cica címkéhez tartozó bejegyzések

hímez

Meglehetősen hosszú időbe telt mire sikerült realizálni a tetoválásokat. Egyrészt az inverter egy ideje beszart a hajón, és hiába cseréltem ki benne a két kis tranzisztort aminek megrohadtak a lábacskái, még így sem hajlandó ontani magából a kettőhuszat, szóval a tetoválógép tápja áram nélkül maradt,
meg hát minden egyéb is, amit még nem sikerült átállítanom a 12V-os rendszerre.
Szerencsére Peti felajánlotta, hogy egyik nap zárás után beugorhatok a szalonba és végre megcsinálhatom ezt a két kis bőrhímzést.
Az egyik egy meglehetősen egyszerű vonalrajz Daniela barátnőjének Anitának, aki azt a cicát szerette volna a combjára, amit az édesanyja tanított neki rajzolni még anno, ezt egy kicsit feltúrbóztam pár macskakaparással és egy impozáns kis vértócsával amiben a kedves kis cilumilu álldogál.
cico
A másik egy takarás, a szomszédunkban ringatózó kishajó egyik lakójára.
Sara első tetoválása egy kismadár, ami az évek alatt takaros kis pacává terebélyesedett és az ember szinte bármire tudott asszociálni róla de a madárka az nemigen volt rajta a listán.
kismadar
Ezt egy jó “sötétfekete” rákkal ütöttem felül, ami természetesen tartalmazta a hozzá tartozó zodiákus jelet és csillagkonstellációt.
rak

A fotók még a gyógyulban lévő cuccokról készültek.
Nem valószínű, hogy ezekre a varratokra leszek a legbüszkébb a továbbiakban, de ahhoz képest, hogy hosszú- hosszú idő óta ezek az első emberrevart rajzaim, nem is lettek olyan hitványak. Szerencsére mindketten itt laknak a szigeten, szóval ha a legyógyulás után marad valami apróság, akkor azt pikpakk ki tudom javítani.

Címke , , ,

hegyi

Tegnap végre kimozdultunk egy kicsit a bárkáról, ráadásul úgy, hogy nem valami magyarulsetudomanevét-biszbasz beszerzésére kell bevetni a feketeöves activity skilljeimet, a sziget egy megközelíthetetlen elektronikai nagykereskedésében, hanem csak úgy, kedvtelésből.
Kiruccantunk Peti kis,”indián” finkájára, húsokat sütögetni, lazítani, meg csak bámulni a csodazöld völgyet a vörös sziklaormokat, szárazföldi állatokat, és ezekhez hasonló remek dolgokat csinálni.

finka5

TIPI

finka3

VIDÁM CSAPAT

KUTYACICASZERVÁL

finka4
Már épp kezdtem elfelejteni milyen is az, ha az ember ruhája pont olyan szagot áraszt mintha egy disznóvágáson épp ő lett volna a malacperzselő szakasszisztens…

Címke , , , , ,