dögrovás címkéhez tartozó bejegyzések

Bodybleeding

Tudjátok miként lehet a tüsszentés vegetatív ingerét elfojtani.
Hosszas gyakorlás és kísérletezés eredményeként elárulhatom nektek.
Sehogy!
Próbálkozhatsz különféle légzéstechnikákkal, (Persze kizárólag szájon át, hisz az orrüregek takony, vér, ezek együttese, valamint a visszaszorításukra rendszeresített tamponálás miatt blokkolva vannak.) lehetsz akár az akaraterő, az öszpontosítás és a tested uralásának nagymestre, nem fog sikerülni.

Amit esetleg elérhetsz az ellenszegüléssel, az mindössze egy kis tüdőtágulás vagy az összes, egyetlen pillanatban pattanásigfeszülő izmaid kvázigörcsberándulása.
A legtöbb, amit tehetsz, hogy a hirtelen kiáramló levegő dandárját megkísérled szájon át artikulálni, hogy valamelyest kíméld a sorozatos terheléstől beheggedni képtelen orrbeli hajszálerekre nehezedő nyomást.
Valamint edzhetsz a villámkezűségre, amivel a kifogyott zsebkendőcsomag helyébe lépő vécépapírtekercsről tudsz a másodperc tört része alatt legombolyítani és az arcod elé kapni egy adagot.
Amit sajnos már a testnedvzuhatag első adagja szétáztat, a roham rákövetkező hapcisorozata pedig darabjaira is szaggat és apró cafatait ügyesen a burkolatra, padlóra, vagy az ágyneműre ragasztja.
Tegnap, amikor még csak az egyik orrnyílásom vérellátáshálózata küzdött folytonossági hiányokkal, kicsit hatékonyabban tudtam elkerülni a mészárosművésztelep hangulatot, de az éjszaka folyamán hevesebbé váló tüsszögés, a másik orrlukamban is megrongálta a kapillárisokat, így, a már kétcsövűvé vált színes váladékvetővel szuperhatékonyan lehet horrorfreakshow-vá varázsolni a lakókörnyezetet.
Mosakodás közben egészen együtt tudok érezni a viking harcosokkal, az arc és testszőrzet közé alvadt vérrögök ugyanis meglehetősen makacs szennyeződésnek bizonyulnak, eltávolításuk sokszor időigényes.
Szerencsére a lázam időközben alábbhagyott és már nem is érzem magam annyira szélsőségesen szarul, szóval egész jól elszórakozom a szituáció abszurditásán.
Egész meggyőzően tudnám szemléltetni a helyzetemmel a tüsszentéskor elszabaduló folyadékrészecskék sebességét és a távolságot, amit képesek a levegő szárnyán megtenni. Meglepően messzire tud ám reppenni a pirosfika. Miután feltakarítottam az egyes “vérképeket” és ránézésre tisztának tűnik a helyszín, néha még akkor is találok távolba projectált nyomokat a cockpitben, a konyhában és a hajó olyan területein, ahol igazán nem számítana rá az ember.
Akár vászonra is prüszkölhetném az influenzalista hemoglobin festményeket, akkor legalább a takarítást megúszhatnám.
Rámára feszíthetném például az elején még szép fehér, mostanra barnapettyes ágyneműhuzatot, abból már úgysem fogom tudni kimosni azt a sok vért…

Legutóbb, amikor ez az ármány rámtört, három nap alatt sikerült kiheverni, szóval remélem, hogy holnapra elmúlik és végre kimerészkedhetek a boltba, mert kezdenek kimerülni a víz és tápanyagkészleteim a hajón…
Amíg viszont fennáll a veszélye, hogy a rohamok visszatérnek vonakodom emberek közé menni, leteszteltem ugyanis a papír műtősmaszk hatékonyságát. Direktben előrefelé, ugyan hatékonyan fogta vissza a matéria terjedését, a nagy nyomás viszont az orrom mellett a szemembe fröcskölte és oldalirányban is terített kicsit.

Sosenehapcizzvéreset ha maszk van rajtad…

A maszk anyaga nagyon gyorsan feszívta, de a szövet szálai közt sebesen szétfutó, majd az alján eresszerűen lecsöpögő vér, még vírushiszti nélkül is elég nagy riadalmat kelthet a szemlélőkben, úgyhogy egyenlőre hanyagolnám.

Címke , , , , ,

szombattle

Ha kutya másnapos vagy akkor két eshetőség van.
A. – Háborog a gyomrod és egy falat is sok, annyit sem vagy képes letuszkolni a torkodon.
B. – Egy ültő helyedben meg tudsz enni egy komplett ökröt, és ezt képes vagy akár többször megismételni a nap folyamán, ha esetleg valami ropogtatnivalóra szottyan kedved.
Nos ezúttal a B. verzió állott elő, úgyhogy már rögtön, mikor a tetoválószalon kanapéjáról álmosan feltápászkodva realizáltam, hogy ebédidő van, hangosan korogni kezdett a gyomrom és éreztem, hogy ez az érzés gyanúsan prolongálva lesz az egész hétvégére, mert ebben a korban a másnaposság már sajnos nem csupán egynapos program.
Az emésztőrendszer rianásszerű hanghatásai, szinte minden esetben élesen körberajzolják a vágyott táplálék ideáját az agyban, és ilyenkor azonnal tudod mivel is kéne elcsapnod az éhségedet.
Az üres has irányából támadó ingerek valamelyest mégiscsak interferálnak a realitással így a megjelenő táplálékigény tárgya, jobbára az egyszerű és laktató elemózsiák sorából szokott kikerülni.
A mai napon, egy nagy tányér túróscsusza képe vetült a koponyám vetítővásznára, hűvös tejfellel nyakonöntve, (avval a fajtával amiben szépen megál a kanál) és a tetején zsírosan csillog a ráhalmozott, még sistergő pörc.
Szinte kicsordult a nyálam a gondolatra, ahogy képzeletben egy jó nagy villányi csuszát gyömöszölök az arcom mögé és a príma tejtermékek aromája, a sült szalonna füstös zamatával együtt eláztatja az ízlelőbimbóimat.
Sajnos a földrajzi elhelyezkedéssel változó gasztronómiai szokások nagyban képesek limitálni a megfelelő összetevők hozzáférhetőségét. A helyi kínálatnak köszönhetően, néha az ilyen bézik eleségek előállítása elé is közel leküzdhetetlen akadályok gördülnek.
A friss agyvelőre áhítozó élőhalottak vad éhségével vonszoltam magam az élelmiszeráruház polcai között és szomorúan konstatáltam, hogy szinte minden téren komprommisszumokat kell kössek. A megkívánt négyösszetevős kaja, mind a négy alapanyaga hozzáférhetetlen errefelé. A csuszatészta elvileg kiváltható lenne a lassagnához árult tésztalapokkal, de az valamiért csak csillagászati áron hozzáférhető, és egy kicsit hülyén venné ki magát, ha pár darab lapos tészta miatt többe lenne ez az egyszerű kaja, mintha egy jófajta étteremben állnék neki sztékezni.
Ha az olasz mintájú foodnáciságot mellőzve a pastaformának nem tulajdonítunk túl nagy jelentősséget akkor esetleg friss papardellével helyettesíthetnénk, de az meg egyáltalán nincs, így kénytelen kelletlen engedményeket kellett tenni mind külalakjában mind összetételében, így a formailag csak nyomokban passzoló, fodrosszélű laposféregtésztára esett a választás, ami ugyan nem tojásos, de cserébe durum, úgyhogy teljesen más íze lesz mint kéne.
A következő gond a túró és a tejfel, ami talán a tésztánál is jelentősebb probléma. vannak persze valamiféle, ezekre a holmikra távolról emlékeztető termékek, mint a queso cottage, vagy az errefelé frisskrémnek hívott izé, de ezek csupán távoli és eléggé elfuserált rokonai az eredeti magyar megfelelőknek.
A “túrónak” becézett hungarocell bogyókat, tízdekás tégelyben árulják és az íze nyomokban sem hasonlít arra, amit az emlékeimben őrzök. Itt természetesen a a lágy aludtejrögök ízemlékére gondolok nem a polisztirolgyöngyökére.. (Bár azt is volt szerencsém ízlelgetni eleget, de soha nem tartozott a kedvenceim közé.) A tejfölreplikák mint a fraiche crème vagy a crema agria is minden csak nem tejföl, ugyanis (a spanyol elnevezéssel ellentétben) nyomokban sem tartalmaz savanyúságot és egészen híg mint a sirályszar, ráadásul a hőmérséklet növekedésével a viszkozitása is fokozódik, vagyis a meleg tésztára kanalazva főzőtejszínné olvad.
A füstölést, mint eljárást nem igazán ismerik errefelé, a zsírszalonnát meg mégannyira sem, a kettő együttese pedig egyszerűen elképzelhetetlen ezen a vidéken, úgyhogy maradt a húsos bacon.
Töprengtem még egy kicsit, hogy ilyen súlyos áron is érdemes-e követni a macskajajongás myomán felrémlő kulináris vízióimat, de a mardosó éhség és a tétovázással vagy akár a menü átalakításával járó időveszteség, ami mind közelebb és közelebb tol az éhhalál beteljesedéséhez, gyorsan meggyőzött arról, hogy jó az ahogy van, maximum majd kicsit jobban kell használnom a legendás képzelőerőmet miközben tejszínlucsos mafaldát majszolok.
Sebtiben beeveztem a hajóra és azon nyomban nekiálltam összetákolni a túróscsusza megcsúfolását, de szerencsére mire megfőtt a tészta, addigra már szinte eszemet vette az éhség és a többé kevésbé az emlékeimmel közös halmazba szuszakolható látvány megidézte a kívánt ízhatást, amit majdnem sikerült elhinni…
Sajnos a falatozás közepette begyűrűzött az elmúlt nap felelőtlen, lumpen magatartásának másik következménye is.
A tegnapi italozás mellé ugyanis a kedves tetoválókliens, akivel együtt bandáztnk kicsit, behívott minket egy csík kólába.
Ettől a nem tervezett élénkítő hatástól sikerült is hajnalhasadtáig ide-oda sétafikálni, a szélben, ami egy szál trikóban még ilyenkor is beadja a meghűlés lehetőségét.
Sajnos a szinte borítékolható megtaknyosodás újra fúzionált a kalimapor kiváltotta allergén reakciókkal. Vagyis dől a lé a fejemből és spontán tüsszögőrohamaim vannak. Tavaly télen már volt egy hasonló élményem, remélem ez most gyorsabb lefolyású lesz mint a múltkori.
A váladékozás miatti folytonos orrtörlés és a viharos erejű tüsszentések sikeresen vezetnek konstans és bő hozamú orrvérzéshez.
Albatros nagyjából fél óra alatt hasonlatossá vállt egy alföldi hadikórházban tartott részeg disznóvágás helyszínéhez, ahol a még nyomokban fellelhető sültszalonnaszag lágyan keveredik a vérmocskos átázott “kötszerek” halmainak látványával. A hangulatot erősíti egy artisztkus mellékhatás is, vagyis, ha a reflexeim lankadnak kicsit és későn nyúlok a zsebkendőért, akkor kisvártatva olyan ábrák jelennek meg a hajó belső burkolatán, amik leginkább a tüdőbajos Jackson Pollock, a Vérestakonytüsszentő HapciBenő és Tomas Brown Hewitt közös kiállításán látható alkotásokra emlékeztetnek.

Más sem hiányzott a másnapossághoz mint, hogy tüsszögve színes testnedvrobbanások nyomait súrolgassam, a körülöttem berregő jetskik és a motorhajókról bömbölő harsány regeton ütemére. Mert, hogy ugye szombat van és ha hévége, akkor a csacsók is hangosak…

Címke , , , , ,