TÚLOLDAL

Az örömteli dolgokról való beszámolás programban, nem hagyhatom említetlenül, az élettársaimmal átélt “kalandokat” sem.
Nagyon jó, hogy vannak nekem itthon ezek a csendes kispajtások!
Rendkívül hálás vagyok nekik, hisz valahová ki kell ventilláljam, azt az érdeklődés hiányában felgyülemlő, becsatornázatlan szeretetmennyiséget, ami nélkülük csak úgy szimplán belémszáradna.
Hosszú órákat vagyok képes elbíbelődni velük, vagy csak mélán figyelni, a helyváltoztatásra képes lények zaklatott életritmusához képest, szinte időn kívüli létezésük dinamikáját.
Ők meg, a gondoskodásért cserébe, nem csak szemetgyönyörködtetően szépek és érdekesek, de három féle módon is képesek melegséget lopni a négy fal között töltött időm szorongató sivárságába.
Előszöris, a természetükből következő legkézenfekvőbb metódussal, vagyis az általuk hizlalt gyümölcsök sokasága révén.
Fogyasztásukkal ugyanis, az ízlelőbimbóim kényeztetése mellett, egész direkt módon, tudom a szervezetem hőérzékelő receptorait élénk stimulációnak alávetni.
Könnyeket, taknyot és verejtéket fakasztó perzselésüktől, pedig egy olyan erős érzetre tehetek szert, ami legalábbis ideiglenesen, képes rögzíteni az idegrendszeremet a jelen vibrálásában.
A rendelkezésükre álló teret betöltő zöld vitalitás, nem csupán oldja valamelyest a jelenleg élésre használt betonodú kietlenségét, de a tudat, hogy a fejlődésükben elért minden egyes apró eredmény hátterében – ha közvetve is, de – ott munkál a kitartó hozzájárulásom, kicsiny, langyos elégedettségsszilánkokat csempész a sikertelen életem bőrfelszíne alá.
Hisz, ha mások számára nem is, de az ő viszonyrendszerükben mégiscsak egy jelentékeny entitás vagyok, életbevágóan fontos szerepekkel, ami mérsékli némiképp a létezésem feleslegességének érzését.
Harmadrészt pedig, a szépségük, terméseik íze és ereje által inspirált konyhaművészeti kreálmányaim útján, még az emberbarátaimnak is kedveskedhetek valami egyedivel, ami ugyan nem nagy szám, de mégiscsak olyan, mintha a növények országának polgárainál bonyolultabb lények számára is tudnék adni valamit…

Sajnos, a szabadföld határok nélküli gyökérkánaánjának kiváltságával nem ajándékozhattam meg őket, hisz a nyolcadik szint magasságába emelt urbánus lét, némiképp korlátozza az efféle nagyratörő vágyak teljesülését, de az idő kellemesebbre fordultával, az ég alá költözés lehetőségét mégiscsak biztosíthattam számukra.
Az erkélyt eleinte nagyon megkedvelték és a második nagy kártevődúlás utáni időszakban szépen fejlődtek és teremtek, a szabad levegőn.
Csillagunk fényéhez való nagyobb arányú hozzáférés, több fronton is megtette a magáét és hálájuk jeléül igen tetemes menyiségű kapszaicinforrással láttak el a meleg évszak gyors lepergése alatt.

A szabadságot persze nem adják ingyen és tartós élvezete bizony veszélyeket is rejteget…

A kis balkon járólapjai a nyár utolsó két aszályos hónapjának kánikuláiban ollyannyira felforrósodtak, hogy szinte belefőzték a növénykéket szűkös műanyagvödreikbe.
A megfelelő árnyékolás megvalósítása elé komoly akadályt gördített, hogy az erkélyről való lezuhanás megakadályozására telepített korlát oldalfalai jórészt üvegből készültek.
Ez az átlátszóság pedig, a Kelet-Délkeleti tájolást tetézendő, talán túlságosan is sokat eresztett át az egyébként szükséges világosságból.
A capsicum nemzetség képviselői hiába is kedvelik fokozottan a fényt, a drasztikus mértékű fotonbombázásból származó hőenergia levélbodorító hatása mellett, némi sárgulással egybekötött száradás is nehezítette a négyfal közéből való kiszakadásuk megpróbáltatásait.
Naptejjel meg talán mégsem kenegethettem őket.
Ezen nehézségeken azonban gyorsan átlendültek és a kezdeti részleges levélvesztést követően egész otthonosra belekták azt a pár négyzetmétert, amit nekik adhattam.
Az éterben közreműködő hatlábú kispajtások segítsége révén, pedig a tetemes hozamhoz elengedhetetlen megtermékenyítési folyamatokat sem kellett többé a kis inszeminátor ecsetemmel beindítani.
Mivel a szemem elé tárulható örökpanoráma, leginkább a szomszéd telken a földbe állított toronydaruk táncát, valamint az épület szemközti oldalába mélyített másik embertárolók ablakainak csodálását teszi csak lehetővé – ahonnan a fent említett üvegkorlát transzparenciája okán, a szemben lévő odvakban tárolt humán erőforrások is szinte korlátlan betekintést kaphatnak az életembe – ezért, a lakásból a levegőbe kilógó flaszterdarabot, eddig jóformán csak ruhaszárításra és cigaretták gyors elpöfékelésére használtam…
Azonban, a paprikadzsungel óvó takarásában már kész öröm volt kicsücsülni a kis horgásszékre, egy jó kávéval vagy egy gyöngyöző fröccsel, és a körüllakók tevés-vevése helyett a mesterséges kis természetsziget lassú történéseiben elmerülni…
Életük első szakaszában átélt rovarinváziók miatti sokkhatás okán, eleinte nem túl sok terméssel örvendeztettek meg, és a keveset, amit ennek ellenére mégis kiizzadtak magukból, szinte maradéktalanul fel is tudtam falni, jobbára csak úgy magában vagy az egyszerű ételeimet megtüzesítő adalékanyagokként.
Az üveg és beton fogságából kontrollált eltávra engedett növények, azonban annyira megrészegültek a szabadság illúzióját adó, direkt fény és légmozgás kombótól, hogy megtáltosodott reprodukciós apparátusuk bőséges eredményeit, már nem győztem nyersen fogyasztani.
Így, a folyamatosan hízogató és heti rendszerességgel betakarított, legalább két marék, méregerős csili, kreatív felhasználására, a konyhában létesített laboratórium, számos érdekes kulináris merényletet produkál az utóbbi időben.

Például, különféle, trópusi és hazai gyümölcsök hozzáadásával főzött chutney-k özönét.
Kísérleteztem mangós, papayás, ananászos, maracujás, körtés, szilvás, barackos és újabban birsalmás, változatokkal.
Ezen, szélesebb körben fogyasztható csemegék, enyhébbek, Ízvilágukat a csili mellett, sumak, gyömbér, kurkuma, koriander, valamint további indiai és távolkeleti fűszerek színezik.

Készült még egy fincsi banános érdekesség, ami a nicaraguai évadunk alatt, Corn islandon, szinte minden nap fogyasztott, azonosítatlan fajtájú ecetes bohócsipkapaprikával megőrjített platanocsipsz, mélyre égett ízemlékét hivatott felidézni, és beszédes módon csak “Oráng-utánégető” névre kereszteltem.

(Az összhatását leginkább a “szullos” kifejezés írná le, amit ugyan hiába is keresne az értetlen olvasó a Magyar nyelv értelmező kéziszótárában, hiszen ez egy általunk kreált lingvisztikai kiméra, amit anno, a scrabble vagy betüpóker jellegű játékok kicsavarásával hoztunk létre.
Ez egy kicsit szabadabb, kreatívabb és az előbbieknél hatványozottan szórakoztatóbb időtöltés.
A gameplay hasonló a fent említett társasok menetéhez, azonban a cél, nem a rendelkezésre álló betűcsomag, meglévő, értelmes szavaká való összerendezése, hanem éppen az ellenkezője, vagyis egy nem létező kifejezés megalkotása, és hozzá, a hangzásához leginkább illeszkedő jelentés kiötlése.
A szullos pontos definíciója pedig, ha jól emlékszem a következőképpen hangzott: “Könnyed textúrájú, hegyes-éles krém”)

A pikáns, gyümölcsös karakternél valamelyest vadabb élményekre áhítozó ízlelőbimbók számára, születtek némikébb harcosabb, csak paprikaalapú lekvárok is, amikhez tömegnövelőként, hazai fajták húsát kevertem, Palóc, Rapires és rekord, valamint cseresznyepaprika (korál, cserkó) és esetenként kápia hozzáadásával. Ugyan nem lettek bevizsgáltatva, de ágenseinek koncentrációja alapján esélyes, hogy mindegyik vegyszerengedélyköteles lenne.

A legbátrabbaknak, a kis csípős rohadékok hatóanyagának valódi erejét akkumuláló gyilokszószok készültek, amelyek ugyan valószínűleg több ponton sértik a tömegpusztító fegyverek előállítását és tartását korlátozó nemzetközi egyezményeket, így a komolyságuk oldása céljából ezekre is inkább mókás fantázianeveket ragasztottam.

• A “DOOMSDAY SOUVENIR” névre hallgató sötétbarna kompozíciót, kizárólag a ” 7 Pot Congo Chocolate” típusú, másfélmillíó scoville fokos halálpaprikából főztem, ebből kevesen tudnának akárcsak egy mokkáskanállal is elfogyasztani maradandó károsodás nélkül .
  
• A vidám napsárga árnyalatú “NA-PALM BEACH” összeállítást, a sokáig csípősségi világranglistákat vezető szellemcsili, avagy a Naga Jolokia strain és a gyümölcsösebb ízű Aji dulce amarillo házasítása hívta életre.
  
• ” ROOM TEMPERATURE ON PSR B0943+10″ ( Aminek, az Oroszlán csillagképben található, 3.1×10 a hatodikon Kelvin hőmérsékletű és evvel az ismert univerzum legforrób, neutroncsillagaként számontartott objektum volt a keresztapja.) Az egészen különleges zamatú, apró, fehér Biguino white és a perzselő Habanero el remo nászából született egy csipetnyi rózsaborssal.
  
• ” SUPERNOVA EXPLOISON NEARBY ” A kicsi fehér Biguino-k metsző citrusos aromáját kombinálja a 7 pot CC brutalitásával és a wasabi torma orrtisztító hatásával.
  
• “HOLYDAY IN THE EIGHTH DITCH OF MALEBOLGE ” Híven az Isteni színjáték, tüzes pokoljeleneteihez, a nyolc legpotensebb paprikám erejét elegyíti magában.
  
• A jórészt karcos chipotlévé füstölt Halapeño, ízletes Aji charapita bogyókákkal bolondítva érdemelte ki a “SMOKING BREAK IN PURGATORY LOUNGE” becenevet
  
• “VOLCANO POOL PARTY” öntet, szárazon pirított csilivel készült, Thai dragon, cayenne és Aji benito felhasználásával
  
• “FIRE IN THE (ass)HOLE”- ban, A lilára érő, Malaysian explosive ember vad padlizsánszínét vegyítettem a Halapeño traveller húsos kiadósságával és egy kis krémes mogyoróvajjal, mindez megszórva a Jolokia és a 7 pot magjaival, hogy tényleg alul is égessen.
  
• “SMELL OFF THE FIRE DRAGON’S BREATH” Lime-al nyakonöntött, némi galangallal ízesített Thai dragon, tabasco, és habanero darálék, némi szecsuáni borssal valamint sok-sok fokhagymával, az átütő tüzesbüdös lehelletért.

Készültek továbbá, a főzési és ízkinyerési procedúrák melléktermékeként visszamaradó, és a felhasznált fajták ízjegyeit mutató különféle fűszerecetek.
Kétféle, tüzes birsalmasajt, az egyik amolyan édespikáns szerzemény az Aji charapíta bogyócsilik közreműködésével, és egy durvábban perzselő, a paprikaízt talán kicsit a birsalma cukrossága fölé helyező cucc, amibe a vörös csilikből került egy erős válogatás.
Finoman imbolygó de azért térdetremegtető, rózsaszínes csilizselék, a kraftosabb fajták zamatával.
és a 11 féle papri, külön-külön vagy egymást erősítő kombinációkban szárított keverékei, marinált, savanyított és ecetes változatai, és végül, de nem utolsósorban, a füves estéken fellángoló édesszájú énem perverz vágyainak kielégítésére, maró töltettel kényeztető étcsokoládébombák vagy a homlokgyöngyöztető “zsarátnok brownie”

Most, hogy a tél közeledtével visszazsuppoltam őket a zárt térbe, gyorsan kiderült, hogy a vakáció alatt igencsak kihízták a helyet, ahol tavasz végéig növekedgettek, cserébe, a lakásnak, a terpeszkedésük okán jelentősen leszűkített életterébe, valódi üvegházhangulatot csempésznek, amitől a betonkubusaimat, valamiféle halovány “otthonérzés” kezdi körüllengeni. ( Legalábbis számomra, én ugyanis a legtöbb urbánus létformával ellentétben, akkor vagyok képes a körülményekhez képest leginkább otthon érezni magam, ha a természetet, annak minnél hatékonyabb kirekesztése helyett, legalább jelzésszinten a közvetlen közelemben tudhatom.)
A paprikák, amint latin gyűjtőnevük is mutatja (Capsicum annuum) amolyan egynyári növények.
A planetáris imbolygás ciklikusságában, ezen az égövön elkerülhetetlenül bekövetkező fagyos évszak viszontagságai minden bizonnyal meg is ölnék őket, de a szobába visszaköltöztetve valószínűleg túlélhetik.
Mindenesetre, most, ahogy a száruk és ágaik elágazási pontjaiból kilógó bunkósvégű kis bimbók sokaságát, vagy egyes darabokon újra kibomlott virágaik sorát nézem, az nem feltétlen arról árulkodik, hogy idejük lejártának tudatában, fonnyadozva és tétlenül várnák az elmúlást. Szóval ha az energiaválság ellenére, konstans beltéri hőmérsékletet vagyok képes generálni, és a kieső napos órák miatti tétovaságukat megfelelő hullámhosszú mesterséges fény hozzáadásával enyhíthetem, valamint a virágkötésüket pont elegendő Kálium és Bór adaggal biztosítani tudom, akkor egyelőre fenntarthatónak tűnik a thermoreceptorokat fenyegető gasztroterror kontinuitása.