Ma felballagtam a környező magaslatok tetejére, mert már régen bámésztam a naplementét a partvonal sziklás meredélyei felől. A felhőmentes égbolt tiszta műsort ígért, csak a szaharából idefújt por színezte vörösre az alkonyatot.
Akartam valami impozáns felvételt készíteni a szürkületi színekbe burkolózó halászfaluról, de valahogy sehogysem sikerült olyan hangulatú képet lőni, amilyet elképzeltem. A horizontra telepedő kalimapor, ragyogó koronapalástba öltöztette az óceánba merülő nagy világítót és a polárszűrőm üvegén eltörött fény játéka, megduplázta a fényforrást. Az eredmény, a környezeti benyomásokkal együtt, azonnal előhívta a zseniális Ralph McQuarrie vízióját, ahogy a híres jedi család, ikercsillag körül keringő, kietlen otthonának pusztaságából, szemünk elé tárulható esti látképet megálmodta.
Kősivatagunk már van, a közeli cementgyár fényei is emlékeztetnek valamelyest egy leszakadt, kültelki űrkikötő atmoszférájára, már csak valami jó hely kellene ide.
Azt hiszem erre a szigetre pont elférne egy Mos Eisley jellegű település, még abban az esetben is, ha ennek köszönhetően az univerzum leghitványabb söpredékét fújná ide a kozmosz szele…
Azok legalább biztos nem reggaetont halgatnának, és talán a sok illegális furcsaság mellett, csempésznének némi izgalmat is Gran Canaria kulturális légüres terébe.
TÚLOLDAL 