TÚLOLDAL

Egy kedves magyar búvárvendégünk hozott nekem ajándékba egy szál finom csabai kolbászt!
Aki esetleg nem érezné át, hogy ez mekkora ajándék, (Vegánok kíméljenek, nekik aztán tényleg hiába magyaráznám.) az gondoljon bele abba az apróságba, hogy Tanzánia amellett, hogy kurva messze van Magyarországtól, ráadásként még egy totál muszlim berendezkedésű hely is, amiből nem csupán az következik, hogy börtönbe zárják a melegeket, elfüggönyözik a nőket és hajnalok hajnalán recsegő megafonból harsogják az édes álmod kellős közepébe az “allahakbárt”, de a vallási kótyagosságok okán, bizony az egész ország, teljesen sertésmentes övezet, még feldolgozott malacalkatrészekhez sem lehet hozzájutni.
Itt van ez a gyönyörű sziget, mindenhol grasszálnak az állatok, úton útfélen zebuk, csirkék, kecskék, kacsák, miegymás, de sehol egy árva disznócska, akinek csak úgy tegezve, foghegyről odavethetné az ember, amolyan nagypolitikusi természetességgel, hogy HELLÓ RÖFI, nem túrják kövér ártányok a hófehér homok göröngyeit, nem dagonyáznak hízók, az apály hagyta sekélyes, meleg pocsolyáiban és egyébként egyetlen kucut sem talál az ember, akit csak úgy kolbászba lehetne tölteni.
Pedig aztán a helyiek nem túl válogatósak, megesznek mindent, ami él és mozog, gyíkot, majmot, vagy bármit amit el tudnak kapni, a minap épp egy, a kezében varjút lóbáló embert láttam.
Nem kímélik a tenger lényeit sem, a cápák, ráják, és a kis színes zátonyhalak, (amik jobbára azért viselik élénk színeket, hogy felhívják a ragadozók figyelmét a pocsék ízű vagy egyenesen mérgező húsukra.) sincsenek tőlük biztonságban, pedig ezeket nem véletlenül nem szokták civilizáltabb helyen fogyasztani az emberek.
Teljesen mindenevők csak a poca a tabu.
Szóval a Suidae családért rajongók számára kietlen sivatag KeletAfrika gasztronómiája
De ennek a sóvárgásnak most egy rövid időre vége van.
Hisz itt ülök a teraszon, susogó pálmalevelek szűrőjén keresztül bámulom az Indiai Óceán hihetetlenkék hullámait, egy jó, zsíros, magyar paprikáskolbászt harapok hozzá lilahagymával, és magasról teszek a kufis-kaftános népek hülye ízlésére.
Mégegyszer örök hála és köszönet Szabó Dánielnek, aki nélkül mindez nem jöhetett volna létre.