késés címkéhez tartozó bejegyzések

felbasz a busz

Valaki nagyon hirtelen találja már ki azt a kibaszott teleportációt, esetleg vegyen nekem egy helikoptert, vagy csak tanítsa meg a helyi buszvezetőknek az időmérésre szolgáló eszközök használatát és az evvel járó felelősség fokozott figyelembevételét.

A busz a menetrend szerint – tehát elvileg – 20 percenként jár. Ez a gyakorlatban, csak nagyon- nagyon ritkán valósul meg, akkor is csak néha. Ok tudom ez itt nem Japán vagy Németország, ahol a pontosságnak valódi súlya van.  A szomszédos fekete kontinens viszonyaihoz képest persze a seggemet kellene a vörös földhöz verdesni, hogy egyáltalán létezik valamiféle tömegközlekedésszerűség errefelé, de valamiért a szigetet mégiscsak Európához sorolják. Egy kis késegetés nem is háborítana föl különösebben, hiszen lomhaság, meg “tranquilo” van. No de, ha valamire a beígért érkezési idő előtt már 8 perccel a megállóban álló embernek, további több mint egy órát kell várnia, majd a nagy sokára megérkező jármű, a sebességének jelentéktelennek tűnő mérséklése nélkül robog el az integető (majd utána mocskosul káromkodva telitüdőből üvöltő) utasjelölt mellett, akkor legalább ne írjanak felesleges számokat a menetrendre, csak azt, hogy: néha erre járunk és ha a sofőrnek kedve tartja, akkor utazhatsz is velünk. Ez sokkal korrektebb megoldás lenne, és még az utazóközönség idegeit sem terhelné indokolatlanul…

A mai napon, az arguineguini szerszámfelvételes megálló közbeiktatásával, ezt a történetet 4 alkalommal kellett volna végigjátszanom, de azt hiszem egy is bőven elég volt arra, hogy egyszerűen magára hagyjam a Mogánban partra vetett homokbálnát.

A sziget legnagyobb előnyei között tartom számon a stresszmentes létezés lehetőségét, és ezt az itt töltött idő alatt elsajátított képességet nem vagyok hajlandó feláldozni némi aprópénzért. Valamint arra sem igazán hajlok, hogy a megbízható global busztársaság jóvoltából, több mint öt órát pazaroljak el a napomból, egy oda vissza harminckét kilométeres út megtételére.

Azt hiszem az ilyen mobilitásfüggő foglalkozásokhoz elengedhetetlen, hogy az ember rendelkezzen saját, külön bejáratú közlekedési eszközzel, anélkül, az ébren töltött idejének jelentős részével és az idegrendszerének gyors eróziójával fizeti meg a jogosítvány és a gépjármű árát.

Kár érte, szép kis bálna volt…

Címke , , ,