A téli időjárás nem minden esetben kedvez a vitorláshajóknak, főleg azoknak, amelyek már régóta állnak gondozatlanul. Ilyen volt, az az egyszerűen csak “the Sun” névre keresztelt kis sárga slup is, ami már évek óta vesztegelt a cementgyár szomszédságában található pajari öbölben.
A pletykák szerint az egyszeri amerikai tulaj, egy másik hajón belekeveredett valami trópusi hurrikánba és az élmény olyan erőteljesre sikeredett, hogy utána nem nagyon akart többé hajófedélzetnek még a közelébe sem menni. Az ittfelejtett vitorlás egész sokáig dacolt az elemekkel, azonban, az óceán sós vizének és az időjárás viszontagságainak közreműködése révén, évek alatt még a legerősebb anyagok is elvásnak.
Ez történt a bárka horgonyláncával is, ami folyamatosan vékonyodván már nem állta ki a jelenlegi kalima, Afrika partjai felől támadó porviharát.
Már írtam korábban a hajóspletykákról, amik nem minden esetben terjednek a kívánt sebességgel.
Ezúttal kicsit közelebb voltam a tűzhöz és a szerencsétlenség helye is itt volt a szomszédban, szóval már a baleset napján volt módom átsétálni és dögevősködni kicsit.
Vérzik a szívem, mikor ilyen méltatlan helyzetben látok egy jobb sorsra érdemes, úszó konstrukciót, ez a kishajó is biztos sok örömet szerezhetett volna valakinek, ha még időben sikerül gondoskodni a rögzítéséről…
A kövekresodródás és a hullámok darálásának dacára a hajótest érdekes módon egyben maradt, csak a kormánylapát roncsolódott szét. Sajnos, a partmenti sétány betonkorlátja szétszaggatta a portside állókötélzetét, a dagály agresszív hullámai pedig addig-addig csapkodták a falhoz, hogy az árbóc sem bírta sokáig. vitorlák sajnos öregek voltak és mivel takarás nélkül álltak évekig a napon, az első érintésre szétmállottak, mint az ázott nápolyi. Pont ezek voltak azok, amiknek a kimentésére leginkább áhítoztam, végül csak pár kötelet és sodronyfeszítőt sikerült zsákmànyolnom. Az egyetlen számomra hasznavehető dolgot, az árboccsörlőt, viszont csavarok helyett szegecsek rögzítették és mivel csak egy bézik szerszámkészletet vittem magammal, azt pont nem tudtam leszedni.
Jay a szomszédom szerencsésebbnek bizonyult, ugyanis a póruljárt kishajó bumja, pont megfelelő méretűnek találtatott a tulajdonát képező jawl félárbocára, és a mizzen bummá avanzsáló vitorlamerevítő megmentésével, sikerült legalább egy ezrest spórolnia a felújítás költségein.
Ha a helyi önkormányzat nem daruzza el valahová a roncsot az elkövetkezendő napokban, (amit a spanyol hatóságok átlag reagálási sebességéből kiindulva, nem igazán tartok valószínűnek) akkor vissza fogok térni egy aksisfúróval és leberhelem azt a kis kötélfeszítő alkalmatosságot, így legalább egyes darabok, újra egy működő vitorlás segítőjeként tudnak reinkarnálódni, a vízalatt elrohadás vagy a roncstelepi mementóvá válás helyett.
TÚLOLDAL 