TÚLOLDAL

Ha a kibertámadás kapcsán való meglepődés, és a veszteség visszafordítására teljesen feleslegesen elbaszott órák bosszúsága nem lett volna elegendő, hogy jól alakuljon ez a nap, a hegesztőfáklyám pont akkor csúszott ki a tartójából a földre pottyanva, amikor a nehezen belátható sarkok varrogatása miatt, épp a méregdrága pyrex gázvezető volt rajta, ami természeténél fogva a padlóburkolattal való érintkezés pillanatában millió, apró, csillogó darabra robbant szerteszéjjel…
Épp gondoltam is rá nemrég, hogy a tavalyelőtti novemberben vásárolt cipőm milyen látványosan jól állja a megpróbáltatásokat, amit viszonylag aktív életmódomból fakadó pluszterhelés ró az anyagára, mire egy óvatlan lépésnél az oldalán kb. hat centiméter hosszan szakadt fel a bőr… Halaszthatatlanul új lépő után kellett nézzek, hisz a jelenleg a tulajdonomban lévő darab felületén keletkezett folytonossági hiány nem csak nehezen leplezhető, de pozíciójából fakadóan javíthatatlan is, és a frissen kialakult szellőző, így télvíz idején nem igazán emeli a cipő viselése közben megélt komfortfokozatot. Az csak az egyik probléma, hogy a kis baleset épp abban az időpontban ér, amikor likviditási problémáim vannak, de a helyzet megoldásának égető szüksége és számos egyéb bosszantó körülmények okán, feldúltan kell üzleteket látogatnom.
Őszintén szólva szívesebben vállalnék a fél állkapcsomra kiterjedő gyökérkezelést egy parkingson kóros fogorvossal mint, hogy cipőboltokban ténferegjek tanácstalanul, úgy hogy közben basz szét az ideg.
Nagyjából bármit, de a testem burkolására szolgáló termékek közül mindent kimondottan gyűlölök vásárolni, de mivel a cipőválasztáson kívül semmi ilyesmire nem vagyok túlzottan igényes, ezért az összes nyavalya közül ez utóbbi szokott a legtovább tartani.
Szerencsétlenségemre a jelenlegi divat a legkevésbé sem támogatja az ízlésemnek megfelelő lábbeli egyszerű elérését, sőt úgy érzem az emberek még sohasem viseltek ennyire ocsmány dolgokat a lábaikon, ami tekintettel arra, hogy végignézni kényszerültem a nyolcvanas és kilencvenes évek vizuális környezetszennyezését e téren, nem vet túl jó fényt a jelenlegi trendekre.
Ráadásul most ugye nagyon menő a fehér, minden második cipő vakító makulátlan akár a hó, a talpától a nyelvéig.
Nagyon praktikus mondhatom.
El nem tudom képzelni ki az a megveszekedett hülye, aki fehér lábbelit húz a lábára anélkül hogy szántszándékkal akarjon kibaszni magával, a lábára, amivel az urbánus mocsokban, sárban, dágványban gázol, amit összetaposnak a tömegközlekedésen, lefröcskölnek a kiválló utak öles kátyutavaiba hajtó autók, vagy csak leeszi az első giroszosnál, stb.
A kéményseprőknek sem véletlenül fekete az egyenruhájuk…
Ötésfél óra, három kurva pláza, két túraszaküzlet, temérdek cipőbolt, bármiféle eredmény nélkül.
Az kiderül viszont, hogy az egyáltalán szóba jöhető fazonok, amik még akár kényelmesek is lennének, egész biztosan az üzletek repertoárjának legeslegdrágább modelljei, ezek biztos kiválasztására pedig annál precízebb érzékkel rendelkezem, minnél kevesebb a bukszámban a vásárlásra fordítható összeg.
Egyetlenegy darabot találtam a teljes kálvária alatt, amivel némi fogcsikorgatás mellett talán kiegyeztem volna és még ki is tudnám fizetni indokolatlanul hosszú zsíroskenyéren élés jövőbeli közbeiktatása nélkül, no az persze nem volt a méretemben…