Úgy tűnik sikerült eladnom Albatrost.
Majd csak akkor mondom ki ezt véglegesen, mikor már valóban a zsebemben lesz a pénz és a papírok is rendben elintéződtek.
Nem így terveztem, de végül mégiscsak így alakult, már nagyon rajta voltam a felújításon, ezen kattogott az agyam hónapok óta, tényleg meg akartam javítani, újra régi pompájában látni, megint dagadó vitorlákat feszíteni a szélbe és nemmellesleg végül sokkal többet kapni érte, mint így.
De azt hiszem mégiscsak jobb ez eképpen. Legalább innentől kezdve már nem nekem kell bajlódnom a munkával.
Sokat vaciláltam, de végül rábólintottam az ajánlatra, mert ennek a történetnek már le kellett zárulnia valahogy. Egyszerűen nem bírtam már a bizonytalanságot.
Nem tudom mi lesz.
Képes leszek-e ennyi idő után, újra alkalmazkodni a szárazföldi világ kihívásaihoz, hisz sokszor már attól is furcsán éreztem magam, ha napokra elhagytam a bárkát, hosszúnadrág volt rajtam és nem száradt só a bőrömön.
Biztosan nehéz lesz itthagyni az óceánt, ezt az életet, ami az utóbbi idők viszontagságai ellenére annyira meghatározott, szinte tényleg a részemmé vált, vagyis hát, nekem sikerült részben a részévé válnom.
Tulajdonképp felhőtlen örömnek kellene feszítenie a keblemet, hisz ezáltal végre kiszabadulok ebből a faramuci helyzetből, amibe kicsit belekeseredtem és talán bele is őrültem némiképp.
Az ambivalens érzések kavargása persze, nem meglepő, hisz a visszanyert szabadságommal együtt egy darabot azért ki kell tépjek a szívemből, egy cafatot ami, igencsak hozzánőtt ehhez a kis műgyanta, fa és acél szigethez. Megannyi vidám lelkesítő emlék, meg pár olyan is, amit csak a rárakódó idő változtatott utólag mókássá.
Nyilván semmi nem lesz már ugyanolyan, mint volt, de a változás univerzális törvényeinek áramlatával amúgy sem lehet túl hosszú ideig szembehugyozni.
Talán ha előbbb sikerült volna elvágnom ezeket az erős szálakat, akkor most nem lennék ennyire egyedül a világban, de ezekkel a milettvolnaha, jellegű eszmefuttatásokkal nem érdemes túl sokat foglalkozni, mert nem csupán értelmetlenek, de vissza is húznak a múltba, amivel már nincsen dolgom többé.
Most még telis-tele vagyok kérdésekkel, de végtéreis új kalandok várnak, amik talán magukkal hozzák majd a válaszokat is.
Holnap még túl kell élnem egy kiadós vihart és el kell rendeznem a hajó szárazdokkba kerülését is.
Aztán meg adios Albatros, itt a vége ússzel véle.
TÚLOLDAL 