagasabb kiszögellése 113 méter magas és oda csak kerékpárral járhatatlan gyalogösvény vezet a sűrű dzsumbujon keresztül, ráadásul rém fölösleges oda felmenni, hacsak nem a kilátásban akar gyönyörködni az emberfia.) A sós párás levegő, a sűrű eső és a homok kombinációja, ugyanis szinte mindent rövid úton kinyír ami fémből készült, különösképpen ha mozgó alkatrészeket tartalmaz.)
Egy dologban viszont az összes jármű hasonlít egymásra, illetve a tulajdonosaik hasonlítanak egymásra, mégpedig abban, hogy mindenképp meg akarják különböztetni a tulajdonukban lévő tárgyakat a másik emberek tulajdonától. Szóval nagyon megy az individualizálás, ami persze a dőzsölő fogyasztói társadalmakban dúló drága, eszement pimpelésnek, szerényebb eszközökkel és lényegesen kisebb költségvetésből megvalósított zabigyereke. Bizonyos elemeiben kedves, néhol megmosolyogtató, vagy csak egyszerűen ronda. A legmókásabbak persze a zománcfestékkel elkövetett kézimunkák, a vicces kategóriát erősítik még a furcsa matricák, amiknél általában az a fontos, hogy egyáltalán be lehetett őket szerezni, ezért (leginkább a gyermekkorom konyháiban éktelenkedő, óriás lehel hűtők, kicsit megsárgult, piszkosfehér ajtaján tobzódó banános és egyéb öntapadós minták kaotikus tömegére emlékeztetnek) legkevésbé az üzenet vagy az esztétikum a lényeg, inkább a mennyiség.
A következő szintet, a dicsőséges kínai ipar által a világra szabadított, ízlésficam indikátorok, az olcsón beszerezhető és mindenféle színben és ritmusban villogó, apró LED-ek és ezek füzérei képezik. Eme vizuális merényleteket előszeretettel biggyesztik bármilyen jármű, szinte bármilyen zugába és felületére. Ettől az automobilok komplett gördülő karácsonyi vásárokra hasonlítanak, egyes (amúgy förtelmes, gyerekhangú) motorok a sötét közvilágítás nélküli utakon robogva úgy néznek ki mint a Tron című gagyiscifi fénnyalábokon suhanó, világító kétkerekűi. Bizonyos kis taxikat meg mindig rendőrautónak nézek, mert mindenütt kék és piros ledek villognak rajtuk, persze amikor meglátom, hogy a féktárcsákat is pulzáló zöld fényár veszi körül és az alvázon is felderengenek sejtelmes lila űrhajófények akkor rádöbbenek a tévedésemre.
Egyébként a helyi rendőrség összesen három gépjárművel rendelkezik, egy vadonatújnak tűnő Toyota hilux-al erre vigyáznak is mint a hímes tojásra, úgyhogy jóformán az őrs előtt parkol és csak ünnepnapokon csapatnak vele körbe a szigeten.(ilyenkor az egész állomány a platón feszít) van egy darab szakadt moci, ami slendriánul kékre van festve és nagyon mulatságos képet rajzol a rendőrségről, elsősorban azért mert mindig ketten ülnek rajta, másrészt, egyes tizenéves kislányok különb vasakkal száguldoznak. (jogosítvány, forgalmi engedély, bukósisak, bekapcsolt biztonsági öv és a gépjárművekben az ülések számával megegyező menyiségben utazó emberek szinte teljesen ismeretlenek errefelé) Ezen kívül van még egy ugyancsak szép kék, vagányul hivatalosra matricázott platós rendőr tuk-tuk vagy valami olyasmi, mindenesetre csupán három kereke van és csörög csattog mint egy öreg féltengelyes cséplőgép.
mikulás wazze
Vannak népek akik az többieknél jobban vonzódnak a rikító, színes, neadjisten világító dolgokhoz. Nos a mexikóiak pont ilyenek, egyszerűen fogékonyak a giccsre. Ez a tulajdonságuk, ötvöződve a népesség alacsony iskolázottsági átlagával korelálló erőteljes vallásossággal, lenyűgöző dekorációs megoldásokat eredményez így karácsony táján. A Kínából olcsón beszerezhető fényfüzérek és egyéb díszvacakok valószínűsíthetően az egész planétán módosították a városi látképet az ünnepek alatt, de ez itt a Karib térségben, különösen mulatságos formában kapcsolódik össze a helyi ízlésvilág által támogatott bizarr eklektikával. A vakolatlan, bádoggal fedett, törött ablakú blokkház, korlátot nélkülöző betonlemez erkélyén összezsúfolódó, saját belső világítással ellátott felfújható hóember(!) mikulás és az elmaradhatatlan pingvinek együtt sütkéreznek jézuskrisztussal és a szűzanyával, a villogási ritmusukat kaotikusan váltogató led girlandok stoboszkópszerű szivárványfényében, miközben az importfenyőn pompázó karácsonyfadíszek apró szpíkeréből magas dobozhangon sípol a “jingle bells”. Mindez a varázslat, majdnem minden második házon, vagy annak udvarán megismétlődik aprócska változtatásokkal A 30C°-fokot jócskán meghaladó párás melegben, staniol hópihék szegélyezik a feldíszített pálmákat és nem átallanak plüss rénszarvas agancsot biggyeszteni, (az inkább széles, mint magas, mexikóiak által vezetett) kombájn méretű Dodge pickupok visszapillantó tükrére…
TÚLOLDAL 