Na mi az ami kifürkészhetetlenebb a kaporszakállú kacskaringós útjainál?
Hát a Corn islandi hajóközlekedés.
A nagy elánnal megszervezett és várt útrakelést persze eléggé Nicaraguaiul csináljuk, de nem is nagyon tehetünk másként.
A szombat délutáni hajó, ami a kontinensre tart, persze csak vasárnap este indul, amivel persze nem is lenne olyan nagy baj, ha a jobbára egybehangzó információk dacára nem ment volna el nélkülünk vasárnap reggel.
Azt én értem, hogy a hosszas ki-be rakodás és a jellegzetes karibi nemtörődömség miatt, nem lehet egy indulást percre/órára pontosan meghatározni, de azért a beígérthez képesti egy-másfél napos differencia még az én értékítéletem szerint (ami nem a svájci óraművek ellentmondást nem tűrő precizitásához igazodik) is meglehetősen szabadosnak tűnik.
Szerencsére, ha nem is ennyire nagy eltolódással de azért kalkuláltunk a helyi kiszámíthatatlansági faktorral, így ugyan még nem tudjuk mikor jutunk el a fővárosba, de előreláthatólag még mindig van némi esélyünk a Miamiba tartó repülő elérésére.
A megbízhatóság és a fejlett információátadás okán persze Nicaragua csendes óceáni partvidékének a meglátogatása automatikusan kihúzódott a listánkról…
Az a legpocsékabb az egészben, hogy itt ülünk mint a hülyék, az átadásra szépen kitakarított szállásunkon,az ingóságaink egésze, több órás újrapakolási procedúra nélkül, tulajdonképpen mozdíthatatlanul feszül a repedésig töltött hátizsákjainkban, (amibe olyan kompressziós tényezőkkel sikerült csak belesűríteni a cuccainkat, amivel csak a közepes méretű fekete lyukak eseményhorizontján tapasztalható gravitáció lenne képes felvenni a versenyt) Üres a hűtőnk, mindenkitől elbúcsúztunk, és továbbra sincs fogalmunk arról mikor tudjuk elhagyni a szigetet. Talán késő délután valaki azt mondja majd a kikötőben, hogy este, vagy reggel, vagy valamikor ideér vagy elindul innen valamilyen hajó, vagy nem…
Ott van még persze a lehetőség, hogy repülővel hagyjuk el a szigetet, kedden, de ezt az opciót csak végső menedékként vehetjük igénybe, ha semmi más lehetőség nem kínálkozik az Amerikába tartó gép elérésére, hiszen ez a megoldás olyan drasztikus mértékben redukálná az öreg kontinensre érkezésig és az ottani első fizetésig, élésre félretett kis vagyonunkat, hogy még a helyi korlátozott mértékű táplálkozási formánk “büdzséjénél” is rövidebbre kellene venni a nadrágszíj kerületét…
Szóval majdcsak lesz valahogy… Mindenesetre tényleg várom már európát ahol az időmérés egységei nem hozzávetőleges napszakokban vannak kifejezve. (Ezen tapasztalatok után a kanári szigetek bizonytalan buszmenetrendje a céziumos atomórák pontosságát megszégyenítő dolognak tűnik majd.)
TÚLOLDAL 