TÚLOLDAL

Valami megátalkodott kiberharamia eltulajdonította a digitális személyazonosságomat, feltörte a fiókjaimat és az összes platformon, amin jelen voltam, gondosan megsemmisítette a létezésemet. Így nem csak az elmúlt húsz év feltöltött képei, beszélgetései, kapcsolatai és emberi reakciói párologtak el a búspicsába, de “szerencsére” a tartalommal régóta töltögetett, de befejezetlensége okán még nem nyilvános művészoldalam is össze volt kötve a személyes profilommal, így a hekker jótéteményének hála, annak az építését is kezdhetem újra az alapoktól..
Köszi bazmeg, neked is boldog újévet!
Ilyen jellegű támadást eddig még soha nem intéztek ellenem.
Persze tisztában vagyok azzal, hogy 2022-t írunk, ahol az emberiség egy jelentős százaléka nem csupán virtuálisan intézi a dolgait, de jobbára az egész életét is eképpen éli. Már ennek a tényszerűsége, a napra nap, mérhetetlen menyiségben keletkező adat, és az információnak, mint erőforrásnak a jelentős mértékben való felértékelődése, temérdek visszaélési lehetőséggel látja el, ennek a pszeudovilágnak a nagyon is valóságos vámszedőit, de valamiért, eleddig azt hittem kizárólag olyan embereket hekkelnek meg, akiket érdemes is.
Mert mondjuk van nekik pénzük, amit el lehet venni, hatalmuk, amit ki lehet kezdeni, hírnevük, amit be lehet mocskolni, népes számban vannak rosszakaróik, akik fizetni is hajlandóak egy szakembernek, csak, hogy borsot törhessenek az áldozat orra alá, esetleg hangos ellenállók, akik felsőbb érdekeket sértenek és jobb őket elhalgattatni, nem az ilyen egyszerű, futottak még kategóriában is jelentéktelen figurákat, akik nemcsak, hogy csórók, és senkit sem érdekelnek, de a mátrixban való jelenlétük is kb. perszonál nyöszögésből, valamint minden bizonnyal széles tömegek érdeklődésére számot tartó, és a világformálásban meghatározó szerepet játszó, tengeri meztelencsigák meg csoffadt paprikavirágok rendszertelen posztolgatásából áll. Kicsit hízelgett is az önértékelésemnek, hogy legalább ilyesmire érdemesnek találtak…
Aztán a jelekből nem volt nehéz összerakni, hogy igencsak le vagyok maradva, és a dologban nincs semmi személyes, hisz az ilyen kisstílű betörésekkel valamirevaló villanybűnöző már nem koszolja össze a kezét, illetve csupán közvetve. Efféle dolgokra csupán egyszer pazarolták a drága idejüket, és már rég, csak az általuk megírt algoritmusok portyáznak, szenvtelenül prédájukra lesve az egyesek és nullák sötét rengetegében.
Random rajtaütéseikben nincsen mérlegelve a célpont fajsúlyos volta, hisz a lélektelen programok ingyen dolgoznak, fáradhatatlanul a nap huszonnégy órájában, így a viszonylag magas hibaszázalék mellett is kifizetődő a futtatásuk, és a nagy számok törvényének köszönhetően, előbb vagy utóbb, egészen biztosan fennakadnak hálójukon a potenciális fizetővendégek is. Az efektív károkozás valójában csak járulékos és jobbára csak a fenyegetés nyomatékosítására szolgál.

Arról, hogy nem célzott és kifejezetten csak ellenem irányuló, hanem egy kvázi véletlenszerű, robotok által végrehajtott tucattámadásnak estem áldozatul, a bizonyságot maga az alanyát tévesztett zsarolás szolgáltatta.
Kaptam ugyanis egy kedves e-mailt, olyan ékes magyarsággal fogalmazva, amilyet csak a bonyolult nyelvünkkel nehezen bírkózó google fordító képes megcsillantani.
Eképpen hívva fel a figyelmemet azon információra, miszerint, ők tudják, hogy sűrűn látogatok felnőttfilmes oldalakat és számos, a számítógép kamerája által rögzített kompromittáló felvétel van a birtokukban rólam, amit természetesen azon kívül, hogy minden ismerősömnek továbbítanak, kirthatatlanul rögzíteni fognak a világháló szövedékében, amennyiben vonakodnék hajlandóságot mutatni, az utonállók kriptovaluta számlájának záros határidőn belüli, jelentős összeggel való gyarapítására.
Az interneten elérhető teljes adatállomány csaknem 13%-a tisztán pornográf tartalom, de a letöltéseknek már több mint egyharmada az, ez számszerűsítve olyan menyiségű monitor előtt maszturbáló embert takar, hogy minden bizonnyal a véletlenszerűen kiküldött üzeneteknek is jelentős százaléka értékelhető érvényes találatként.
Ezúttal azonban hibáztak, hisz a velem született képzelőtehetségem révén, még egy ilyen magányosabb időszakban sem szorulok internetes felnőttartalmak talmi stimulálációjára.
Szerény véleményem szerint az ilyesmi egyértelműen, azon beteglelkű szerencsétlenek időtöltése, akik torz vágyaik tetejébe még a fantázia kiváltságát is nélkülözni kényszerülnek.
A pornóról először, a koratinédzser kor, titokban másolt, lopva megnézett videokazettái jutnak eszembe, valamint a “tilosban járás” hozzájuk kapcsolódó izgalma, ami némiképp színesítette a széppel nehezen asszociálható, dramaturgiai baklövésekkel terhes, béna, keletnémet alkotásokat, amik akkoriban számunkra hozzáférhetőek voltak.
A képek, melyek a fiatal szervezet tétovaságában, vizuálisan összekapcsolták a replikációra képes biológiai formációk ősi törvényszerűségéből kavargó ködbe rejtett, szigorú utasítást, a testek lucskos tusájával, és a vágy nyílegyenes vágányára helyezték az ébredő hormonok pezsgésével átjárt vér tolulását, emlékezetesek voltak ugyan, de a valóság tüzijátékához képest igencsak elenyésző érvényűek.
A váltivarúság rám eső hányadából származó, belső szexuális késztetés fizikai realizálódása, az első valódi érintések, a feromonok ellenállhatatlan szirénénekében fürdő összetapadások, az igazi váladékoktól sikamlós tornák, elég gyorsan és hatékonyan feledtették a szafaládéfaszú Jürgenek és érzéstelen arccal lihegő partnereik, művi hússzínházát.
Amióta művelhetem, amúgy is puszta időpazarlás volna bután csak nézni, ahogy mások csinálják helyettem.
Másfelől ott van az a számomra rendkívül zavaró aspektus is evvel kapcsolatban, amit anno, az instant merevedésével elfoglalt férfikezdemény elől még javában eltakart a Leydig sejtek vegyipari mágiája, de egy kicsit tapasztaltabb és talán fejlettebb tudatú entitás bizony már nehezen megy el mellette, vagyis a nyers erőszaknak a riasztó ténye, ami keresztül kasul átjárja ezt a műfajt.
A rendkívüli közöny, amivel ez tálalásra kerül, csak azt a képzetet erősíti, hogy mindez nem csak “sajnálatos” velejárója, az efféle tartalmú mozgóképek készítésének, de leplezetlen ábrázolása szándékoltan targetálja a célközönség igényeit.
Amikor az állatvilágban, a génjei továbbörökítésének jogát kivívó, győztes hím sugározta dominanciát, ami egyébként elsősorban a vetélytársaknak szólna, tévesen, az aktus tárgyként kezelt alanyával szembeni megalázásra fordítják, és aztán még el is akarják játszatni vele, hogy ennek elszenvedése valójában leírhatatlan fizikai mámort okoz, az valahogy számomra nem igazán kóser.
A kiszolgáltatottak bántalmazása, – még ha a képeken nem is mindíg tűnik annak – egy egészséges szemléletű embert ritkán szórakoztat.
(Tiszta sor, hogy a fájdalom és a gyönyör találkozásának két oldalán húzódó senkiföldjék kiterjedését bizonyos szituációk drasztikusan befolyásolhatják, sőt, néha magát a limes vonalát képező pontok koordináit is képesek arrébb tologatni, de valahogy mégiscsak nyilvánvaló, hogy ezen produktumok, sokkal inkább az állati szinten rekedt faszverőkre épülő iparból besöpörhető haszon reményében, mintsem a szenzuális határmezsgyék mélyebb megfejtésének dokumentálása jegyében jönnek létre.)
Ráadásul az intimitás és örömszerzés általam nyilvántartott számtalan érzékeny rétegét, különféle testüregek szilaj betömésére és vörösre dörzsölt szeméremajkakon csattogó herékre silányítani, nem igazán fér össze az emberi kapcsolatokról alkotott képem összetettségével.
Szóval, felőlem aztán büszkén teleplakátolhatják az egész világhálót azokkal az internetes pornóra önkielégítő felvételekkel, amiket rólam sikerül találniuk…
Valószínűsíthető, hogy a dologban való érintettségem hiánya okán, a blackmailben rögzített két napos fizetési határidő tüntetőleges figyelmen kívül hagyásával bosszantottam fel annyira az elektromos kalózka hóhérprogramjait, hogy ócska fenyegetésének hatástalnságát megbosszulandó, teljesen kirtson engem a meta platformjairól.

Első felindulásomban az volt a véleményem, hogy Rohadjanak meg szépen papírzsákban, akik így kibabráltak velem, de ha alaposan végiggondolom, a helyzetet, valójában lehet, hogy közvetve végülis jót tettek vele.

Mert, ugyan rengeteg virtuális jelenlétre szánt idő ment kárba, és az attack folyományaként, kommunikációs téren újra a huszadik században találtam magam, de egyrészről elképzelhető, hogy igazából oda való is vagyok, másrészt meg úgysem volt rám kíváncsi senki sem, így a látszólagos közösség, további, csupán érdektelenségre számot tartó információcsomagokkal való bombázása, szinte ugyanannyira lenne hiábavaló, mint amennyire eddig is annak bizonyult. Ez bizonyos szemszögből nézve egyfajta szabadaságot jelenthet, és a részvétel megszűnésével a Zuckerberg digitális piócái sem szívogatják tovább feleslegesen a drága életidőmet, vagyis egy – ugyan tőlem függetlenül kivitelezett – huszárvágással, egyszerre hárommal mérséklődött, a valóságra való öszpontosítás kerékkötőinek száma.
Mondjuk a magányom egyre szélesedő üregének tágulását lehet, hogy felgyorsítja kicsit, az eddig legalább virtuálisan létező kapcsolataim megszűnése, de se kedvem sem szabadidőm nincs ennek a baromságnak az újraépítésével bajlódni és talán nem is árt végleg leválni az efféle illúziókról…