Sosem tudtam keveset főzni, ez persze kissebb probléma, ha van kivel megosztani, de így, hogy egyedül vagyok és még hűtőm sincs, ez a szokásom egyenesen vezet az elkerülhetetlen kerekkéváláshoz.
Kicsit irigykedem is a hipszterlegénykékre, akik beérik egy teljeskiőrlésű, gluténmentes kinoapufira karikázott fairtrade avokádó felével.
A napokban az is kiderült, hogy nem csak főzni, hanem sütni sem tudok kis menyiséget.
A főzésnél ugyan még fel lehet hozni mentségnek, hogy bizonyos élelmiszerek adott méretűek, nem tudsz venni negyed padlizsánt, fél paprikát vagy töredékrépát, szóval az összetevők számának növekedésével automatikusan növekszik az étel mennyisége is. (Tudom-tudom el lehet osztani ezeket is, csak ha nem vagy képes megfelelően eltárolni a maradékot, akkor gyorsan romlik, és a kukábaétel az nálam nem opció.)
A sütiknél ez elvileg egyszerűbb lenne, hisz arányosan csökkenthetők a menyiségek, de avval meg az a baj, hogy egy negyedtepsis húszdekás finomsággal ugyanúgy elmegy a fél napod és csatatérré változik a konyha, mintha egy egész regimentnek készítenél desszertet.
Nem vagyok egy ilyen sütisnagyi, talán az egyetlen édesség, amivel eddig nem vallottam eddig csúfos kudarcot, az a Brownie.
Azt viszont tökélyre fejlesztettem, roppanós tetejű, belül lágy, majdnem elcsöppenős, és kurvafinom.
A legutóbbi kísérletek sikerén felbuzdulva.
(Szupercsokis, Csilismákos, Áfonyás)
Most a pörkölt kesudiós, kókuszos, és kávés formulákkal próbálkoztam és bizony ezek is remekül sikerültek.
Az mondjuk eléggé elborzasztott, hogy ehhez és a legutóbbi kis sütögetéshez, pontosan dupla annyi cukrot használtam fel, mint amennyit az elmúlt egy év leforgása alatt összesen fogyasztottam. ( Sőt talán még többet, hisz a cukrosüvegem tartalmát elsősorban nem én tizedeltem, hanem jobbára a vendégeim kávéjába vándorolt.) Az elhízás veszélyét nagyjából leszarom, hisz egyrészt nem igazán kell tetszenem senkinek, másfelől pedig az elhúzódó vesztegzár nyomában tornyosuló gazdasági válság, várható ínsége úgyis elég jól égeti majd a zsírt. A gond inkább az, hogy nem a Langerhans szigetek mellett horgonyzom, és nincs extra inzulin sem a hajón, szóval ha mindkét tepsinyi barna aranyat felfalom, akkor félő, hogy míves dobostortáknak is becsületére váló vastagságú karamellpáncél fog rákeményedni az érfalaimra…
Ez a kávésnak a negyede…
TÚLOLDAL 