Az életben maradáshoz meglehetősen sok dologra van szükség, de a béziknek mégiscsak az evésivásalvás hármasát mondják, ami ezen felül van, az jóformán luxus, bárhol helyezkedik is el Maslow imaginárius piramisán.
Inni iszom, jó sok vizet, hiszen ezen a klímán nem nagyon elegendő a mozgásszegény, légkondícionált irodai életstílusra belőtt kétliteres napi minimum bevitel.
Nem tudom pontosan mennyit érdemes, ebben a melegben, intenzív életet élőként fogyasztani, ezért kitaláltam helyette egy praktikus és viszonylag könnyen elleneőrizhető módszert. A szabály a következő: Soha ne pisálj sárgát!
Ezel nincs is baj, ezeket az automatizmusokat könnyen megszokja az ember, a táplálkozás és az alvás megintcsak más tészta, és pont ezekről akartam most írni.
Számomra mindakettő olyan dolog, amit társaságban szeretek csinálni, és a legfontosabb társaságom már egy ideje nem tartózkodik a közelemben. Az elmúlt évek során nagyon kevés alkalmat tudok, amikor napoknál hosszabb időre eltávolodtunk egymástól, Az intenzív együttlét, ez a szoros boldog kötelék igen erős szokásokat alakít ki az emberben.
Hiánya pedig nem várt tüneteket produkál.
Ezért bizony az általános hiányérzet miatt tomboló magányon túl, meg kell küzdjek a fent említett alapszükségletek egyedül művelésének problémájával, ami bizony jelentősen mérsékli a minőségüket és élvezeti értéküket.
Imádok például enni, sokat és jóízűen, de már egy ideje csak betolok valamit az ízével alig törődve.
Főzni pedig nagyon szeretek, azonban, mióta Hajni elment, egy kezemen meg tudom számolni hányszor álltam neki a konyhában sürögni forogni. Ha nincs kivel megoszd, ha nem tudsz másoknak örömet szerezni, akkor az egész szakácstudomány fabatkát sem ér. Mindezt mi sem bizonyítja jobban mint, hogy a régóta áhított, nemrég beszerzett és fáradtságos munka árán beszerelt sütő, ahelyett, hogy ontaná a remek rakott zöldségeket, őzgerincformába sült pecsenyéket, halételeket vagy ízletes süteményeket, csak itt szomorkodik hidegen és árván, én meg zabálom a hülye, hirtelen műkajákat, hanyagul összedobált szendvicseket és bármit, amire nem nagyon kell időt vagy energiát pazarolni.
Bár ha akad valaki, akivel együtt ehetek kicsit mégis megtáltosodik a főzőkém, még az airbnb vendégeknek is nagy örömmel készítettem az egyébként unásig ismételt gulyást. (Ha kiderül, hogy magyar vagyok, ez a világban elterjedt sztereotiphungarian “puszkász-gulasch-szihet/oszora fesztival” hármasnak köszönhetően általában szóba kerül, és én jobbára megelégszem némi ismeretterjesztéssel a főzés helyett, vagyis elmondom nekik, hogy véletlenül sem “sch”-val kell írni és nem, nem lehet a marhán kívül semmi más állatból készíteni, mert már a neve is eleve “cowboyt” jelent, azok meg ugye ritkán terelgetnek disznót, csirkéket vagy halakat-vadakat)
A másik az alvás, eddig úgy tudtam, legalábbis a tapasztalatok azt mutatták, hogy kiemelkedően jó érzékem van hozzá, mélyen és sokáig tudok aludni, néha akár tovább is, mint arra feltétlenül szükség lenne. ( Olyannyira, hogy egyesek arra kezdtek gyanakodni, hogy esetleg lusta volnék…) Azonban mióta nem szuszog mellettem senki, borzasztó későn, már már korán indulok aludni és négy öt óra zaklatott forgolódás után felkelek mint egy robot.
Hiába is szokták hangoztatni, hogy az ember társas lény, meglehetősen introvertált mizantróp személyiségjegyeim tükrében nem annyira gondoltam ezt fontosnak.
Azonban az életem fontos összetevőiben beállt változások fényében, a nyilvánvaló alapszükségletek sorát egyértelműen ki kell egészítsem Hajnival!
TÚLOLDAL 