Pár napra kitusztult az ég, a szél elfújta a szahara porát és a közeli sziget hegyóriásának látványa szinte karnyújtásnyi közelségbe kúszott a ropogósan friss levegőben.
Nagyon ritkák az ilyen tiszta napok, amikor nem csupán a Teide hósipkás csúcsa látszik, de a partmenti települések is szabad szemmel kivehetők.
Ilyenkor általában a naplementék is varázslatosak, és a nem mindennapi légköri viszonyok a különleges felhőtípusokból is kiállítást rendeznek.
Volt altocumulus lenticularis, stratocumulus mamma, és egy csodaszép fűrészfoghullámokat felvonultató Kelvin-Heimholtz is, amiből tényleg kuriózum szabályosat látni.
Sajnos azóta elmúlt a tiszta idő és a visszaszivárgó kalima nem csak az impresszív látványtól fosztott meg, de a húsrohasztó hőségével az éjszakákat is álmatlanul forgolódó verejtékben pancsolássá alakította.
Cserébe viszont az óceán megnyugodott és az ég szürkéssárgáját visszatükröző, higannyszerű, mozdulatlan felszínén, a szuperéles kontraszt miatt már messziről látszik, ha a teknősök felmerülnek levegőtvenni. Egyikük éppen a hajó alatt úszott el komótosan, mikor a reggeli kávémat szürcsölgettem az orrban.
Minden változás tartogat valami csodát!
TÚLOLDAL 