A szórványos, de azért igen gyér csapadékkal kecsegtető téli tavaszi időjárás átbukott az itt amúgy is uralkodó konstans nyárba. A nemrég zöld árnyalatokkal dúsult környezet, színét tekintve teljesen átformálódott és érdekes átmenetekkel gazdagította a tájat. A klímához adoptálódott pozsgások és kaktuszfélék amelyek igen jól sáfárkodtak a csekély mennyiségű vízzel, továbbra is friss zöldben pompáznak, ám a kis gazok akiknek igen kevés idő állt rendelkezésére, hogy életciklusaik összes stációját lepörgessék, áldozatul estek az egyre inkább erősödő szárazságnak. A domborzat ilyen-olyan kitüremkedései alatt, ahol némi árnyék található és a mélyebben fekvő területek agyagszerű talaján tovább megmaradt nedvességben, látni még némi halványzöld foltot. Ezektől a kicsiny “oázisoktól” távolodva azonban, fokozatos színkavalkád kerül elő. A pusztulás pompás palettája bontakozik ki ahogy a növények sejtjeiben található kloroplasztisz gerontoplasztisszá alakul, és az azokat addig elfedő klorofill bomlásának nyomában előtűnnek a karotinoidok. Ettől az egész látkép kap egy zöldből induló, vörösön keresztül barnás sárgába forduló gradient effektet, aminek a hamuszürkébe hajló fakó széna szín áll a másik végén.
Az üde régiók láthatóan zsugorodnak napról napra, helyükön rövid ideig, alvadt vér színű szigetek keletkeznek, majd az egész tiszavirág életű flóra szikkadó haláltáncát nyomtalanul eltünteti a szél, és újra csak a kopár sziklák rőt vulkanikus szürkéje uralja a tájat. Az izzó poros kövek alatt azonban, a kis növénykék gyökérhálózata makacsul túléli a tomboló száraz forróságot és a következő évadban, vagy akár később, ha valami nedvességhez jut kivirul újra, hogy egy két-hétre – silányul ugyan de – megpróbálja imitálni az angol golfpályák hangulatát.
Hajrá lágyszárúak! Jövőre is lesz eső. (reméljük)
TÚLOLDAL 