festés címkéhez tartozó bejegyzések

firefighter

Amikor egy úszó dologra gondol az ember, viszonylag ritkán jut eszébe a tűz, mint olyan.
A forró elem antagonistájaként a hajók körül számolatlanul tobzódó dihidrogénoxid valahogy még az asszociációt is kioltja.
Nos én sem nagyon gondoltam vele és kishíján rá is ment Albatros…

Szokás szerint feltettem a kávét ébredés után és kimentem a cockpitbe tornázni, de a rendszerint, kisvártatva megérkező kellemes kávéillat helyett, ezúttal sűrű fekete füst hömpölygött ki a kabinból.
Elsőre lefagytam, mint nyuszi a reflektorfényben, egyrészt az egész valahogy sehogyansem illeszkedett az általános reggeli történések sorába, másrészt még nem teljesen ébredtem fel, a fejem még kótyagos volt a csipával együtt épp, hogy eltüntetett rémálmok emlékétől, így pár másodpercig ledermesztett a döbbenet. Szerencsére a vegetetív reflexeim lényegesen hatékonyabban működnek, mint a koffeinbevitelt megelőző tudatos cselekedeteim, úgyhogy szinte automatikusan kaptam fel a vödröt, hogy bevizezzem magam és rögtön egy mozdualattal biztosítottam ki a pilótaülés alatt lévő tűzoltókészüléket, bevetődve a fekete ködbe.
Szerencsére a gyors intézkedés megtette a hatását és csak a konyhai burkolat vált a lángok martalékává, a tűz nem tudott továbbterjedni és meggyújtani a hajó műgyanta héjszerkezetét, így csak tolerálható mértékű kár keletkezett.
Az események utólagos rekonstrukciója alapján, a baleset kiváltó oka egy rossz helyre csúszott fakanál nyele volt, amelyről nem vettem észre, hogy beesett a serpenyő mögé és így kellőképpen közel kerülhetett, a gázrózsából a kotyogó alja felé nyújtózkodó kék lángnyelvekhez.
Persze a romeltakarítás és az oltópor, mindenhová beférkőzött apró szemcséinek elpucolása nagyjából kijelölte az aznapi teendőim sorát, és a figyelmetlenségemért járó büntetésül, pár napra nyerskosztra és kávémegvonásra ítéltem magam, ugyanis amíg a szép új festés meg nem szárad, addig nem tudom visszaszerelni a főzőlapot, így még ha akarnám sem tudnám igénybevenni a meleg ételek és a fortyogó kávé luxusát.
A megolvadt szigetelés rondán becsurgott a sajnos már egyáltalán nem működő hűtőgép mögé, amit eddig még soha nem mozdítottam el a helyéről, így nem ért különösebb meglepetés, amikor megpillantottam az elmúlt negyvenöt évben felhalmozódott zsíroskoszmocsokkonglomerátumot, ami a berendezést szószerint a burkolathoz tapasztotta. Sajnos ezen a rusnya gezemicén kívül, négy darab tizes krómacél csavar is gondoskodott róla, hogy a berendezés a helyén maradjon, amiből kettőnek a csavarfeje szép karikára volt darálva, ezért a könnyed kihajtás helyett, inkább három órán keresztül fűrészeltem, a sütő otthonául szolgáló odúba befekve, vakon, egy tízenöt centiméteres szellőzőlyukon keresztül, sajnos a művelet közben a kezemet is húspéppé forgácsolták az útban lévő hűtőrács éles drótszálai.
Az elszenesedett burkolat és a megperzselődött kolorit, azonnali felújítás után kiáltott, és mivel nem vagyok túlságosan eleresztve anyagilag, kézenfekvőnek tűnt, már meglévő anyagokból dolgozni.
Hogy mielőbb a végére járjak a konyha restaurációjának, sebtiben feltúrtam a hajó készleteit. (A sebtiben alatt persze, egy bő másfélórás mindent is szétpakolás értendő)
Mivel a mélyen a hajó bendőjében rejtező tartalék alapanyagok közt, csak pár, a célnak megfelelő matériát leltem, és a bödönök felnyitása során kiderült, hogy a megtalált festékek zöme már volt szíves végérvényesen belekeményedni a dobozába, így inkább a viszkozitás, mint a stílusbeli illeszkedés volt a döntő szempont a szín kiválasztásában.
A két, még kenhető állagú festék közül, az irizáló sötétzöld kalapácslakkot kicsit agresszívnek találtam a mindennapos konyhai tevékenység hátterének, (Ez a hőállósága okán, amúgyis jobban mutat a motorblokkokon, mint a mosogatón.) tehát, inkább a fennmaradó, magasfényű, egérszürke árnyalatra esett a választás. Ennek köszönhetően a konyha új arculata leginkább az Apolló programban résztvevő űreszközök esztétikájára fog emlékeztetni. A hetvenes évek elején megálmodott design, amúgy is magán viseli a korszak kicsit “atompunk” vonalvezetését így nem lesz tőle túlságosan idegen ez a csillogó űrhajószín.
Addig viszont, ha nem akarok megfulladni vagy tartós agykárosodást szenvedni az egészestés szipuzástól vagy fent kell aludjak Peti tanyáján, vagy fel kell szereljem az árbocra a függőágyamat.
Próbálom a dolog jó oldalát nézni, vagyis, hogy nem égett le a hajóm teljesen és a kis incidens legalább rávett egy némi felújításra…

Címke , , ,

Rise of cephalopods

Az utóbbi időben meglehetősen felpörögtek az események. Jól gondoltam, hogy az eddig kicsit hanyagolt Airbnb accountom, ami valahogyan elmerült a cég ostoba weboldalán az elfeledett vagy érdektelen hirdetések között, némiképpen revitalizálható, ha eszközlök az ismerőseimen keresztül pár kamu foglalást és íratok velük pár ötcsillagos véleményt.
A terápia használt és most már nincs is szükség fake bookingokkal turbózni Albatrost, hiszen az igazi vendégek is egymás kezébe adják a kilincset a hajón. Csak az elmúlt egy hét eredményezett egy orosz, egy kínai, négy francia és egy belga vendéget valamint a kinézett táévolkeleti indulásom napjáig bőven tele van foglalva a bárka.

Ez némiképp megnehezít pár dolgot, amit mindenképp terveztem beiktatni az utazás előtt, de nem panaszkodom. így is elég jól hoznak a konyhára a vendégek.
Mellette persze csinálok ezt azt, most például a palmasi bigfish hostelben festettem egy újonnan elkészült, illetve kibővített helyiség falára.

Igazából nem volt túl sok helyspecifikus ötletem, ráadásul az idő is igen korlátozott menyiségben állt rendelkezésre, így mivel a vízalatti világgal foglalkozó tetoválásokra való specializálódási törekvés következtében rengeteget firkálok a kedvenceimről, ezt a szobát is maguk alá gyűrték a fejlábúak karjai ( mivel ez a figura leginkább a kalmárokra hasonlít, nekik meg a polipoknál szokásos 8 helyett kettővel több, vagyis tíz karjuk van, még csaltam is egy kicsit) Lehetett volna még jósokat dolgozni a falakon de a vendégeknek valószínűleg így is tetszeni fog, főleg, hogy a szoba igazi attrakciója sokkal inkább a falak háromnegyedét kiváltó ablakokon keresztül feltáruló panoráma mintsem az én mázolmányom… IMG_20171107_050901IMG_20171107_051109IMG_20171107_050738

 

Címke , , , ,

Pimp the boat

Sajnálatos módon a magukat szörfözés közben megörökíteni óhajtó turisták a mai napig nem akarnak népes számban megjelenni a szigeten, így a fotós business halódik, mint az a bizonyos hét utas, a potyázó nyolcadik társaságában…
Pénzfialó munka hiányában elegendő időm jut arra, hogy Albatross – az utóbbi nehéz periódus alatt kissé elhanyagolt – ügyes bajos dolgait gatyába rázogassam.
A nappali és éjszakai hőmérséklet masszív különbsége, mint az a természetben megszokható, jelentős páralecsapódással jár. Nincsen ez másképp a hajón sem, de a decken ez maximum a felület kicsit csúszósabbá válásában kimerül, nemúgy a bárka belsejében, ahol a nedvesség és a mesterséges élőhelyeken – a folyamatos takarítás ellenére is – előforduló por násza nyomán, minden nyirkos-nyálkássá válik. Ez kiváló táptalajául szolgál, az emberi szem számára láthatatlan, de mégiscsak a levegőben vitorlázó gombaspórák számára, melyek az eldugott helyeken megtapadva, gusztustalan és igen nehezen eltávolítható penészkolóniáknak adnak életet. A kényszerű “semmittevés” elő napjai ezeknek a ragaszkodó gombapopulációknak a szisztematikus kiirtásával és a fertőtlenítőakcióval egybekötött óriásnagytakarítással teltek.
Később nekiláttam a kormánymű hidraulikájának visszatérő problémájával foglalkozni, majd a kis dingink sokadszori újrafoltozása következett, több kevesebb sikerrel.
Az elektromos rendszerünk új vendége, a kis zümmögő inverter, immár lehetőséget biztosít a 220-volttal működő kis forrasztóberendezés használatára, amivel azt hittem könnyedén korrigálhatom a kínai ledsor gyárilag megbízhatatlan érintkezéseit.
Azonban az eddigi sorozatos rossz tapasztalatok ellenére sem számoltam a távol-keleti ipar különösen alacsony minőségű matériáival, amelyek a hihetetlen teljesítményt felvonultató, 30W-os páka első érintésére, a világításnak, egy, az elektromosság előtti időket idéző formájával örvendeztettek meg, vagyis a hagyományos, oxigénnel való egyesülést kísérő hő és fényjelenség közepette felismerhetetlen formájúra olvadtak össze. A folyamat olyan gyorsan ment végbe, hogy mire a poroltóért nyúltam volna, már el is lobbant a lángja, és csak a bugyborékoló fekete műanyaghulladék jelezte az egykori fényforrás helyét.
Szívesen elbeszélgetnék avval a tűzrendészeti szakemberrel, aki ezt az izét kereskedelmi forgalomba engedte…
Nagyjából evvel a kis kudarccal kezdődött a hajós munkálatokon végigsöprő szerencsétlenségsorozat.
A sundeck igencsak kopott és avétos festékrétegét fáradságos munkával eltávolítottam és az alapozást követően, csodálatos, magasfényű fehér színnel festettem újra.IMG_20171012_135055

IMG_20171012_135035

Ilyen szarul nézett ki előtte

Az uretánfestékek meglehetősen jól teljesítenek a környezeti viszontagságokkal szembeni ellenállás terén, azonban ez a remek tulajdonságuk csupán a teljes térhálósodást követően alakul ki, ami a hőmérséklet és páratartalom függvényében nagyjából 16-24 óra alatt realizálódik. Nos pont ezt a köztes időintervallumot találta meg a karibi szigetvilágot nagyjából a földdel egyenlővé tévő idei hurrikánszezonnak, az észak-kelet Atlanti partvidék számára fenntartott meglepetése. Vagyis a magát egy kiadós trópusi viharból hármas erősségű hurrikánná kigyúró Ophelia. A görög területről származó szép női név eredetileg segítséget jelent, de ezt a jelenlegi történések nem nagyon támasztják alá, persze az is lehet, hogy csak én nem éltem meg olyan nagy segítségként a közreműködését.
“Zephürosznak” hála, a vihar tombolva pörgő magja elkerülte a szigetcsoportunkat és elsüvített Európa északi partjai felé, azonban az általa generált side effect, egy amolyan árnyékbannegyvensokfokos hőhullámmal és egy durva homokvihar képében érkező, eddig még soha nem látott intenzitású kalimával toppant be hozzánk.  A kalimák Sirokkók, és egyéb poros égi tünemények sűrű vendégek errefelé, azt már szinte megszoktam és a közelgő meleg is szerepelt az előrejelzésben, különféle színű hőségriadók formájában, de azért ilyesmiről nem volt szó.
Az ennyire markáns légköri jelenségek, mint a mi drága Opheliánk, olyan atmoszferikus interferenciákat okozhatnak, amelyek összetett mellékhatásait még a nagyon okos meteorológusok sem tudják minden részletre kiterjedően megjósolni, így a 34-42 csomós homokvihar hirtelen, minden előzetes figyelmeztetés nélkül,  csapott le a frissen mázolt Albatrosra.
A kormánymű mechanikus részeit rejtő aknáknak, a munkálatok miatt lecsavarozott nehéz műgyanta fedeleit, mint könnyű papírfecniket, egy az egyben felkapta és az óceánba szórta a heves fuvallat. Szerencsére a meló miatt, az általában a cockpitben kallódó egyéb tárgyak zöme éppen a szalonban volt elraktározva, így azokat legalább nem ragadta magával a légvonat, viszont az előzőleg gondosan, csillogó, hófehérre festett enamelfelületeket, egy szempillantás alatt ocsmány, sárgásbarna, saras hányássá változtatta.

IMG_20171015_161325

Kösz a mocskot, úgyis épp tiszta volt…

Persze ez idő alatt az elbaszott külcsín és a szanaszét repülő dolgok érdekeltek legkevésbé, ugyanis a kellemes délutáni festegetés nyugodt idilljét a másodperc tört része alatt felborító, forró, homokos szélviharban, inkább az foglalkoztatott, hogy a tartalékhorgonyok mielőbbi pánikszerű kihajításával elejét vegyem a hajót fenyegető katasztrófaközeli helyzetnek.
A nagy sebességgel áramló porban a fedetlen testfelület egészén, éles, tűszúrásszerű élményekkel lehetett gazdagodni, a légzés könnyű volt, akár egy teli cementeszsákban és szinte lehetetlen volt nyitva tartani a szemet.
A hajónak, az adott helyzetben a legjobb tudásom szerint kivitelezhető vészfixálása után, krákogva, prüszkölve bemenekültem a kis katamarán belsejébe és a belsőrész teljes elsivatagosodását elkerülendő, sebtiben bezártam az összes kajütablakot. Szellőzés híján a perzselő levegőjű kabinban, nyomott, fullasztó, szaunaszerű hangulat kezdett eluralkodni, miközben az ég teljesen elsötétült. Az uszkve 60 méterre levő part eltűnt a homokfüggöny mögött, a szomszédban horgonyzó hajóknak is csak a halvány sziluettjét lehetett látni. A kötélzeten üvöltő porvihar hangját csupán a hozzám legközelebb parkoló, “Eternity” nevű ketch csúcsrajáratott szélturbinájának, légvédelmi-sziréna szerűvé erősödő sikítása tudta elnyomni.
A dühöngő szélvész ugyan hamar elvonult, de sajnos a fekete kontinens porát nem vitte magával, vagyis az szépen itt maradt velünk, a levegőben, a tüdőmben a hörgőcskék között, és persze a sundeck valaha ragyogó festékrétegeiben.
Így…
IMG_20171013_174858
Végülis megúsztam a dolgot és Albatros sem szenvedett komolyabb szerkezeti károkat, azt leszámítva, hogy úgy néz ki, mint egy bepanírozott marsjáró.
A másnapi rendes horgonyrendező úszkálás alkalmával, még a szél által elsodort fedeleket is megleltem az öbölfenéken. (Az egyik alá már be is költözött egy polip.)
A fedélzetre rakódott komplett homokozót letakarítottam, és az ezt követő, egészen a hajó legeldugottabb részeire is kiterjedő, porsikálással egybekötött mély pakolás során, még egy nagy kanna dízelmotorokhoz való olajat is találtam, amit – dízelmotorom régóta nem lévén – elcserélhettem a szomszéddal, az ő megmaradt fedélzetfestékére, amivel némi csiszolás után felülfedhettem az időjárás által tönkrevágott előző művelet nyomait.
A forróság sem enyhült sokat, így kénytelen voltam hirtelen rögtönzött “csadorban” dolgozni, egyrészt, hogy a szükségesnél több port ne lélegezzek be, másrészt a terebélyes homlokom pórusaiból dőlő verítéközönnel ne pettyezzem össze a korrigálandó felületet.IMG_20171015_190937
Az eredmény viszont magáért beszél!
IMG_20171016_134358IMG_20171016_115641

A baj most már csak az, hogy a hajó többi része, ami eddig, úgy hozzávetőlegesen fehérnek nézett ki, az a hófehérre festett hátsó fertállyal összevetve, nagy jóindulattal is csak koszlott szürkéssárgának mondható…
Mindegy, idővel sor kerül majd azok felújítására is.

 

Címke , , ,

verdák

A szigeten nincs túl sok gépjármű, mint ahogy nagy távolságok sincsenek, a személyautók nagy része taxi, azok is leginkább KIA vagy Chevrolet apróságok, kupék, úgynevezett városi autók város nélkül, persze itt inkább a gazdaságosság mint a parkolás megkönnyítése a cél, valamint gondolom az hogy ezekből egybe felfér vagy 20 darab a kompra. Akad persze közöttük egy két sedan, de olyat csak a tehetősebbek használnak taxizásra. A gazdagok fényes terepjárókat vezetnek, ki tudja miért, hiszen az ő házaik a dzsungeltől távol, mindig a kövesút mellett foglalnak helyet, úgy néz ki az ilyesmi itt is státusszimbólum. Vannak  munkagépek és teherautók sőt még egy busz is, amivel a gyerekeket hordják iskolába és a tanítás után kb. menetrend szerinti járatként megy körbe körbe a szigeten. A legnépszerűbbek mégis a motorkerékpárok és robogók, bringából is akad pár, de szinte mindegyik annyira leharcolt járgány mint a mieink, amiket kölcsön kaptunk.

(Az enyémen szinte mindent kicseréltem már, hogy úgy ahogy használni lehessen. A szlovén srác aki előttem használta, kicserélte benne a középcsapágyat, én a fékeket, a hátsón a külsőt és a belsőt, valamint a láncot mert elszakadt, a váltó csak dísznek van rajta, meg az első szorzóról amúgy is hiányzik a láncvető a hátsót pedig hiába tekergetem, a bovden nem mozdít rajta fikarcnyit sem. Igazából amúgy sincs túlontúl nagy szükség az áttételek változtatgatására ugyanis a sziget legmagasabb kiszögellése 113 méter magas és oda csak kerékpárral járhatatlan gyalogösvény vezet a sűrű dzsumbujon keresztül, ráadásul rém fölösleges oda felmenni, hacsak nem a kilátásban akar gyönyörködni az emberfia.) A sós párás levegő, a sűrű eső és a homok kombinációja, ugyanis szinte mindent rövid úton kinyír ami fémből készült, különösképpen ha mozgó alkatrészeket tartalmaz.)

Egy dologban viszont az összes jármű hasonlít egymásra, illetve a tulajdonosaik hasonlítanak egymásra, mégpedig abban, hogy mindenképp meg akarják különböztetni a tulajdonukban lévő tárgyakat a másik emberek tulajdonától. Szóval nagyon megy az individualizálás, ami persze a dőzsölő fogyasztói társadalmakban dúló drága, eszement pimpelésnek, szerényebb eszközökkel és lényegesen kisebb költségvetésből megvalósított zabigyereke. Bizonyos elemeiben kedves, néhol megmosolyogtató, vagy csak egyszerűen ronda. A legmókásabbak persze a zománcfestékkel elkövetett kézimunkák, a vicces kategóriát erősítik még a furcsa matricák, amiknél általában az a fontos, hogy egyáltalán be lehetett őket szerezni, ezért (leginkább a gyermekkorom konyháiban éktelenkedő, óriás lehel hűtők, kicsit megsárgult, piszkosfehér ajtaján tobzódó banános és egyéb öntapadós minták kaotikus tömegére emlékeztetnek) legkevésbé az üzenet vagy az esztétikum a lényeg, inkább a mennyiség.

A következő szintet, a dicsőséges kínai ipar által a világra szabadított, ízlésficam indikátorok, az olcsón beszerezhető és mindenféle színben és ritmusban villogó, apró LED-ek és ezek füzérei képezik. Eme vizuális merényleteket előszeretettel biggyesztik bármilyen jármű, szinte bármilyen zugába és felületére. Ettől az automobilok komplett gördülő karácsonyi vásárokra hasonlítanak, egyes (amúgy förtelmes, gyerekhangú) motorok a sötét közvilágítás nélküli utakon robogva úgy néznek ki mint a Tron című gagyiscifi fénnyalábokon suhanó, világító kétkerekűi. Bizonyos kis taxikat meg mindig rendőrautónak nézek, mert mindenütt kék és piros ledek villognak rajtuk, persze amikor meglátom, hogy a féktárcsákat is pulzáló zöld fényár veszi körül és az alvázon is felderengenek sejtelmes lila űrhajófények akkor rádöbbenek a tévedésemre.

Egyébként a helyi rendőrség összesen három gépjárművel rendelkezik, egy vadonatújnak tűnő Toyota hilux-al erre vigyáznak is mint a hímes tojásra, úgyhogy jóformán az őrs előtt parkol és csak ünnepnapokon csapatnak vele körbe a szigeten.(ilyenkor az egész állomány a platón feszít) van egy darab szakadt moci, ami slendriánul kékre van festve és nagyon mulatságos képet rajzol a rendőrségről, elsősorban azért mert mindig ketten ülnek rajta, másrészt, egyes tizenéves kislányok különb vasakkal száguldoznak. (jogosítvány, forgalmi engedély, bukósisak, bekapcsolt biztonsági öv és a gépjárművekben az ülések számával megegyező menyiségben utazó emberek szinte teljesen ismeretlenek errefelé)  Ezen kívül van még egy ugyancsak szép kék, vagányul hivatalosra matricázott platós rendőr tuk-tuk vagy valami olyasmi, mindenesetre csupán három kereke van és csörög csattog mint egy öreg féltengelyes cséplőgép.

Címke , , , , , , , , , ,

ananász és csili

A címben szereplő két gyümölcs nevére keresztelt szobákat dekoráltam az elmúlt napokban. Mindezt természetesen éjjel/hajnalban, hisz ez az egyetlen időintervallum, amikor az emberek nem nyüzsögnek mint a hangyák. (Apropó hangyák, a konyhapult felületén masírozó formicidae család képviselői közt, 8 különböző hangyafajt tudtam elkülöníteni, de nagyjából azonosítani csak az elég jellegzetes Atta nemzetség dolgozóit  sikerült. Ők az igencsak nagy termetű, vöröses levélvágó hangyák 41 fajának egyikei, ennél pontosabban sajnos nem áll módomban megfigyelni őket.Testméretüket jócskán meghaladó cuccokat cipelnek fáradhatatlanul, akár függőleges gerendákon is. Itt például a levélzsákmánnyal együtt egy kollégát is…

leaf cutter ants004

Valamint megtudtam, hogy kik a forrásai az éjszaka mindenünnen hallható zajnak, ami leginkább arra a nyikorgó hanghatásra hasonlít, amikor egy felfújt lufin húzogatod az ujjadat, legnagyobb meglepetésemre, evvel az apró kis gekkók üzengetnek egymásnak. Szóval valamire mégis jó, ha az ember éjszaka van ébren és nem tud mit csinálni amíg szárad a festék.)

A melót már világosban, nagyjából háromnegyed nyolc körül fejeztem be, meglehetősen fáradtan. A szomszéd helységben felújítást végző szakik, bánatomra, ma csak egy-másfél órát késtek, evvel a hallatlan precízséggel, sajnos kevéske lehetőséget biztosítottak számomra, hogy kipihenjem magam. Konkrétan a fejem melletti falba bontottak üreget egy samukalapáccsal, amivel persze nem csak az én álmomat verték szilánkokká a mindenhez értő helyi ezermesterek, de a már beépített vízvezetékben is sikerült jelenős károkat okozni evvel a precíz szerszámmal. Szóval mennydörgés szerű falbontásra és a túlsó szobából átszivárgó víz halk csörgedezése ébredtem, uszkve 3 órácska szendergés után…

A környék” építőmesterei” nem sok tudást örökölhettek Maya őseiktől, akik több mint ezer évvel ezelőtt is képesek voltak hatalmas kézzel faragott kőtömbök felhasználásával a mai napig álló óriás épületeket létrehozni. Itt összesen öt emberre volt szükség ahhoz, hogy előregyártott betonblokkokból  rosszul felrakjanak egy majdnem két és fél méteres falat és vizet vezessenek bele. Mindezt úgy, hogy a falazóelemek nincsenek kötésben egymással a vízszintes és függőleges tengelyekre jóformán egyik élük sem illeszthető és a vízvezetékben nagyobb kárt tettek a tevékenységükkel mint ha hozzá sem nyúltak volna. Ez a tapasztalat némiképp más megvilágításba helyezte a magyar építőiparról emlékezetemben élő negatív sztereotípiákat, ehhez képest a honi kontárok az építészet tündöklő géniuszai.

A kifestett falak persze semmivel nem voltak egyenletesebbek az előzőnél, így, csak egy pár motívum tudott felkerülni a két éjszaka leforgása alatt. Íme.

Ez leginkább egy térkitöltő cumó, remélem az látszik, hogy valószínűleg az ananász szobában helyezkedik el

ananászkarika

 

Ez lett a főmotívuma a szobának, ami nagyjából az Olmék kultúrából ránk maradt óriási kőfejek elananászosításából jött létre

 

 

ananászfej

 

Valamint a baloldali falat,  az eredeti írásjelek formavilágának tanulmányozása alapján maszatoltam össze, elrejtve benne egy kis személyes vonatkozást is…

ananászírás

Itt pedig a csili szoba sarkába pingált, a kis paprikák erejét demonstráló alkotás látható

IMG_5401

Kiegészítve pár kitalált, ál hieroglif karakterrel

IMG_5402

Címke , , , , ,

sala de plátano

A hosszas mexikóiaskodás után, értem ezalatt a festékek beszerzése körüli problémát, vagyis soha ne próbálj ezen a vidéken pénteken vásárolni, mivel az ugyebár, már majdnem szombat, a szombat meg hát kis-híján vasárnap, és mivel úgysincs kiírva, hogy egyébként mikor lennének nyitva, ezért nincsenek is. Az idő beláthatatlan messzeségébe húzódó ebédszünetek, napokon átívelő szieszták és a kanárián tapasztalható szignifikáns lustaságfaktor karibi hatványra emelve…

Festékekkel a kezemben is megfelelően időigényes a festés, ami abból fakad, hogy a falak felszíne leginkább egy sajtreszelőhöz hasonlít, minőségében kicsit emlékezetet azokra a rücskös felületbevonó anyagokra, amivel a nagyvárosi villanykarók testét próbálják védelmezni az illegális plakátragasztók tevékenységétől. Ha nagyon óvatosan akarok fogalmazni, akkor azt mondom rá, hogy “rusztikus”. Amennyire lassú vele dolgozni, annyira kellemes viszont az a hanyag “streetes” jelleg, amit a furcsa raszter, az amúgy is kicsit poppos, kétszínű, erős kontúrú rajzoknak kölcsönöz.

DSCF3340

Nos mindegy is, a lényeg az, hogy pár átvirrasztott éjszaka után végre megérkeztek a “banana” room első alapmotívumai.

No és kik szeretik igazán a banánt? Hát persze, hogy a majmok!

banántotem

Banán jó! Értem?

Ebben pedig az Azték, Olmék, és a Maya majmok is tökéletesen egyetértenek…

közös pont

Ráadásul, bizonyos helyeken akár fizetőeszközként is megteszi.

banana dollar

Címke , , , , , , , , ,

reincarnation

Szóval az egész ott kezdődött, hogy jó régen vettünk skimboardokat és majd egy éven keresztül próbálkoztunk a patalavaca-i strandon a munkanapok délelőttjein…  Már egész jól nyomtuk… akkor még volt pénz deszkára…

Jó sokat bucskáztunk a homokon és már a hullámokat is elértük, amikor is megreccsentettem a deszkát…

Javíthatatlan, teljesen szétroncsolódott a merevítője és belefolyik a víz is…

Azóta nem sikerült  újat venni… itt kallódott a vízi játékok tárolására használt sarokban, szomorú mementójaként a gyorsan derékba tört siklódeszkás karrieremnek. Viszont most nekiláttam, hogy a szerencsétlenül járt, az eredeti rendeltetésére már sajnos alkalmatlan lapot, egy szörfös bár állandó dekorációjaként reinkarnáljam.  Ami így “festővászonként” újjászületve, remélem eredménnyel kelti majd fel, a különleges board design-ra fogékony hullámlovasok érdeklődését, és tömegével jelentkeznek majd, hogy sivár, unalmas sporteszközüket összetéveszthetetlenül egyedivé formáljam…

Így nézett ki szegény törött deszka,  meseszép piros csíkozás volt rajta gyárilag, az érdes fehér “atomok” később kerültek rá, hogy a ráugrási pontokon jobban tapadjon a wax, meg kicsit jobban mutasson…

kiindulási alap

kiindulási alap

A fehér szegély kivételével az egész deszka kapott egy zöld átmenetet…

zőőőőd

zőőőőd

Majd egy szép “trilobita” szerű maszkolás

"maszek"

“maszek”

hogy felkerülhessenek a háttér “vízmolekulái”

H2O

H2O

Majd a polipkarok alapszíne…

alapszínek

alapszínek

majd némi újratakarás és vagdosódás után a fekete…

kontúrok

kontúrok és árnyék…

A ragasztószalag lehámozása után így néz ki a deszka felső oldala…

teteje

teteje

Egyenlőre ennyi…

Ha végzek a melóval természetesen megmutatom az eredményt, de a tűző napon vagdosás elég kimerítő…

Címke , , ,