Gasztronómiai merényletek az újvilágból, avagy a híres nevezetes karibi kétlövetű, csilis,sajtos hot-dog kókuszzsemlében.
FINCSI MI?
(A gasztronómiai hadviselésről itt találhatsz még érdekességeket.)
TÚLOLDAL
kalandok a völgyön túl
chili címkéhez tartozó bejegyzések
ananász és csili
A címben szereplő két gyümölcs nevére keresztelt szobákat dekoráltam az elmúlt napokban. Mindezt természetesen éjjel/hajnalban, hisz ez az egyetlen időintervallum, amikor az emberek nem nyüzsögnek mint a hangyák. (Apropó hangyák, a konyhapult felületén masírozó formicidae család képviselői közt, 8 különböző hangyafajt tudtam elkülöníteni, de nagyjából azonosítani csak az elég jellegzetes Atta nemzetség dolgozóit sikerült. Ők az igencsak nagy termetű, vöröses levélvágó hangyák 41 fajának egyikei, ennél pontosabban sajnos nem áll módomban megfigyelni őket.Testméretüket jócskán meghaladó cuccokat cipelnek fáradhatatlanul, akár függőleges gerendákon is. Itt például a levélzsákmánnyal együtt egy kollégát is…
Valamint megtudtam, hogy kik a forrásai az éjszaka mindenünnen hallható zajnak, ami leginkább arra a nyikorgó hanghatásra hasonlít, amikor egy felfújt lufin húzogatod az ujjadat, legnagyobb meglepetésemre, evvel az apró kis gekkók üzengetnek egymásnak. Szóval valamire mégis jó, ha az ember éjszaka van ébren és nem tud mit csinálni amíg szárad a festék.)
A melót már világosban, nagyjából háromnegyed nyolc körül fejeztem be, meglehetősen fáradtan. A szomszéd helységben felújítást végző szakik, bánatomra, ma csak egy-másfél órát késtek, evvel a hallatlan precízséggel, sajnos kevéske lehetőséget biztosítottak számomra, hogy kipihenjem magam. Konkrétan a fejem melletti falba bontottak üreget egy samukalapáccsal, amivel persze nem csak az én álmomat verték szilánkokká a mindenhez értő helyi ezermesterek, de a már beépített vízvezetékben is sikerült jelenős károkat okozni evvel a precíz szerszámmal. Szóval mennydörgés szerű falbontásra és a túlsó szobából átszivárgó víz halk csörgedezése ébredtem, uszkve 3 órácska szendergés után…
A környék” építőmesterei” nem sok tudást örökölhettek Maya őseiktől, akik több mint ezer évvel ezelőtt is képesek voltak hatalmas kézzel faragott kőtömbök felhasználásával a mai napig álló óriás épületeket létrehozni. Itt összesen öt emberre volt szükség ahhoz, hogy előregyártott betonblokkokból rosszul felrakjanak egy majdnem két és fél méteres falat és vizet vezessenek bele. Mindezt úgy, hogy a falazóelemek nincsenek kötésben egymással a vízszintes és függőleges tengelyekre jóformán egyik élük sem illeszthető és a vízvezetékben nagyobb kárt tettek a tevékenységükkel mint ha hozzá sem nyúltak volna. Ez a tapasztalat némiképp más megvilágításba helyezte a magyar építőiparról emlékezetemben élő negatív sztereotípiákat, ehhez képest a honi kontárok az építészet tündöklő géniuszai.
A kifestett falak persze semmivel nem voltak egyenletesebbek az előzőnél, így, csak egy pár motívum tudott felkerülni a két éjszaka leforgása alatt. Íme.
Ez leginkább egy térkitöltő cumó, remélem az látszik, hogy valószínűleg az ananász szobában helyezkedik el
Ez lett a főmotívuma a szobának, ami nagyjából az Olmék kultúrából ránk maradt óriási kőfejek elananászosításából jött létre
Valamint a baloldali falat, az eredeti írásjelek formavilágának tanulmányozása alapján maszatoltam össze, elrejtve benne egy kis személyes vonatkozást is…
Itt pedig a csili szoba sarkába pingált, a kis paprikák erejét demonstráló alkotás látható
Kiegészítve pár kitalált, ál hieroglif karakterrel
Csípős dolgok
Az elmúlt napokban, két meglehetősen erős fiziológiai reakciót kiváltó kémiai anyaggal való találkozásra nyílt lehetőségem.
Az egyiket, a barátom szépen rendben tartott konyhakertjében növögető, méregerős kis paprikák tartalmazzák, amelyekből sikerült is szereznem egy jó csokorra valót. Direkt különböző érési stádiumban lévő chili-ket válogattam össze a roskadozó bokorról, egyrészt azért mert marha jól néznek ki a színátmenetek, másrészt, hogy össze lehessen hasonlítani az egyes állapotok mennyire bővelkednek a jellegzetes égető érzést kiváltó kapszaicin-ben.
Nos bátran állíthatjuk, hogy a termésekben található hatóanyag koncentrációjának szignifikáns mérésére az emberi szervezet ízérzékelő apparátusa a legkevésbé sem alkalmas. Ez nemes egyszerűséggel azt jelenti, hogy jobbára képtelenség különbséget tenni a “KIBASZOTTERŐS” a “KURVÁRACSÍP” és a “LEÉGETIAPOFÁM” jelzős szerkezettel illethető szenzuális tapasztalatok között.
A másik, heves allergén választ eredményező vegyülettel pedig, egy agresszív kis zselé jóvoltából sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnöm.
A legutóbbi merülés alkalmával ugyanis, az erős vízmozgás egy egész csapat, barnás rózsaszínben pompázó lüktető kis csalánozót, nevezetesen Pelagia noctiluca-t sodort felénk. Mivel én épp a rám bízott búvárok azon problémájával voltam elfoglalva, hogy az áramlat ellenében végzett erőteljes tempózásuk, elegendőnek bizonyul-e az elsodródásuk megakadályozására kiengedett pótkötél megragadására, ezért nem vettem észre a neoprénből kilógó kézfejem felé lebegő kis sunyi teremtményt. Az nem is lett volna túl nagy baj, ha az úszóharangja találkozik a csupasz bőrfelülettel, hiszen az nagyjából ártalmatlan. A színpompás kis takony azonban, akár egy méter hosszan is húzhatja maga után nyolc, vékony, szinte teljesen átlátszó damilszerű fogókarját, amin viszont szép számban sorakoznak, a finom kis toxinokkal telített ostorszerű csalánsejtek. Na ezek a csápok tekeredtek rá a szabadon maradt kézfejemre. Az efféle találkozás azonnali hatása leginkább ahhoz hasonlítható, mintha a fent emlegetett kis paprikákat egyenként betolnád a gondosan beirdalt bőrfelületed alá, mellé gyömöszölnél még egy marék feldühített lódarazsat és az egészet rögzítenéd, egy kifordított tűpárnának a sérült szövetek közé kalapálásával. Egyszóval meglehetősen kellemetlen érzés. Ezen tapasztalatok fényében a medúzasimogatás elég ostoba hobbinak minősíthető, így ezt a furcsa szabadidős tevékenységet, egyetlen olyan fajtársamnak sem tudom jó szívvel ajánlani, aki nem igazán fogékony az intenzív fizikai fájdalom nyújtotta kéjes élvezetre.
Óvatos( Nempiszkálod!) megfigyelésük azonban felettébb érdekes lehet, hiszen testüknek azon 3%-a, ami éppen nem víz, igencsak impozáns látvány.
Itt egy kép az egyébként nagyon takarosan kinéző tettesről, aki nem csak csípni tud de állítólag (legalábbis a neve alapján) még világít is a sötétben.
chili del infierno
Mint az köztudott, a közép-kelet-atlanti térség legjobb csilijét én készítem*, de úgy tűnik ennek a területnek a legördögibb fizimiskájú szakácsa címre is bátran jelöltethetem magam…
A mai kajának a legfőbb jellegzetessége, az összetevőknek a harmadik birodalom propagandaszíneihez való igazítása. Ez magyarul azt jelenti, hogy vörös, fehér és apró szemű fekete babot egyaránt használtam az elkészítéséhez. A marhahús megpirítása előtt pedig némi füstölt szalonnát futtattam meg egy kevés olajon, hogy egy kis “smoky” aromával gazdagítsam a pikáns gasztronómiai csodát. Mindezt megfűszereztem az elmaradhatatlan gyöngyhagymácskákkal, ami a párolt kukorica édeskés ízét ellensúlyozza némi savanykás felhanggal. A színpompás, sűrű, csípős matériához, félig érlelt 50%-ban kecsketejet is tartalmazó sajt dukál.
* A megkérdezettek 100%-a egybehangzóan állítja, hogy ez márpedig így van.
(Az eleséget kizárólag önként jelentkező humanoidokon teszteltük, elkészítése során, mindössze bociszemű, gyámoltalan vágómarháknak és ártatlan zöldségeknek esett bántódása)
krumplis hal…
Minden bizonnyal én csinálom a közép-kelet-atlanti térség legjobb chili con carneját!
Ha nem hiszed járj utána.
TÚLOLDAL 