TÚLOLDAL

Mielőtt idejöttünk is bogár volt a fülemben, hogy itt élnek igazi kaméleonok, ráadásul csak úgy vadon. Hat hónapja lesem mindenho,l hátha ráakadok egyre, de semmi, egyébként is esélytelen, egy pont a rejtőzködésben legerősebb élőlényt a szavanna bokros füves sűrűjében előtalálni. Egy alkalommal már láttunk egy példányt átbotorkálni az úton, de mire visszafordultunk a kocsival, és kipattantunk belőle, már épp lecsámpázott az aszfaltról a fűbe, és hiába tette mindezt az orrunk előtt, a szemünk láttára vált köddé, nyelte el a föld, satöbbi. Tíz percig meresztgettük mindketten a szemünket azon a területen, ahol elhagyta a szürke útpadkát, de totál eredménytelenül, hihetetlen sebességgel olvadt bele a környezetébe. Utána hetekig ezzel idegesítettük magunkat, hogy, hogy a fenébe tudott így átverni minket, itt volt a soha vissza nem térő alkalom, hogy egy kis párcentis hüllőcske lemászik a bokrokról a földre, amit egyébként szuper ritkán csinál, lassú, imbolygó kétszerháromszor megfontolt léptű, hullámzó higanymozgásával átjut az úton anélkül, hogy elgázolnák, mi tök véletlenül észrevesszük és szinte a kezeink közül veszik nyoma a kis pörgefarkú cukiságnak…
Azóta mindig dülledt szemekkel fixíroztam az utat, hogy hátha, esetleg mégegyszer ilyen szerencsénk lesz, de nem.
Végső elkeseredésemben már fejpénzt ajánlottam Khamisnak, (a srácnak aki a bázison segít nekünk palackot tölteni) ha valahonnan élő kaméleont szerez nekem, két egész napi fizetését kapja jutalmu,l de abból sem lett semmi.
Már épp kezdtem feladni a reményt, hogy valaha megfigyelhetek egy ilyen kis csodalényt, amikor ma reggel újra észrevettünk egyet az út közepén. Hajni majdnem elgázolta szegényt, épp időben értünk vissza hozzá, mert egy nagy fekete egyiptomi varjú kiszúrta az esetlen kis teremtés pulzáló csámpázását és már épp lehuppant mellé a földre, valószínű ha nem rohanok oda, akkor pár másodperc múlva már madáruzsonna lett volna belőle. A szép új céges sapkámmal leborítottam és gyorsan összeszedtem a kis fickót, mire visszaértem a kocsiig már fel is vette a fejfedőm sötétkék árnyalatát. Mivel épp merülni mentünk és a vendégeket szállító sofőr a hüllőfogás közben megelőzött minket, nem sok időnk volt gondolkodni, hogy mi legyen vele délutánig, amíg a búvárokat letudjuk. gyorsan kiürítettem az egyik hajó sztámára fenntartott kis hűtőládát, ami szerencsére csak a gyümölcsök tárolódobozaként szolgált, de a jégakkuk nem voltak benne, letörtem pár ágat hogy ne kelljen fehérré sápadnia és a meló véégeztéig ebben szállásoltuk el őkelmét. A merülések végeztével, siettünk a búvárokat mielőbb hazazavarni és már robogtunk is haza, hogy végre valahára elbámészkodhassunk az apróság csetlés botlásán. A véletlenek sokszor teljesen furcsán halmozódnak az ember életében…
ami több mint száznyolcvan nap alatt nem jött össze bármennyire is hajtottuk, az erre a napra összesűrűsödött és a hazafelé úton sikerült begyűjtenünk egy másik kis kaméleont is…
Terráriumunk nem lévén (Ha lenne sem tartanék fogságban egy állatot) a kert növényeire helyezve vizsgálgattuk a kispajtásokat.
Eddigi elképzeléseimmel ellentétben igen nagy mozgásigénnyel rendelkeznek, szép nagy területet mászkáltak be, míg megtalálták a pozíciójukat.

Mivel nappali állatok, és errefelé korán sötétedik elkezdtek alvóhelyet keresni, érdekes módon ezt a növények ágainak majdhogynem legmagasabb és legkiállóbb részén lelték meg.
ilyenkor összegömbölyödnek és feltekercselik a farkukat maguk alá kakaóscsiga formába.

Szupercukik.
Reggel még sikerült egy kicsit figyelgetni őket, éppen akkor ébredeztek, és elkezdtek aktívabbak lenni, de persze mire visszaértünk a melóból addigra nyomuk veszett.