homok címkéhez tartozó bejegyzések

Blacksand-whitesand

20180120_15530620171230_163727Sajnos egyik kép sem képes visszaadni azt a hihetetlen szemcsefinomságot, ami a helyben található néhány beach, homokos fövenyeit jellemzi, leginkább a hamu és a nullás liszt az, amire leginkább emlékeztetnek.
A fentebbi, matt fekete, egyrészt vulkanikus kőzetek kopadékát, másrészt a környező tavak sötét iszapját ötvöző aprólékból áll, ezt itt találtam Khao lakon, az egyik nagyobb folyócska, tenger torkolata mentén.
A másik kép a Similan szigetek egyikén készült, pont a Koh Similanon, a Kuerk, avagy a turisták közt népszerűbb nevén, a “Donaldkacsa” öbölben.
Láttam már egy-két tengerpartot az életem során, de ennyire világítóan fehér és porcukor finomságú homokkal eddig még egyszer sem találkoztam.

similan

Koh similan Ao kuerk

A meseszép, fehér homok keletkezésének igaz története sokakat kiábrándíthat, akik szeretnek a puha fehér fövenyen hemperegni, de sajnos azt kell mondjam, hogy eme csodás képződmények több, mint jelentős százaléka, nem egyéb, mint egyszerű PAPAGÁJHALSZAR.
A színpompás halacskák ugyanis, rettentő erős “csőrük” (valószínű erről kapták a nevüket) jóvoltából, képesek direktben harapdálni a korallzátonyokat, amit aztán a beleikben jól megőrölnek.
Mivel mindez, nem túlzottan tápanyagdús élelemforrás, ezért meglehetősen sokat kell fogyasszanak belőle és ennek köszönhetően viszonylag sűrűn is ürítenek, így a kis korallpolipok mészvázának megemésztett maradékából állnak össze végül, az utazási irodák hívogató katalógusainak, hófehér partjai, amik olyan szép türkiz árnyalatot kölcsönöznek a tropikus tengerek sekélyebb zónáinak.

Parrotfish+Poops

Címke , , , , ,

Bitch on the beach

Szegény tevémet porig rombolták, vagy az akkurátus vandálok, vagy a törvény bősz őrei, ki tudja, a lényeg az, hogy semmi felismerhető nem maradt belőle. No problem, ez egy ilyen műfaj, nem az örökkévalóságnak szól, és tevénk amúgy is leszolgálta már az idejét.

Mivel lassan végéhez közeledik a téli szezon és a nyuggerek is kezdenek elszivárogni, átadva helyüket a fiatalabb korosztálynak, elhatároztam, hogy bevetem a valódi csodafegyvert, kipróbálom a teljes elkurvulást. Megnézzük mit reagálnak a népek a más tollával ékeskedés tipikus esetére, vagyis a népszerű, kedves mesehősök megformálására. A sűrű felhozatalból azért számomra rokonszenvesebb karaktereket választottam, akik az óceánhoz is köthetők valamelyest, nevezetesen Stephen Hillenburg infantilis tengeri szivacsát és barátját az ostobaság mintaképét, a tohonya tengeri csillagot. Ha ezt nem fogják kajálni a kölykök kétpofára, akkor valószínűleg semmit sem.

Kép

Címke , , ,

föveny

A hosszúnak ugyan nem nevezhető szobrászpályafutásom alatt meglehetősen sok anyag megfordult a kezeim között. Kísérletező mentalitásom miatt ezek messze meghaladták a hagyományosnak mondott szobrászmatériák halmazán belül lévők számát. De talán a homok az egyik legfurább az összes közül, (amellyel a gyermekkori homokvárépítési élményeket, valamint a homokformázásos öntést leszámítva most dolgozom először). Egyesek hozzáadott kemikáliák vagy hő hatására váltak használhatóvá, másoknak csak a nyers erő, precíz összpontosítása kellett a formaváltozáshoz, de a megmunkálandó anyagok a környezeti hatások változására nem reagáltak ennyire szélsőségesen (talán a jégfaragásból megmaradt tapasztalatok ellenkeznek csak evvel a kijelentéssel). A szemcseméret egységessége, a hozzáadott víz menyisége, a tömörítés, a környező hőmérséklet, páratartalom, a felszíni rétegekben kikristályosodó nátrium klorid, mind drasztikusan és folyamatosan befolyásolják a szilárdságot és tartást. A fent említett paraméterek változása különféle “halmazállapotot” eredményez. A különböző állapotok megmunkálási stratégiája is lényegesen eltér egymástól. Ideális előkezelés után, megfelelő időzítéssel egész jól vágható, faragható, sok víz hozzáadásával csepegtetve, kenve felhordható, önthető és mérsékelten mintázható, (de az ilyen beavatkozás zsaluzás nélkül porózussá, ezáltal könnyen száradóvá és pergőssé teszi) szárazon szórható, fújható, simítható stb. Állandó karbantartásra és nedvességmonitorozásra szorul, így a kialakított formák egyértelműen nem az “örökkévalóságnak” szólnak. Mindennek ellenére komoly kihívásokat rejtő, érdekes szubsztancia, főleg ezen a szigeten, ahol rengeteg féle összetétel, szín, szemcseméret fordul elő, az egyszerű kvarcmorzsától, a vulkanikus poron át, a magas mésztartalmú törmeléken keresztül a magnetithomokig, és ezek különböző arányú keverékéig.

Címke , , ,

arena

Furcsamód nem gondoltam, hogy azok a képességek, amik a lassan feledésbe merülő hivatásom kudarcokkal teli gyakorlása közepette rám ragadoztak egykor, valahogy még segítségemre lehetnek abban a sokak által preferált misszióban, amiben a színes papírok és fényes érmék egymásra halmozása a cél.

Álmomban sem jutott volna eszembe, hogy az egyszeri turista képes a fáradságos munkával keresett nyugati valutájából akármilyen kicsi részt is a playa-n homokozó emberekre pazarolni. Minden bizonnyal ez a kétely tartott vissza attól az elhatározástól, hogy a rég használt rozsdás kézügyességemről letörölgessem az évek porát és kicseréljem azt, az óceán partját borító kvarcmorzsalékra.

Pár napja építgetünk egy kis karácsonyi témájú homokplasztikát, amin történetesen egy dagadt szakállas pofa szörfözik, és ebbe meglepően sokan belelátják a messze északon élő Jolopukki kanári ikertestvérét.

Úgy tűnik a parasztvakító, butuska alamizsnaszobrászat lényegesen jövedelmezőbb műfaj, mint az otthoni, szemrebbenés nélkül nemfizető gazembereknek juttatott művészeti érték és szaktudás.

Bár amíg decemberben egy fürdőgatyában izzadok a parton, valamint a fövenyt a sétánytól elválasztó falra kitett szivarosdobozban csilingelnek a skandináv népek eurói, addig nem fogom magam olyasmikkel nyomasztani, mint az éppen európát leköröző, mindenkinél jobban teljesítő kárpátmedencében elhagyott, “csillogó szobrászkarrier”.

Feliz navidad!

Címke , , , , ,

New friend

termekn669-ns_16_hati_permetezo

Ő az új barátom, nem elég hogy gyönyörű sárga és kék, de 16 literes a tartálya. Nagy segítség ez, ha több köbméter homok nedvességtartalmát kell megőrizni a tűző napon.

Ez a készség óriási előrelépés a kezdeti beruházásként megvásárolt kínai spricnihez képest, ami maximum másfél liter folyadék befogadására volt hitelesítve, és ennek az elhanyagolható mennyiségű víznek a kiporlasztásához legalább ötször kellett feszesre pumpálni.

Az eszköz, áttételesen, közvetett hangulatjavításra is kiválónak bizonyul.

Eleddig csak a hátizsákomra szíjazott, jóval a fejem fölé meredő, rikító pirosnyelű lapát, és a valaha vörösnek mondott, de a hosszas napon tartózkodás miatt halovány rózsaszínre szikkadt szalmakalap együttese kölcsönzött, meglehetősen komikus, „alternatívnemiidentitásúkubikostörpe” megjelenést, viszont a mostani színpompás, hátipermetezővel kiegészült, – és így némi szellemirtós asszociációval bővült – outfittel már tényleg semmit sem tudnak kezdeni a sétányon grasszáló, egyszeri turisták.

Legtöbbjük csak kedélyesen mosolyog, ahogy a jólöltözött bohócokon szokás, de egyeseknek olyan lesz a fizimiskájuk, – mikor meglátnak ebben a „jelmezben” közeledni – mint akiknél hirtelen üt be a papír. Bekapcsol a fejükön a képernyőkímélő üzemmód, vagyis teljesen elveszítik a kontrollt a vonásaik felett, tágra meredt szemek, megnyúlt pofa, leesett áll. Szinte hallatszik, ahogy a koponyájukon belül fogaskerekekként csikorgó neuronok visszatérő hibának érzékelik a vizuális inputot és ez egész egyszerűen lefagyasztja a rendszert. Ilyenkor hosszas másodpercekre ebbe a pozícióba ragadnak, pislogni is elfelejtenek, csak a nyakuk tekeredik gépiesen a mellettük elhaladó értelmezhetetlen látvány után. Én mondjuk, legalább olyan jól szórakozom az arcukra kiült tétovaságon, mint amennyire ők nem értik a szituációt, ezáltal egész vidáman indul, az amúgy is „rendkívül megerőltető” homokszobrász munkanap.

Címke , , ,