TÚLOLDAL

Egész takaros rendőri mozgósítást sikerült elérni a mai úszkálásommal, épp egy kedves kis polippal játszottam, mikor levegőért felmerülve, éles hangra lettem figyelmes, mikor körülnéztem, egy vörös fejű civilgárdistát pillantottam meg a parton, ahogy teli tüdőből fújja a fütyülőjét.
Integettem neki, aztán lebukva a víz alá, folytattam a lábasfejűvel való interakciót…
Mikor legközelebb körbepillantottam a felszínen, a szerv már lemászott a sziklákra, és kis híján a vízben állva továbbra is veszettül sípolt, meg szélesen gesztikulált.
Sejtettem, hogy nem fog utánamugrani, de azért inkább a hajó felé vettem az irányt.
Uszonnyal viszonylag nagy távolságokat tudok megtenni a víz alatt egy levegővel, de párszor azért ki kellett dugnom a sznorit, amit nyilván észrevett a rend éber őre, de csak annyit láthatott, hogy a felbukkanások a kikötő felé vezetnek.
Mire elértem Albatrost – elővigyázatosságból a két hajótest közötti árnyékban dugtam ki a fejem – már riadóztatta a kolegáit és két rendőrautó kanyarodott be a kikötőbe, egyik a hullámtörőmólón, másik a pontonok bejárata felől állt meg, kipattantak a kocsiból és így már öt kopó mustrálta a vizet, három irányból, találgatva, hogy hol fogok partotérni.
(Sajnos ez az elképesztő hatékonyság akkor nem nagyon jutott eszükbe, mikor bejelentettem, hogy ellopták a motoromat, sőt még akkor sem, amikor megtaláltam helyettük, és csak a törvény erejét kellett volna fitogtatniuk a tolvajjal szemben.)
Mindegy is, nyilván az évszázad bűntényéről maradnak le, ha nem ütnek rajta egy ilyen veszedelmes illegális fürdőzőn, így teljesen érthető a gyors csapatösszevonás.
Megnyugtató látni, hogy a spanyol adófizetők pénze is jó helyre kerül és minden egyes centjét ésszerűen fektetik be.
A helyzet önmagában is eléggé abszurd, de az afelletti tanácstalanságukon, hogy mégis hová tűnhetett a búvárterroristájuk, csak nagy erőfeszítések árán tudtam nemröhögni.
Nem vagyok túl nagy véleménnyel a délvidéki csacsók mentális képességeiről, de úgy fest, ennyi szellemi Sancho Panzát még ebből a merítésből is csak a rendőrség tud felmutatni. A tag aki észrevett a túloldalon, addigra ideért, és a többi idiótával együtt mászkáltak a köveken, várva hátha felbukkanok valahol. Mivel a “hátsó őrszemüket” evvel a mozdulattal elvesztették, így a starboardon – ami a part kikötővel átellenes oldalára néz – feltűnés nélkül felmászhattam a hajóra és egy forró teával a kezemben nézhettem tovább, immár a foncsoros ablakok túloldaláról, hogy mit bénáznak össze, az apály miatt igencsak sikamlós hullámtörőn.
Háromnegyed óra kitartó kutakodás után feladták, és vert seregként elrobogtak a kikötőből. Mozdulataikból úgy tűnt nem valami vidámak, fejben már biztos megvolt a megérdemelt előléptetés és a csillogó plecsnik, extra adag fánk vagy új kávéfőző, de hát csak nem sikerült felgöngyölíteni ezt a szövevényes ügyet…
Eddig azt hittem ilyen csak a rajzfilmekben, meg a rendőrviccekben fordulhat elő, de a jelen tapasztalatok fényében kijelenthető, hogy még egy közepesen fondorlatos vörösmoszatnak sem kerülne túl nagy erőfeszítésébe, hogy túljárjon az eszükön.
Bűnözőnek kellett volna menni…