TÚLOLDAL

Sokat bámészkodom a távcsővel, van valami furcsa bája a távoli szemtanúságnak.
(Nem feltétlen a “kukkolás” izgalma, inkább csak egy érdekes perspektíva.
Elképzelni, hogy hol is kellene legyél a térben, ha a saját szemeddel szeretnéd úgy látni a dolgokat, ahogy a lencsék mutatják.
Ezért is vágyom régóta egy drónra, hogy egy kicsit madár lehessek vagy egy durva mikroszkópra, hogy egy isten nézőpontjába helyezkedve szemléljek egy másik léptékű vilàgot…) A tengerésztávcső hiába is binocular, jobbára csak az egyik oldalát használom, egyszer ugyanis leejtettem és kicsit elmozdult benne a lencsesor, így míg egyenként remekül működik, a kétszemes használatnál olyan, mintha valaki beleállt volna a képbe. A jobboldali csőbe tekintve, a szintezett szálkereszt és az iránytű miatt, a látvány egy tengeralattjáró periszkópjában látható képnek tűnik. Néha ezzel is szórakoztatom magam…
Ahogy az ember “nagyítóval” vizsgálódik, és felfedez dolgokat, amik szabad szemmel rejtve maradnának, úgy a teleobjektívvel is lehet furcsaságokra lelni. Egyes holmik messziről teljesen mást jelentenek…
Erről a bizarr párosról napokig hittem például, hogy élő emberek, a mozdulatlanság azonban szemet szúrt egy idő utàn…
Fuckin’ freaky!