Régen jelentkeztem a blog furagyümölcs szekciójával, mindenesetre most igyekszem pótolni a lemaradást.
A mai vendégünk a Chico avagy a Sapodilla (Manilkara zapota).
Spanyolos hangzású neve nem véletlen, ugyanis leginkább a Yukatán-on és Közép- Amerika karibi oldalának mangrove erdeiben őshonos, és a Fülöp Szigetek Hispán gyarmatosításának idején került erre a környékre.
A magas sötétzöld levelű fák, köszönik, jól érzik magukat ezen a klímán is, bőséges hozamú termésük rendkívül különös ízű, egyáltalán nem hasonlít az európaszerte megszokott gyümölcsökhöz.
Véleményem szerint pont olyan zamata van, mint amilyen a rekettyevirág illata, valahol a tejeskávé a karamell és a mézes piskóták közt félúton.
Barna, ovális lúdtojás méretű bogyók, vékony, legegyszerűbben kés vagy egyéb éles eszköz segítségével eltávolítható papírvékony héjjal, (keresztben félbevágva kanállal is kiválóan fogyasztható) belül kicsit világosabb sárgásbarna, nem túl lédús gyümölcshúst lelünk, aminek közepén, sötét árnyalatú, fényes felületű, kemény héjú magvak helyezkednek el csillagalakban.
A helyiek lekvárt is főznek belőle vagy szeletekben kiszárítva kandírozzák.
A fa és az éretlen gyümölcsök érdekes sajátossága, hogy megmetszve, fehér ragacsos természetes gumiban és gyantákban gazdag tejnedvet eresztenek, (chickle) ami ráadásul a rágógumik alapanyaga volt valaha, mielőtt azt is elkezdték szintetikus anyagokkal helyettesíteni, így a növényt rágófaként is ismerik…
Ha találtok, feltétlenül egyetek ilyen remek, sütiizű finomságot! Megéri.
Ráadásul igen addiktív.
TÚLOLDAL 