Egészen furcsa dolog egy kikötőben búvárkodni, szórványosan az emberi civilizáció le nem bomló mocska fedi az aljzatot, mindenfelé fakó élettel finoman beburkolt betonhasábokhoz rögzített vastag acélláncok, kötelek szeletelik fel a szűk látómezőt, fölötted a himbálózó hajók sejtelmes árnyékával. A fekete iszap a legapróbb mozdulatra is felkavarodik, ha közel csapkodsz az uszonyoddal. Az egész merülés egy posztapokaliptikus disztópia, özönvíz utáni borús hangulatát idézi. Óvatosan úszva viszont a homályból előtűnnek az élőlények, cikázó halak, polipok, ráják mozdulnak a zavarosban. A legnagyobb élményt azonban egy parányi állatka feltűnése okozta, egy kis sárga csikóhal csimpaszkodott az egyik öklömnyi rozsdás láncszemen, akit borzasztó ritkán lehet látni a nyílt vízben. Sajnos nem játszhattunk vele sokat, mert volt pár feladat amit meg kellett csinálnom a tanfolyam részeként, de talán holnapi gyakorlaton újra találkozhatunk vele…