hangzavar címkéhez tartozó bejegyzések

Zuhéééé

Az utóbbi pár posztban annyit nyávogtam a száraz évszak meg a meleg miatt, hogy most megkaptam a magamét.
Attól ugyanis nem szabad eltekinteni, hogy a ritkább csapadék áldással kecsegtető időszak sem lehet túl sokáig esőmentes errefelé, hiszen ez itt mégiscsak a trópusi éghajlat esszenciája.
Ha a valódi monszun beköszöntére várni is kell még egy-két hónapot, az időjárás azért néha keményen belecsap a lecsóba, és demonstrálja, hogy bizony lehet ezt másképp is csinálni.
Történetesen két teljes napja, pár perces megszakításokkal ömlik az eső , tombol a szél és a környékre jellemző jó kis thunderstorm, parádésan nyomja az ingyendiszkót a dzsungellakók és az emberek mérsékelt megelégedésére. Nem szívesen lennék most kóbor eb a környéken, szegények rohadtul parázhatnak.
(Legutóbb mikor a parton csapott ránk a zuhé és bemenekültünk egy szálloda teraszára kávézni, egy szerencsétlen kutyus végig ott reszketett az asztalunk alatt és minden dörgésre úgy lapult oda a lábunkra, hogy hirtelen 10 kilóval nehezebbnek tűnt.)
Óriási dörejek jelzik az ide-oda csapkodó villámok aggasztó közelségét.
Néha pár órára elmegy az áram, és amikor épp visszajön, akkor is sercegve pislognak az energiatakarékos lámpák, mint fáradt szentjánosbogarak a mikrosütőben.
Ki is tépkedtem mindent a konnektorból, mielőtt a féltve őrzött elektromos kütyük áramkörútvesztőjét ropogósra süti a kóbor túlfeszültség.
Jobbára a gangon üldögélve gyönyörködöm az égiháborúban.
A most egész jellemzően “esőerdőnek” kinéző rengeteg, közeli fái közé beverő ménkű telibetalál egy méretes tualangot, (Koompassia excelsaa) a dobhártyarepesztő dörej szinte a fényhatással együtt érkezik, emlékeztetve arra, hogy a hangot valójában az eget átszelő, pusztító energiájú elektromos ív nyomán felforrósodó levegőből képződő lökéshullám adja. A retinámba égő villanás pillanatnyi káprázata után még látom, ahogy az óriásfa koronájának kétharmada, a mennydörgéshez képest ugyan szelíd hangon, mégis félelmetes recsegéssel, füstölögve merül, a dzsungel, eső áztatta, zöld paplanjának felszíne alá. Nyomában madárfelhő rebben fel a súlyos ágak ütötte kráterből, és ahogy megjelent olyan sebesen szerte is foszlik. A hullámzó levélrengeteg imbolyogva összezárja a sebet, és a csattogó csapadékfüggöny hamar elmossa a halovány füstcsík emlékét is. Hiába meresztgetem a szemem, a pillanatnyi dúlás nyoma sem látszik már a sűrű klorofilraszteren.
Eleinte még meleg volt az eső, épp akkor kezdett el csöpörögni, amikor a kis kanálisban randalírozó “sárkányt” (Varanus salvator) megpillantottam, gyorsan berohantam a fotoaparátért, épphogy csak sikerült lencsevégre kapni. Ritkán látni őket, nem szívesen mutatkoznak ugyanis nyílt terepen. A felvétel meg persze jó sötét lett…

Aztán, mint aki jól végezte dolgát kiugrottam a pont húsz méterre lévő seven eleven-be, egy zamatos seggkávéért. (Az éjjelnappali boltokat exkluzív kávégépekkel felszerelő cég kreatívjai sajnos nem voltak valami körültekintőek a márkanév értő kiválasztásánál.)
ouoe8z2n3ZA9tXXcU10-o
Természetesen épp akkor kezdett rá igazán
A kis permetezésből hamar zuhatagszerű őrjöngés kerekedett, a “hosszadalmas” hazaúton, úgy ronggyá áztam, mintha legalább egy hatvan perces, kimerítő merülésről tértem volna vissza. Gyorsan vettem egy forró zuhanyt, hogy a frissen leküzdött alattomos kórság nehogy visszaszivárogjon a tüdőmbe a csapzott ruhaneműimen keresztül.
Csak üldögélek és hallgatom, a töméntelen mennyiségű víz káoszdobolását a nagyra nőtt levelek viaszos felületén…
Az elkövetkező órákban szakadatlanul szakadó eső hamar lehűtötte a levegőt. Egy-egy eltévedt széllökés néha totál beterít az ereszről lógó patakok dús hozamával, amolyan ice bucket challenge jellegű meglepetést okozva, ilyenkor beballagok a zuhany alá, újra lecsapatom magam forróvízzel és tovább folytatom a bámészkodást, nagyon mást nem is lehet csinálni ilyen remek időben, főleg az áramkimaradások közepette, hiszen a sötétben sajnos a villanykönyvemen sem látszanak a betűk. A függőfolyosó alatti kis csatornában csörgedező erecske, tomboló sáros folyammá változott a hegyről lezúduló vízmosástól, épp az imént ragadott magával egy könnyelmű csirkét a baromfiudvarból, aki gázlómadárnak képzelvén magát, vakmerően nekilátott az átkeléshez. Tévedett! 〈tengeri dögevők like this〉

Címke , , ,

diszkó-diszkó

Na mivel már napok óta konstans kimaradnak a búvárok elkezdett elegünk lenni az irodában ücsörgésből és mivel már minden bolt bezárt, ahol sört szoktunk vásárolni, bekukkantottunk a “city”-be, hogy mi is zajlik ott a szombat estéken. Az első találat egy a kikötővel szemben lévő bár fedett terasza volt. itt rajtunk kívül egy szerencsétlen ember ült egyedül, Toña-ba fojtva bánatát, valamint egy három fős asztaltársaság iszogatott még egy ideig, de a hirtelen leszakadó hatalmas zuhé után mindenki szépen eloldalgott. Hú de nagy a buli gondoltuk ekkor, és mivel a helyi óriásméretű vendéglátóshölgy is igencsak fáradtnak látszott, elhatároztuk, hogy továbbállunk és megtekintjük a Sky-névre keresztelt diszkotékát két sarokkal arrébb. A szórakozóhely meglepő módon egy épület emeleti szintjén található (ez azért különleges, mert a többszintes épületek itt már önmagukban is kuriózumnak számítanak) és a bejárathoz egy szűk csigalépcsőn lehet feljutni.(biztonságtechnika egyes.) Gondolom a sokat sejtető “ÉG” elnevezés, a tengerszint fölé magasodó, első emelet, helyi viszonylatban jelentős mértékűnek tekinthető elevációjának folyományaként ragadhatott a helyre.) A beléptetőrendszer személyében a sziget legmegteremettebb halászát tisztelheti a szórakozni vágyó nagyérdemű. A nagy fekete ember markában jelentéktelenül kicsinek tűnő, ám skót-pallos méretű, – és a lepukkant ablaktalan helység építészeti összképétől, már már a tudományos fantasztikumot idéző mértékben idegen -, furcsa színekben villogó fémdetektor, egyből a galaxis söpredékét tömörítő Mos Eisley, Chalmun’s Cantina-ját juttatja eszembe. A berendezés persze jelzi a nálam lévő fémtárgyakat, ám a lokálokéhoz képest, vakító fehér bőröm és szőke hajam, alapján, mintegy pozitívan diszkriminálva mégsem pakoltatják ki a Thai nadrágom oldalán lévő egyetlen zseb tartalmát. Belépés után egyenesen tovább haladva rögtön a VIP-részlegre jutunk. Ez leginkább arról ismerszik meg, hogy a tánctér melletti pulttal ellentétben, itt a kivilágított vitrinben árválkodó Flor de-caña-s üvegből akár rumos kólát is vásárolhatunk magunknak. (Üvegpohárban jéggel!) A közönség egyes tagjai, rögtön, nagyon kellemes gesztusként lepacsiznak velünk és a fülsiketítő robaj ellenére megpróbálnak beszélgetésbe elegyedni. A szigeten beszélt furcsa mix, még teljes csendben is nehezen dekódolható dialektusnak számít egy messziről jött számára, de ebben a hangzavarban szinte a lehetetlennel egyenlő megérteni. Így nagyon udvariasan próbálom a helyi testbeszédből kikövetkeztetni a kérdések mibenlétét és ehhez képest elüvölteni valamilyen esetleg passzoló választ. A rum meglehetősen gyorsan reagál az agysejtekkel és mivel részegen szinte minden nyelven beszélek ezért a kommunikáció látszólag leküzdhetetlen akadályai is elhomályosulnak a látásommal együtt. A lényeg úgyis az, hogy söröket kell venni. A kikötő mellett eddig megtapasztalt helyi szokással ellentétben, miszerint a fehérember az gazdag ezért kérünk tőle pénzt, itt az egyik újdonsült barátunk folyton lelkesen fizetni akarja az újabb söreinket, akkor is cigarettával kínál amikor kettő van a számban, (hogy a Hajniét is meggyújtsam) és különféle adományokkal kedveskedik. Mondjuk a helyiek egyébként is barátkozós fajta. De ilyen mértékben még nem vettem észre eddig.
A sokadik ital után már minket sem érdekelt, hogy szörnyen túlvezérelt hangfalakból recsegve üvöltő, változó periódusonként, de azért mégiscsak ismétlődő, hihetetlen pocsék számokat tudnak csak felvonultatni, és bevetettük magunkat a tánctér forgatagába. Megfigyelésem szerint a helyi néptánc a “Megcsinnállak hátulról” társas lépegetős és a egyiklábról-másiklábra magányosan rugózás különböző arányú keveréke. Mint általában minden diszkóban, itt is ugye mindenki az általa legmenőbbnek/kapatosabbnak vélt hacukáját öltötte magára, de ennek ellenére a vietnámipapucs-trikó kombinációm egyáltalán nem számított dress code alattinak. Természetesen mégis akadtak furcsa párosítások mint a sokstrasszos, majdnemtérdigpántos, lábikrakötözöttsonkásító, palántázótűsarkú lakkminiszoknyával, vs. szakadt hússzínű plasztikpapucs kosárlabdamezzel, lehajtottszárú fehér rákászgumicsizma, platformtalpúbalettcipőhibrid piros masnival. Szóval minden ami szem szájnak ingere. Tulajdonképpen egész jól szórakoztunk, de én egy idő után, már az elfogyasztott szeszmenyiség érzékeléscsillapító hatásának ellenére sem bírtam tolerálni, hogy a DJ., a terem fokozatos kiürülését az amúgy is membránszakadás közelébe táplált hangfalak, további terhelésével kívánta kompenzálni, aminek következtében az addig is alig hallható elég egyszerűcske dallamot, tökéletesen elnyomta a dobhártyaszaggató ütemre recsegés, kakofón robaja.
Mikor meguntuk a terápiás jellegű halláskárosítást gyorsan kifizettünk még pár kordobát a kerékpárjaink önkéntes őrzésére felkínálkozó részegeknek, de mivel mi is eléggé becsiccsentetünk a szolgáltatás igénybevétele nélkül,azon mód el is toltuk a bicikliket hazafelé…

Címke , , , , , ,