euro címkéhez tartozó bejegyzések

elsőnap

Egészen kipihenten ébredtem fel fél kilenckor. Egy kis finom kávé, után kirobogóztunk, venni ezt-azt.

Beültünk egy helyi “kifőzde szerű” egészen kis családi vállalkozásnak tetsző taco-zóba. Itt teljesen jól átjött a harmadik világ érzés, piros, persze coca-colás műanyagasztalok mellett trikóban majszoló egyenmexikói figurák. A durván vakolt és “más o menos” meszelt betontégla falakon, kedves naiv alkotások, amik a tenger élővilágát próbálják a maguk módján közel hozni a vendégekhez, valamint az igen egyszerű étlap, nagy piros betűkkel, amin csupán kétféle étel van. Ezek is csak abban különböznek egymástól, hogy kis tortillákra vagy babpürével megkent kenyérre teszik a sültpolipot, tintahalat, rántottdisznót vagy valami egyebet, amit sem a menün nem értettem, sem a vizuális inspekció nem vitt közelebb a megismeréséhez. Egy tologatható kocsin van egyébként mindez, ahol a megtermett mammák kiadják a finomságot. Minden asztalon 4 plasztikpitlik, ízletes de csípősebbnél csípősebb szószokkal. Nagyon rendben volt a kaja, frissen facsart narancslevet ittam hozzá. Elsőre nagyon lefagytam az árakon,  de aztán megértettem a turpisságot, vagyis azt az egyszerű metódust, hogy míg az amerikai dollárt jelképező S betű két vonallal van áthúzva, addig a mexikói peso csupán egyszer, vagyis így: $.  Mivel 1 USD-nagyjából 15 MXN-nek felel meg, így már nem is volt annyira kétségbeejtő a kis kajálda árszabása, sőt. 🙂  A “pénztárgépet” egy igencsak leharcolt napelemes számológép helyettesíti, amihez van egy fiók a fából tákolt kiskocsiban, ebbe amolyan slendriánul csak úgy bele van hányva a sok peso és dollár amiből a méretes vendéglátóshölgy babkrémes kézzel túrja ki a visszajárót…

A hostel elég jó alapanyag a melóra, bár meglehetősen sok munka lesz vele, elsősorban a festhető felületek kialakításával. Valószínűleg az elég egzotikusan kinéző Maya “képírás” graffitiszerű átértelmezése és az indiánok furcsa, ember és állatábrázolásának vicces interpretációja lesz a dekoráció vezérfonala, illetve az változatos, geometrikus mexikói ornamensek sormintaszerű alkalmazása a félreeső terek kitöltésére.

A kert csodálatos, rengeteg banán, futónövények, fák, és egy óriási termő kókuszpálma az udvar közepén, mindez eléggé rendbeteszi a dzsungelhangulatot.

ezittakert

Valamint itt sütkérezik “Oszkár” a hely saját Ctenosaura similis-e, vagyis tüskésfarkú fekete leguánja

faceoscar

Címke , , , , , , , , , , , , ,

arena

Furcsamód nem gondoltam, hogy azok a képességek, amik a lassan feledésbe merülő hivatásom kudarcokkal teli gyakorlása közepette rám ragadoztak egykor, valahogy még segítségemre lehetnek abban a sokak által preferált misszióban, amiben a színes papírok és fényes érmék egymásra halmozása a cél.

Álmomban sem jutott volna eszembe, hogy az egyszeri turista képes a fáradságos munkával keresett nyugati valutájából akármilyen kicsi részt is a playa-n homokozó emberekre pazarolni. Minden bizonnyal ez a kétely tartott vissza attól az elhatározástól, hogy a rég használt rozsdás kézügyességemről letörölgessem az évek porát és kicseréljem azt, az óceán partját borító kvarcmorzsalékra.

Pár napja építgetünk egy kis karácsonyi témájú homokplasztikát, amin történetesen egy dagadt szakállas pofa szörfözik, és ebbe meglepően sokan belelátják a messze északon élő Jolopukki kanári ikertestvérét.

Úgy tűnik a parasztvakító, butuska alamizsnaszobrászat lényegesen jövedelmezőbb műfaj, mint az otthoni, szemrebbenés nélkül nemfizető gazembereknek juttatott művészeti érték és szaktudás.

Bár amíg decemberben egy fürdőgatyában izzadok a parton, valamint a fövenyt a sétánytól elválasztó falra kitett szivarosdobozban csilingelnek a skandináv népek eurói, addig nem fogom magam olyasmikkel nyomasztani, mint az éppen európát leköröző, mindenkinél jobban teljesítő kárpátmedencében elhagyott, “csillogó szobrászkarrier”.

Feliz navidad!

Címke , , , , ,