TÚLOLDAL

Európa messze van, kurva messze, valamint azt hiszem, minden hely szinte leküzdhetetlen távolságban van, ahol a gasztronómiai kultúra túlmutat a babosrizsen.

Most, hogy biztonsággal el merek távolodni a mellékhelyiségtől, és már mást is fogyaszthatnék, mint pirítóst vagy ízetlen főtt krumplit, rá kell jöjjek, hogy a feltételes mód sajnos nem múlik el a bélfertőzés lanyhulásával.

A búvárok akiknek hemzsegniük kellene errefelé elmaradoznak, ez nem csak azt vonja maga után, hogy szinte semmi pénzt nem keresünk, hanem az unalom elharapózását is. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha bánni fogom a szabadidőm felszaporodását. Hosszú idő óta nem kísértett meg az unalom, persze szívesen alátámasztanám fotódokumentációval a szigeten uralkodó óriás nihilt, de a 110 Voltos feszültség sajnos nem hajtja meg az aksitöltőmet, így a fényképezőgépem csupán levélnehezéknek jó a mindent elfújó széllel szemben. Szóval a fotózgatás ami egyébként adná magát egy ilyen paradicsomi helyen, mint elfoglaltság, kilőve. Olvasni nagyon jó volna a pálmafák alatt, de az egyetlen könyvet, amit közösen birtoklunk mohón kiolvastam a gyengélkedésem alatt, a verseskötetemet pedig már fejből tudom. Olvasnék most már bármilyen nyelven, a tanulás úgyis rám férne, de ahogy a helyiek művelődési szokásait már felvázoltam, az általunk hozott egyetlen Spirón és a bázis búvártankönyvein kívül a szigeten maximum bibliát lehetne találni. Ó a csodálatos XXI. század. Országomat és lovamat, meg szinte bármit odaadnék most egy villanykönyvért.

Régebben volt olyan is, hogy unalmamban ettem, illetve nekiálltam valamit főzni, kreálni valamit, valahogy egy kicsit máshogy, kísérletezni az ízekkel vagy valami. Hát itt is lehet “alkimistáskodni” persze, de a kapható hozzávalók egymással való összes kombinációjának a száma, (hogyha a bizarrságuk miatt csak elméletben megvalósítandó lehetőségeket is beleszámítom) nem igazán szökik inspiráló magasságokba.

Lehet, hogy a szaporafosás okán foganatosított kényszerdiétám is hozzájárul ehhez az érzéshez de (elméletben akármennyire is megvetem a fogyasztói társadalom kínálta dőzsölő pazarlást)  napok óta hipermarketek végeláthatatlan sajt és húspultjai között bolyongok, hangos piacok fűszeres standjainak, halmokba rakott, színes és illatos portékáiba fúrom a kezeimet és egyéb kulináris vágyálmaimat vetítik a szemhéjam belső oldalára a verejtékes éjszakák.

Kész, ez van legyőzettem, akármennyire is szégyellem bevallani ez a helyzet, bebizonyosodott, hogy túlságosan Európai vagyok, és ezen nem képes változtatni a karib térség szikrázó képeslapvalósága sem. Kanárián ugyan fogcsikorgatva, de valahogy elviseltem a kulturális vákuum miatt bomlásnak indult agyam leépülését, ott azért mindig megküzdöttem valahogy az unalommal, a közérzetem pedig megfelelő szinten tartható volt a mesés vörösborok, ízletes gyümölcsök és úgy amúgy a szabadon választható táplálkozás lehetőségével. de ezt így, itt, korgó gyomorral, egy búvár shop-ba zárva sajnos nem fogom sokáig épp ésszel bírni…