Egy kellemes rácalmási összejövetel után, Árpád szülinapjának megünneplésére tartottam szigetcsépre. És a tejes szigetkör lenyomása, vagyis egy kb 80km-es vargabetű megtétele helyett inkább kompra szálltam…
Felvidított a rövidke hajóút, ugyanis már 297 napja nem voltam vízenúszó eszközön semmilyen formában. (Már ha az erős drótsodronyokkal a rakparthoz kötözött, így jobbára mozdulatlan acélmólókra való bemászásokat nem tekintjük érvényesnek). A lomha, barnászöld Duna ugyan nem egy óceán, de mindenféle víz csodálatos a maga nemében, ahogy mindenféle hajó is. Mikor a biléta kifizetése után megvizsgáltam a kezembe kapott kis papírcetlit, kicsit összeszorult ugyan a szívem, de aztán csilingelő kacagásban törtem ki…
Ritkán csinálok ilyesmit, de ezúttal nem bírtam megállni, hogy a tiltótáblák figyelmeztetése és a létrán keresztbe akasztott láncakadály ellenére, felmásszak a hídra a kapitányhoz, hogy elújságoljam neki a véletlen egybeesés megtapasztalásának örömét és rövid hajóút alatt elbeszélgessek vele kicsit a dunai viszonyokról…
TÚLOLDAL 
ez milyen jó már! ❤