fűszer címkéhez tartozó bejegyzések

spicy

Megígértük, küldjük a nótát boldog bejegyzést!

Felkutattuk és megtaláltuk, az eddig csak legendaként rebesgetett pulpería-t, (nemtudom  honnan eredhet az apró vegyesboltok elnevezése, hiszen sem polipot <pulpo> sem pépet <pulpa> nem lehet kapni bennük) ahol nem csak állítólag, de valóban forgalmaznak sajtot, konzervsonkát, éééééés négyféle különböző fűszert. Úgymint: őrölt csilit, babérlevelet, oregánót és szárított petrezselymet. Amiből kisebb kiszerelés híján rögtön vásároltunk, egy közepes regimentnek is évekig elegendő mennyiséget.

A főznivalók ízesítésének kiterjesztett lehetősége, az alábbi képen szemléltetett mértékű örömmel ajándékozta meg az eleddig mély gasztronómiai válságban sínylődő kis kuktát.

DSCF3684

Címke , , ,

élelem-félelem

A táplálék, na az lesz a következő dolog ami megkeserítheti az életemet a fenyegető unalom elharapózásán kívül.
A helyi erőforrások sajnos igen szegényesek e téren, a bézik kaja errefelé a rizs és a bab, illetve ezek kreatív
kombinációi, a rizsesbab vagy babosrizs. Ezeket mindenféle fűszer és jobbára só felhasználása nélkül főzik
megfelelően ízetlenre. A másik népszerű alapanyag a banán, ezt vékonyra szeletelve csipszet sütnek belőle, vagy
lereszelve fasirt szerű pogácsákat gyúrnak, mivel ezek is fűszerek híján készülnek, az ízük leginkább a burgonyáéra
emlékeztet. Ezen kívül van egy bredfruit névre hallgató afrikai cucc ami megsütve krumpiizű, és egy barna gyökérféle
aminek a zamata meghámozva és megfőzve a pityókáéra hajaz, no meg persze van még krumpliízű krumpli. A fűszerek szinte teljesen ismeretlenek errefelé, fekete bors ugyan kapható, apró, egy főzésre elegendő grammos tasakokban, de ezt is igen sokat kellett keresgélni, ugyanilyen kiszerelésben van még fahéj, amit viszont nagyjából mindenbe
beleraknak, amit édességnek szánnak, márpedig amibe nem sót raknak az édesség.

Két dolgot leltem, ami még ételízesítésre alkalmas, egy piros színű masszát ami csípős, és jó nagy dobozokban forgalmazott, békebeli vegeta szagú, szintetikus csirkeízt. A sziget legnagyobb boltjában láttam még worcestert, tabascot, és szójaszószt, de ebben sajnos kimerül a gasztronómiai manipuláció minden lehetősége.

Már amikor kanáriára megérkeztünk és nem voltunk még teljesen tisztában azzal, hol, mit és hogyan lehet beszerezni elgondolkoztam azon, hogy össze kellene állítsak egy utazó főződobozt. Amiben a szakácsok legjobb barátai egy éles kis hámozókés és a bármiféle élelem előkészítéséhez nélkülözhetetlen séfpenge mellett, helyet kapna egy hosszú hónapokra elegendő és mindenféle ízvilágra kiterjedő fűszerkészlet. Most már elképesztően bánom, hogy ez megmaradt az ötletek szintjén és lassan belepte a feledés homálya.

Címke , , , , , , ,