délvidék címkéhez tartozó bejegyzések

Cruise

A kéthetes pepecselést, karbantartástö, ezt-azt javítást követően, újra közel régi formájában Albatros,


DSCN0820és végre megindulhatunk a délvidéknek, ugyanis a főváros klímája nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Ez az elmúlt évek leghidegebb nyara Palmasban, meg hogy meghülyült az időjárás és efféle jellemzéseket hallani az összes helyben élőtől. A saját tapasztalat is nagyjából ezt igazolta, engem mondjuk a fél év konstans izzadás után annyira nem ver földhöz a hűvösebb kanári tavasz, de rendkívül rossz volt látni Hajnit két pulóverben dideregni…

Az előrejelzés kellemes hírekkel szolgált szélügyben és ezúttal nem is vertek át csúnyán, mint a legutolsó alkalommal, amikor csak a motorbőgést hallgathattam a vitorlák élén fütyülő szél helyett.
Bea és Benji is velünk tartottak a kirándulásra, ezért az összes, az útra “felhalmozott” élelemet gyermekkompatibilissé kellett tenni, vagyis a könnyen elkészíthető, és tutira Benjikonform lédigpizzára és hirtelenhotdogra esett a választás.
A Pieterrel való éjszakai sörözvebeszélgetés és a koránkelés után, a reggeliszöszmötölést követően “frissenfitten” kanyarodtunk ki a kikötőből és a remekül beállított alapjáratú motor duruzsolását sem kellett sokáig hallgatni, mivel a vitorlák kellemesen haraptak az egyre erősödő szélbe. Ilyen, és ehhez hasonló, borzasztó acélmonstrumok mellett hasítottunk el.

DSCN0823
Szegény Benji, mint az várható volt, rögtön az elején pityergős tengeribetegséget kapott de idővel mégiscsak túl lett rajta valahogy és az út további részében nem nyavalygott többet.
Telde magasságában a baljós szürke fellegek is felszakadoztak és napfénytől szikrázó mesekék domborulatokon hasítottunk.

A határozott hát, majd később háromnegyedszélben csak a génuát használva is bőven az átlagsebesség fölött siklottunk, majd később a sziget “acceleration” zónájába érve csúcsrajáratott szélben az eddigi sebességrekordunkat is sikerült túlszárnyalni 8.9 mérfölddel.
A közel kétméteresre púposodó hullámok a hátunk felől érkező széllel együtt toltak minket az ismerős déli vizekre, azonban a faró környékén az északkeleti fuvallat ellaposodott, majd teljesen megszűnt.

DSCN0827Olyannyira mozdulatlan volt a levegő egy ideig, hogy a nagy nehezen előkotort és kisebb viszontagságok árán felajzott bőszeles vitorlával sem csinált semmitse.
Rükvercbe kellett kapcsolni a meghajtást, hogy legalább egy fotó erejéig felröppenthessük a szép hasas spinakkert, ha már ennyit kínlódtunk vele, de sajnos ezzel a módszerrel is, csak amolyan petyhüdt kéthéttelabuliutánnézkiígyaszülinapilufi jellegű hatást sikerült elérni…

34962521_10156839790827871_3871930918767689728_n
Kis motorozást követően azonban, a délnyugati kváziszembeszéllé transzformálódott légmozgást élesen kihasználva besiklottunk Pasito Blanco sekély öblébe, ahol legalább két napot töltünk, ugyanis Hajni épp itt kapott munkát erre az időre.
Szuper volt hosszú kihagyás után újra vitorlázni és most egy kicsit, nem a víz alatt, hanem a felszínen küzdeni az elemekkel.
Ma már végre megint horgonyon himbálózunk, és a móló csikorgása helyett ,a hullámok simogatása és az árbocban zörömbölő elektromos kábelek zaja ringat álomba bennünket.

Címke , , , ,