A kalima nem csupán a szél szárnyán repülő por ajándékát terjeszti, de ha a nyári időszakban trafálja telibe a szigetet, akkor a szahara homokján kívül mással is képes fojtogatni.
Ez pedig a hirtelen és drasztikus hőmérsékletemelkedés, ami akár egy pár óra alatt is pokoli eredménnyel járhat.
Ilyen meglepit kaptunk ma is a fekete kontinenstől. (Fekete??? Hú, hőő, hörrr! Tudom ilyesmit egy ideje már nem szabad írni, mert ledönthetnek érte és könnyedén valami víz fenekén találhatom magam, de, nem igazán érdekel, mivel egyrészt minden élőlényt egyenrangúnak tekintek a bolygón, másrészt nem vagyok hajlandó elfogadni azt a megközelítést, miszerint egyszerű fizikai tulajdonságok megnevezésével, mint például egy, az alacsony reflexiójú felületek akromatikus érzetére használt kifejezés említésével nagyban erodálni vagyok képes a civilizáltságom mértékének megítélését.)
Az iszonyú hőséget mi sem jellemzi jobban, mint azok az apró jelek, amik alapján az is gyorsan képbe kerülhet az afrikai időjárási viszonyok jelenlegi hatásaival, aki nincs feltétlen efféle viszontagságoknak kitéve, de látott már olvadó műanyagot, és valamiféle hőérzetet tud ehhez az emlékhez társítani…
Van nekem egy ilyen kis meteorológiai állomásom, ami jelenleg ugyan csak légnyomást, páratartalmat és hőmérsékletet mér, de különböző modulok csatlakoztatásával egyéb környezeti jellemzők értékének kijelzésére is megtanítható. Ennek a készüléknek volt egy külső szenzorcsoportja, aminek információi alapján lehetővé vált a hajó belsejében uralkodó és a külvilágban tapasztalható viszonyok összehasonlítása.
Amikor reggel, a testemből csörgedező izzadtság csíkon – mint a csigák- kicsusszantam a cockpitbe, ellenőrizendő, hogy a levegő hőmérséklete tényleg, purgatóriumi körülményeket idéz-e, vagy csak az organikus termosztátom is csatlakozott az agyamban tönkrement többi “műszer”soraihoz és indokolatlanul csinál kertilocsolót a verejtékmirigyeimből. Úgy tűnt a testem ezúttal az egészséges reakcióval felelt a környezet kihívásaira, mert az árnyékban elhelyezkedő belső egység is 38 C°-ot mutatott.
Amikor azonban kérdőre vontam a csillagunk fényével bőven elárasztott területen uralkodó helyzetről, akkor csak egy szűkszavú ERROR válaszra méltatott.
A deckre kilépve először felszisszentem, aztán sebesen visszaugrottam az árnyékba, mert a felület hőmérséklete nem igazán tette lehetőve a rajta való, égési sérülések nélküli mezítlábas megállást.
Flip-flopban már biztonságosan kijutottam. A szemem elé táruló látvány ugyan eléggé meglepett, viszont gyorsan világossá tette miért is érkezett a nem várt hibaüzenet.
A külső érzékelő műanyagburkolata felpuffadt, a kis LCD elrepedt és megsárgulva, vakon bámult a perzselő napba, a repedésből kiszivárgott matéria pedig szabályosan belesült a felpuhult felületbe.
Úgy gondolnám, hogy az eszközöket amelyeket jobbára kültérre terveznek, azokat egy ésszerű határértéken belül alkalmassá teszik a barátságtalan környezetben felmerülő kihívások tolerálására.
A kis masina ezek szerint olyan erős sugárzásnak volt ma kitéve, amivel az elmúlt öt éves szolgálata alatt eddig nem kellett szembenéznie.
Elfüstölése akár lehetne egy egyszerű véletlen is, ami nincs összefüggésben a drasztikus hőmérsékletemelkedéssel, de szerény véleményem szerint, ezek a készülékek nem ilyen formán szoktak jobblétre szenderülni.
A szuperhősokk elméletet alátámasztani látszik az is, hogy sajnos akadt még egy holmi, aminek nem kellett volna, mégis elolvadt a délelőtt folyamán…
Mégpedig az a fekete zuhanyzsák, ami, mint eddig is, a decken feküdt, hogy a funkcióját minnél jobban elláthassa, vagyis a bendőjében tárolt vizet a nap sugarai által felmelegítse.
Kicsit túl is lett teljesítve a terv, ma ugyanis, a melegtől meglágyult forrasztásai mentén, körben széthasadt az egész.
Mindez nem csak azért szomorú mert két fontos cókmókot is elvesztettem egy délelőtt leforgása alatt, hanem, ha a környezeti hatások tartósan olyanná válnak, hogy azok a készségek is feladják velük szemben a harcot,
amik rendeltetésük szerint pont az elviselésükre terveztettek, akkor mi lesz a többi, kevésbé ellenálló cuccal, meg úgy általában az élőlényekkel, amik kurvára nem tudnak az ilyen agresszív változásokhoz alkalmazkodni.
Lehet, mérsékelni kellett volna azt a buzgó következetességet, amivel a “földanyának” a szárazon, acélkesztyűben seggbeöklözését folytatjuk és akkor talán nem kellene efféle környezeti hatások miatt rágni a körmünket.
De sajnos késő bánat, ezek az incidensek csak sűrűbbek és durvábbak lesznek ezentúl.
Főleg, hogy a kutyát sem érdekli, hogy minden évben újra és újra megdőlnek a hőségrekordok. Klímakutatók, meteorológusok, és egyéb kapcsolódó szakterületek tudós elméi eredménytelenül kongatják a vészharangot évtizedek óta.
Dicső fajunk pedig szépen szaporodva és sokasodva, egyre fokozódó éhséggel fogyasztja el annak a vékonyka esélyét, hogy ez, az egyébként egész frankó kis planéta, a jövőben is otthona lehessen az általunk képviselt életformáknak.
Ugyanis attól a sugárzástól, amitől felforr az elektronika és megereszkedik a hőálló műanyag, attól bizony a te húsod is rövidúton megpirul majd és nem véd meg tőle a hetvenfaktoros ólmozott, kókuszillatú naptejci sem.
Ha már ilyen szépen elbasztuk, megjavítani meg nem áll szándékunkban, akkor javasolnám a grillfűsszeres páccal való bedörzsölést, segíteni ugyan nem segít, de legalább étvágygerjesztő bukéja lesz az apokalipszisnek…
TÚLOLDAL 