TÚLOLDAL

Amint a hőmérséklet, emberi és növényi mércével is, az öltözet/egyéb menedék, nélkül is tolerálható szinten stabilizálódott, megengedtem magamnak, hogy a szaridő elleni bezárkózás alkalmi szellőztetései helyett, inkább konstans bukóra állítsam az ablakokat és a teraszajtót, s ezáltal folytonos levegőcserét biztosítsak a lakásban.

Ennek az akciónak köszönhetően, zavartalanul megvalósult a kül és belvilág közti kapcsolat és nem kellett teljes három napnak eltelnie, hogy a paprikáim friss hajtásain és virágain is fürtökben lógjanak a szép zöld levéltetvek.
Ez seperc alatt rá kellett ébresszen, hogy a természeti viszontagságoktól, úgy ahogy izoláltnak és biztonságosnak gondolt urbánus környezet, a mindent körülölelő beton, aszfalt és üvegrengeteg ellenére, az élősködőkkel szemben semminemű védelmet nem nyújt, sőt, a vadonban megtalálható számos ellenségük hiányában, még a normálisnál is virgoncabbul szaporodnak.
A többszöri lemosás és a korábbi betolakodók (tripszek) ellen eleddig bevált Neemolajos-káliszappanos permetezés csak részlegesen vezetett eredményre, a neemben található hatóanyag az azadirachtin, ugyanis vízzel elegyedve, a körülményektől függően 4-48 órán belül lebomlik, ami igen jó abból a nézőpontból, hogy a növény termésének szöveteibe, ha belekerül is, pár nap alatt nyoma sem marad, azonban az élősködők térhódításának kezelése szemszögéből komoly nehezítés, hiszen így a védekezési procedúrát hosszú időn keresztül, naponta kéne ismételjem, mivel a tetűkék eszetlen reprodukciós rátájával nem könnyű lépést tartani…

A Macrosiphum rosae gyámoltalannak látszó, barátságos színű, apró egyedei, a valóságban igazi komisz kis rohadékok, nemzedékváltásuk hihetetlen sebességének hála robbanászerű populációnövekedésre képesek, és ha van belőlük hirtelen három kiló, akkor bizony a növényeidben nem nagyon marad folyadék.
A faj terjesztéséért leginkább a szárnyas alakok a felelősek, azonban ők csak ősszel párzanak és az áttelelő petékből kikelő rovarok milliárdjai, a tavasz első mozdulataival árasztják el a növények frissen indított kis próbálkozásait.
Nagyjából ez a rajzási időszak eshetett egybe a lakás légcseréjébe beiktatott könnyelmű változtatással.
Ha összesen csak annyien lennének, mint a kezdetekkor, nem lenne túl körülményes megszabadulni tőlük, azonban a petékből tavasszal kikelt szárnyatlan egyedek, az úgynevezett “ősanyák”, akik – sok más rovarfajjal egyetemben – birtokolják a partenogenezis lenyűgöző képességét, így elég gyorsan behozzák a számbeli lemaradást.
Tehát a kis nyavalyások, az ivarsejtjeik kromoszómáinak önkényes megduplázásával, képesek az eredetileg haploid sejteket is osztódásra bírni, vagyis, a hagyományos szaporodáshoz elengedhetetlen párzási aktus megspórolásával is életképes utódokkal tudják megörvendeztetni a világot.
Ráadásul nem is kevéssel.
A nyári változatok, ezen felül még, az ízeltlábúak körében elfogadott tojásrakással sem bíbelődnek, nehogy a veszélyes vakvéletlenre kelljen bízzák a peték kikelését, inkább elevenen szülik meg utódaikat!
Valamint, ugye a sajátságos kis “önklónozó” módszerük eredményeképpen, a szűznemzéssel létrejött egyedek mindegyike nőivarú lesz, tehát azonnal kezdhetik is a műsort előlről.
Sőt még erre a sebességre is rá tudnak fejelni kicsit, ugyanis azon kevés faj egyikéhez tartoznak, ahol a generációk teleszkóposodása is létrejöhet, vagyis az édesanyja potrohában fejlődő tetűke, máris instant leányanya, és ugyan még meg sem született, de máris a szíve alatt hordozza a következő nemzedék építőköveit.
Hát nem gyönyörű?
A teljes kifejlődés uszkve 7-10 napos leforgása alatt, a gyerekek is folyamatosan táplálkoznak, vagyis pusztítják a növényeim éltető nedveit, de már hamarabb, a negyedik vedlés lezárultával elérik, hogy az anyjukhoz hasonló, rendkívül hatékony önmásológépek váljanak belőlük.
Egyetlen tetűcsajszi imágó, 24 óra alatt 22 nimfát tud világrahozni, ez ugyan nem egyenletesen van időben elosztva, mégis számolhatunk avval, hogy a populáció nagyjából hatvanöt percenként képes megkétszerezni az egyedszámát, vagyis szaporodásukról egész nyugodtan kijelenthetjük, hogy eléggé exponenciális számbeli növekedésnek minősül…

Ez a szupererejük, és ezen különleges okok miatt, nem is könnyű olyan hipp-hopp elbánni velük, mint ahogyan először gondoltam.
Azonban, ha a kémiai megelőzés mellé, a szüntelen fizikai ritkítás biológiai tényezőit is beleírjuk a képletbe, akkor hamarabb közelíthetjük meg az áhított tetümentes állapot vágyképét, és még az én lelkiismeretem is könnyebbé válik azáltal, hogy a vegyi hadviselés beiktatása révén bekövetkező, szándékos genocídiumon túl, a további pusztítás karmikus felelősségét részlegesen átháríthatom.
Létezik ugyanis, a kis szívogatóknak pár természetes ellensége, akik örömest vállalják a mészárlás rájuk eső hányadának lelki következményeit. (Ami számukra leginkább a kellemes jóllakottsággal azonos.)
Ezen apró hóhérkák közül, a leg vér testnedvszomjasabb gyilkosoknak mondhatók, a kedves kis Coccinella septempunctata-k, avagy közismertebb nevükön a hétpettyes katicabogarak, vagy épp a Kárpátmedencében is elszaporodott ázsiai rokonaik, a Harmonia axyridis-ek, vagyis a harlekinkaticák, akik talán, falánkságban még endemikus testvéreiket is felülmúlják.
Ráadásul a Coccinellidae család tagjait, a többi torkos parazitoidnál lényegesen könnyebb is telepíteni.
(Ez nagyjából úgy néz ki, hogy begyűjtesz belőlük tizet-tizenötöt a mező leveleiről, egy komfortos kis gyufáskatulyába és otthon a növények levelei közt kiengeded őket.)
Ugyanis a tetvek hatékony tizedelésében jeleskedő, egyéb kegyetlen predátorok: zengőlegyek, fátyolkák, fürkészdarazsak, csak nehezen összefogdoshatók, és a szabadonengedés aktusával egyidőben azonnal faképnél is hagynának, nemúgy a katicák, akik lényegesen mohóbbak és lustábbak ennél, (A gyermekdal tanulsága szerint, még az oszmán hódítók kerékalátevéssel és sós kútban áztatással illetve agyonlövetéssel való fenyegetőzése sem nagyon kapatja szárnyra őket.) pont olyanok, mint a kispénzű turisták az all inclusive hotelek étkezőiben, szóval ha odarakod őket a svédasztal közepére, akkor addig biztosan nem tágítanak, amíg akad valami harapnivaló a környezetükben.
Instruálni sem kell nagyon őket, gyorsan feltalálják magukat mint kisnyugdíjas a kiállításmegnyitón, azonnal lokalizálják a prédát, aztán a fehér mintájú maszkjaik alatt lengetett csipkés mandibulák nem is lazsálnak sokat, félelmetes iramban darálják egymásutánban, a tehetetlen, transzparens zöld testeket…

A lomha mozgású tetvek a kivételes szaporaságukon kívül semmivel nem képesek megvédeni magukat a vörös vagy épp narancsszín alapon pettyes tankok előrenyomulásától, – az meg lássuk be nem nagyon hátráltatja a ragadozókat az éhségük csillapításában – szóval jobb híján, kénytelenek mulyán végignézni, ahogy klóntestvéreik elkerülhetetlen felfalatásában, szépen rájuk kerül a sor.

Szóval a kedves kis csilijeim “keringése” ismét fellélegezhet, nekem meg akad, új, fotós és rajzi témám a “kíméletlen világ” sorozatom bővítéséhez…