TÚLOLDAL

Sokszor van hogy igazán nyomorultnak érzem magam mégis egészen apró dolgok is nagyon fel tudnak tölteni.
Este például vagy két órán keresztül pofáztam Dezsővel telefonon, és közben a parton lépegettem a napilegalábbtízezret, hogy ha már szárazföld van a lábam alatt, akkor legalább járkáljak rajta. A hajón erre van úgyis a legkevesebb lehetőség. (A séta dinamikája érdekében mindezt, egy jó nagy üveg kutyasörrel a kezemben tettem.)
A hívàs befejeztével visszaballagtam a kikötőbe, és gondoltam megkérdezem Jayt, hogy továbbra is dohány szűkében van-e, mert reggel még cigitlejmolni jött a KV-jához, nekem meg most akad és amúgy sem volt még meg a napi jócselekedetem…
Ennek apropóján még egy jó háromnegyed órát beszélgettünk erről-arról, és olyan éjféltájban én is elköszöntem, hogy nekiálljak megfőznina lecsót, amit a hosszú parton tartózkodás miatt sajnos kicsit későre halasztottam. (Végre a lecsó mint olyan, közel eredeti hazai összeállításban is elkészíthető, mivel a kedves felmenőim gondoskodása okán, többféle kolbászból, szalonnából és egyéb zsírvariációból is beválogathatok az összetevők közé. Kedvelem ezt az egyszerű ételt, de jó disznóalkatrészek nélkül általában inkább amolyan mediterrán, padlizsános, cukkinis, feketeolajbogyós kiméraváltozatát szoktam előállítani, aminek jól áll a olivaolaj a szalonnazsír helyett.)
És mivel nem csak a jóebédhez de a kései vacsorához is jó ha szól a nóta, fel akartam tenni az új tool lemezt, azonban a telefonom nem volt a táskámban. Az egész pakkot atomjaira szedtem és a gondos helyszínelők alaposságával – akik még a kisujjnyi rejtett varrássarkokat is kifordítgatják, hátha valami csoda folytán mégis az ilyen kis zsebpiszoknak is szűkös helyről kerül elő a készülék – kirázogattam, be kellett lássam, hogy ez bizony nem nagyon van meg.
Felnevettem a szánalmas kis próbálkozáson, ahogy belémvillant a felismerés, miszerint az egész kutató tevékenység mekkora pótcselekvés, ami csupán a basszamegelhagytamaztakurvatelefont beismerésének elodázàsára jó.
Azonnal visszaültem a dingibe és sebtiben kieveztem a partra, előttem lebegett a hátha, hogy talán ilyenkor már senki nem jár arra, hogy hátha megspórolja nekem a körülmények sikeres együttállása, hogy a külvilággal való kapcsolatom virtuális szegmense is megszakadjon, hogy ne fulladjon csendbe megint a hajó, a talán, hogy Fortuna legalább a saját faszságom negatív következményeit képes kicsit redukálni.
Tettem ezt egyébként az esélytelenek nyugalmával, hisz nem sok bizodalmam van a világ jóindulatában.
A készülék pont ugyanott hevert a napágyon, ahogy ottfelejtettem, aznap nem jártak arra a porro szívogató suhancok, senkinek nem jutott eszébe északai fürdőzni, és a helyi hajléktalanokat sem ette oda a fene.
Annyira felvillanyozott a rám vetülő veszteség hiánya, mintha valami sokkal magasabb rendű sikert értem volna el, szinte lebegtem a föveny homokja felett, mint aki kincset talált….